Életünk egyik legfelemelőbb pillanata az ajándékozás. Az ajándék nem feltétlenül ruhát, technikai eszközt vagy bármi más, pénzért vásárolható árut jelent, hanem sokszor egy gesztust, egy lehetőséget. Hazánkban is megjelenő nemzetközi szervezetek – Zonta, Rotary – a fentiek szellemében próbálnak segíteni, ajándékozni – nagy örömünkre. Elismerjük munkájukat, de segítjük azt?

Amióta világ a világ, ajándékozunk. Az őskortól a jelenig nagy hagyománya van embertársaink megsegítésének. Kezdetekben mindez egyéni döntés volt, majd az állam létrejöttével intézményesült. A polgári korszakban jelentek meg azok a civil kezdeményezések, ahol tehetősebb személyek pénzzel, ajándékkal, lehetőséggel próbáltak segíteni a rászorulóknak.

Ilyen szervezetekkel – többek között a Zonta női, Rotary férfi klubbal, a Nagycsaládosok Egyesületével – találkozhatunk Veszprémben is. Ők a maguk eszközeivel, nemzetközi és helyi kapcsolataikkal próbálják beteljesíteni céljaikat.

Azaz érzésem, hogy segítségüknek, ajándékaiknak nagyon örülünk, de segíteni nem igazán segítjük őket. Kapni szeretünk, de adni nem. Önzők vagyunk! Pedig adni jó, sokkal, de sokkal jobb, mint kapni.

Határtalanul jó érzés segíteni. Egyrészt, mert megtehetem, mert nem szenvedek hiányt, van miből adnom. Másrészt, mert ha másnak adok, akkor magamnak is adok. Enyém, az az öröm, amit a másik érez abban a pillanatban. És, ha adok, akkor az ajándékozott is megteszi ezt, és egyszer ez az ajándék, ez a gesztus visszaér hozzám. Na nem épp hozzám, hát a családomhoz, gyermekemhez. Mint ahogy a harag haragot, a jó tett is jó tettet szül.

De adni tudni kell! Kellő pillanatban, természetesen, kedvesen kell adni, hogy a másik ezt örömmel és ne lekötelezettségként élje meg. Nem szavazatokat, leendő támogatókat gyűjtünk, hanem örömet szerzünk.

Úgy érzem, kisebb közösségekben nincs is gond ezzel. Ott odafigyelnek egymásra az emberek. Ott még kötelességüknek érzik mások önzetlen segítését, hiszen tudják, egyszer talán ők is rászorulnak erre. Probléma a „biszniszklásszon” van. Ott nincs önzetlen támogatás, ott csak üzlet van. Néhány jó szándékú tehetős ember kivételével a többség így gondolkodik. Nagyobb publicitást kell adni az ő szerepléseiknek, hogy az üzleti szemű tőke, a politika megmozduljon és segítsen. Teljesen mindegy, hogy PR-fogásból, a kamerák, diktafonok hatására cselekednek, csak cselekedjenek.