Mit csinál a mazochista színikritikus a téliszünetben? Igen-igen, jól teccenek gondolni, a helyes válasz az, hogy színházba megy. Hogy mégis legyen egy kis kikapcsolódás jellege a dolognak, egészen Budáig hajlandó elmenni, és alámerül a vár alatti barlangkórházba, hogy megnézze a Krétakör Színház Nibelung-lakópark előadását.

Nyilván mindenki Wagner-rajongó, ezért nyilván mindenki tisztában van a Niebelung-legendával meteorostul, sárkányostul, átkozott gyűrűstül, meg minden, ami kell. (Ha valaki mégsem szeretné annyira Wagnert: http://www.nibelung.kretakor.hu/main.html ) Szerelem, árulás, áskálódás, hatalomvágy, átok, gyilkosság – mindebből annyi, hogy egy legalább 600 részes latin-amerikai szappanopera kitelne belőle. Térey János valószínűleg ezt ismerte fel, amikor megírta a Nibelung-lakóparkot, amely a történet második felét dolgozza fel „Hagen avagy a gyűlöletbeszéd” alcímmel.

Ez a történet annyira brutális és gusztustalan, hogy akár ma is játszódhatna – és ma is játszódik, igaz, kissé kifacsarodva, de azért felismerhetően. A hangulatkeltés eleme a légópince-fílingen túl a félig-meddig német nyelvű (anyanyelvi beszélő által prezentált) idegenvezetés is. Az előadás ezáltal valahol Berlin ostroma és a brechti színház között félúton található. Helyiségről-helyiségre vándorolunk a darab logikáját követve, közben Csákányi Eszter megteáztat és lefényképez, Nagy Zsolt (ja, az oszlopfejelős a Kontrollból) hozzánkdörgölőzik, női mellek villannak elő, zseniálisan szétcseszett (elnézést a kifejezésért, de felidéződött az egész élmény) slágerek szólnak a szereplők előadásában – szóval együtt áramlunk, egybeolvadunk a Nibelung-lakóparkkal.

Ez persze veszélyes, hiszen itt van (Oszama bin) Hagen (Rába Roland), a zseniális, kopasz terror-törpe, aki lépfenével, bombával és pisztollyal fenyeget, és senki nincs tőle biztonságban, se a király (oppardon, vezérigazgató), Gunther (Gyabronka József), se a főhősies Siegfried (Nagy Zsolt), se Frei, a kertész (Csákányi Eszter). Kinyírja, aki az útjába áll, tornyokat robbant – olyan igazi, tökös antihős, akivel nem szeretnénk egy eposzban összefutni.

De a csúcs mégis a végül méltatlanul elfeledett bűntársnő, Gerda, a titkárnőcica (Láng Annamária), aki úgy búgja a depesmódot, hogy beleborzong az ember, és lejátssza a heveny leszbikus mellékszálat alkotó Brünhildét (Péterfy Borbála) és Gutrunét (Sárosdi Lilla) – nem mintha ők rosszak lennének, de hát ami frankó, az frankó…

Bűnözők vesznek hát körbe: démoni delnők és gonosz baltástörpék, de az igazi veszélyt a tizennyolcaskarikás szövegkönyv, a „gyűlöletbeszéd” jelenti, hiszen már úgy elszoktunk a vulgaritástól az ORTT-nek hála, hogy el is felejtettük, az emberek milyen kibaszott csúnyán képesek káromkodni (ízelítő: http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=IRODALOM0237&article=2002-1007-1749-48FVCE ).

Testünkbe és lelkünkbe gázol a Nibelung-lakópark, és mindezt szándékosan teszi, előre megfontoltan, gonoszul. Amit a suliban „teccettek” tanulni Brechtről, a V-effektről, Peter Brookról, azt most mind élőben „át tecchetnek élni”, mivel ez mind tényleg működik. És az ember már azt is hajlamos elhinni, hogy néha van szerepe a meztelenségnek, a vulgaritásnak, a brutalitásnak, nem csak öncélú eszközök ezek, amikkel ősszakállú, perverz rendezők szeretnek kísérletezgetni, miközben a dramaturgcsajok fenekét markolásszák.

Asszem, tetszett nekem ez az előadás, bár négy óra volt, valami minimális pisiszünettel, de ritka értelmesen eltöltött négy óra! Kíváncsi vagyok, mikor élhetek át hasonlót kedvenc vidéki színházaim valamelyikében (soha?) – a konzervatív, vidéki közönség meg… rajzolgasson krétaköröket!