Az elefánt barátja

- dr. Kégl Tamás könyveiről -

Méltatlanul nem esik szó a helyi médiában dr. Kégl Tamás állatorvosról és írói munkásságáról. 2003-ban jelent meg első „Ha az elefántnak szorulása van” című, és idén decemberben a második a „Ha az elefántnak talpfekélye van” címet viselő kötete. Pedig pácienseinek gazdái, valamint olvasói egytől egyig rajongással beszélnek a doktorról…

Kégl Tamást életrajzi adatainak rövid eszenciáját a következőképpen állíthatjuk össze: 1938-ban született, 1961-ben szerezte meg állatorvosi diplomáját, családi hagyományokból adódóan beleszületett az állatorvosi szakmába. Kutatással és oktatással is foglalkozott, 1992 óta az Állatorvostudományi Egyetem címzetes egyetemi docense. A Magyar Állatorvosok Lapja szerkesztőbizottságának tagja, aki rendszeresen publikál, valamint több hazai és külföldi kongresszus aktív résztvevője. Mindvégig Veszprémben és környékén tevékenykedett, mint hatósági, nagy- és kisüzemi, illetve állatkerti állatokat ellátó állatorvos.

A divatos és kiváló Gerald Durrell, James Harriot művek mellett érdemes az ő könyveit is forgatni mindazoknak, akiknek kikapcsolódást jelent az állatokról szóló, könnyed, tanulságos, hol mókás, hol szívet facsaró, hasznos tudnivalókkal szolgáló történetek olvasása. Kégl Tamás novelláinak és verseinek további értékfokozója – ami talán a legfontosabb –, hogy: HAZAIak.

A „Ha az elefántnak szorulása van” c. kötetben fény derül arra, hogy Suzi – a híres veszprémi elefánt – besült, megkeményedett bélsárdugóját hogyan kaparta ki ujjal Kégl Tamás, hogy az útkaparó Bozsoki egy félreértésből fakadóan miért adott napi öt liter vörösbort a tehenének. Megtudhatjuk, hogyan működik a malacok szemmel verése, hogyan nőtte ki a prímás orbáncos disznaja az ólat, hogyan herélnek „juhászosan” foggal bárányt, és hogy milyen is volt a „róka-vizit” a medvék ketrecében. A könyv első részében főleg szórakoztató, olvasmányos állatorvosi történeteket, a „Kenyeret és cirkuszt” címet viselő részben pedig mélyebb, szociográfiai igénnyel megírt elbeszéléseket, a könyv Függelékében pedig aforizmatikus tömörségű versikéket találhatunk.

Ezen a hármas felépítésen a második kötetében – Ha az elefántnak talpfekélye van – sem változtat az állatorvos, az itt olvasható novellák főleg az állatkerti történetekre hajaznak, pl.: milyen volt az elefánt talpfekélye, hogyan akarták ellopni a közönségkedvenc csimpánzokat, és hogy miként utazott Móka – a Veszprémben született csimpánz – Eszékre. Az elbeszélések között most is számtalan életrajzi ihletésűt találhatunk – pl.: gyermekkorának kedvenc állatai, biciklizés, stukkolás stb. –, valamint az első kötethez képest líraibb ábrázolásokat, komoly, mélyenszántóbb gondolatokat. No, és ebből a kötetből sem hiányozhatnak a versikék.

És hogy miben rejlik egy magát irodalmárnak nem nevező mester állatorvos könyvsikere? Mindenekelőtt a belőle áradó nyílt szeretetéből, nyíltságából és értékrendjéből:
„Többség nélkül nincs közkívánat
Erkölcs nélkül közszolgálat
Apály nélkül nincs zátony
Jézus nélkül nincs karácsony…”

Rovat: