Baboskendős memoár

Néhány gondolat Nagy Feró önéletrajzáról

Most is szívesen hallgatom Feró és a Beatrice legendás dalait, vagy a zseniális Hamlet-feldolgozást. A mai napig kívülről fújom a Nagyvárosi farkas vagy a Kifakult sztár szövegét. Persze ma már csak morfondírozik az ember azon, hogy ugyan, miért nem lehetett hallani ezeket akkor lemezen. Számomra Feró a magyar rock egyik legjobb, legfontosabb figurája, függetlenül attól, hogy a kilencvenes években zenéjét elnyomó politizálása nagyon ellenszenves volt.

Feró íróként is a szokásos formáját hozza: amolyan „bazmegelős” stílusban meséli el életét, a gyermekkortól (ezért korhatáros a könyv) úgy a nyolcvanas évek közepéig. Ebben benne vannak az erdélyi gyökerek, a tanulóévek, a szórakoztató-zenész múlt, a Rice (naná!), az István, a király és a Bikini is. Őszinte ember, kendőzetlenül ír saját egykori szegénységéről, a tönkrement családjáról, nőügyeiről, zenésztársairól, a rendőri zaklatásokról, besúgókról – és persze Erdős Péter sem maradhat ki, nem tisztelve egy halott emlékét. Az ember könnyesre röhögi magát az ORI-vizsgán, ahová másfél évtizedes zenészmúlt után hívták be, vagy amikor KISZ-alapszervezetet alapított – de egyik napról a másikra élni, nem lehetett kellemes életérzés. Jelentések, újságcikkek, hivatalos levelek archív másolataival bizonyítja Feró, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján – amikor a Beatrice a legnagyobb sikereit aratta – a rendszer hogyan próbálta lehetetlenné tenni őket, ami valamennyire sikerült is, hiszen kitiltották őket mindenhonnan, és saját kollégáik is ellenük fordultak.

Sosem voltam híve a vehemens, kommunistázó szóbeszédnek, mert leginkább olyanok szájából hallottam-hallom, akik percenkénti kétszázas nyelvcsapással nyalták a régi politikai rendszer végbélnyílását tisztára, de Ferótól mindezt elviselem, sőt meg is értem, mert őt tényleg nem viselték el.

Most már így, hatvanévesen ő mindörökké ennek a nemzetnek a Csótánya marad kérlelhetetlen önfejűségével, kemény, sokszor trágár megfogalmazásaival. Életművével ott van korunk művelődéstörténetében – kitörölhetetlenül. Hála a jó égnek, rájött, hogy ő rocker, a legjobbak közül – ugyanis politikusnak nagyon rossz volt. Viszont írónak sem utolsó! Ha minden igaz, készül a folytatás. Ferókám, érdeklődéssel várom! Támadás – egy, kettő, három! (Elnézést a kínrímért!)

Rovat: