Dr. Gáty István 1962-től volt segédorvos a veszprémi Heim Pál Megyei Gyermekkórházban, 1987-ben pedig ő lett a Cholnoky Ferenc Megyei Kórház gyermekosztályának vezetője, főorvosa. Mint ismeretes, a két intézmény gyakorlatilag ugyanaz. 2002-ig maradt az osztály élén, de közben átélt egy költözést is. E mozgalmas évekről kérdeztük.

Index: – Hogyan élte meg a változásokat?

Dr. Gáty István: – Ez összetett dolog. Török János – a korábbi vezető – rendkívül nagy tudású, erkölcsileg, szakmailag rendkívül tisztességes, jól felkészült ember volt, ám sokat járt külföldre. Amikor az integráció megtörtént, akkor is éppen távol volt, én helyettesítettem. Ennek megfelelően nehezebb volt a helyzetem ebben az integrációban, mert a főnököm mellett az egész gyerekgyógyászatot képviselnem kellett. Összességében meglehetősen nehezen éltük meg a változást. Az intézmény minden alkalmazottja – a portástól a mosónőig – a gyermekellátás érdekét szolgálta. Tudták, hogy ez egy más világ – ugyanis a gyerekeknek más megközelítésre van szükségük. A munkatársaknak köszönhetően jól kézben lehetett tartani a 150 ágyas gyermekkórházat.
A ’70-es években aztán hozzákapcsolódtunk egy olyan intézményhez, amely szinte (a háború előtt volt néhány ágyas gyermekrészleg a belgyógyászaton) soha nem látott el gyerekeket. Ilyen értelemben semmi tapasztalatuk nem volt a gyermekek sajátos igényeivel kapcsolatban. Szorongtunk, miként fogadják el például azt a tényt, hogy gyakorlatilag egy egykilós koraszülött „többe kerül” a kórháznak, mint egy felnőtt beteg ellátása. Több nővért igényel, magasabb értékű műszereket… Úgy éreztük, a speciális gyermekigényekre nincs felkészülve ez a kórház. A Török Jánosnak köszönhető, körültekintő vezetés azt is jelentette, hogy az integrációig nálunk mintegy 10 százalékkal magasabb volt a nővérek, orvosok fizetése, mint a kórházban. Nem értettük ezt a központosítást. Mi változik, ha hozzákapcsolnak a nagykórházhoz? A földrajzi távolság miatt ez nem lehetett olyan nagy előny.

Index: – Nem is derült ki, hogy az integrációra miért van szükség?

GI: – 1975-ben megszületett egy egészségügyi minisztériumi rendelet az integrációról. Úgy gondolták, hogy a szervezeti átalakulással olcsóbban, összevont erőkkel tudják megvalósítani a gyógyítást. Ez önmagában jó gondolat, azonban, ha belegondolunk, az összes akkor létrejött összevont intézmény később dezintegrálódott. Mi maradtunk a nagykórháznál, részben azért, mert már a ’70-es évek végén felmerült egy új kórház megépülése, ahol létrejön egy korszerű gyermekosztály.

Index: – Mit jelentett az egyesülés a gyermekosztály életében?

GI: – Bizonyos értelemben megtorpant a fejlődésünk. Nyilvánvaló volt, hogy a gyermekkórház úgy tudott volna a kor kihívásainak megfelelni, ha tovább specializálódik. Születtek is erre vonatkozó tervek, de az integrációig nem valósultak meg, azt követően pedig már nem is volt realitásuk.
A megyei kórházzal nehezen tudtuk elfogadtatni a megszokott gyermekközpontú szemléletet. Nagy „füles” volt számunkra, amikor a gyermekkórház gyönyörű parkjában megépítették a mosodát. Nem vitatom, teljesen jogos volt a régi, elavult mosodákat kiváltani, de amikor egy elsősorban műtéteket végző fővárosi kórháznak gazdaságos volt a veszprémi patyolatban mosatni, nem biztos, hogy ez volt a legjobb megoldás.

Index: – 1987-ben kinevezték osztályvezető főorvossá. Milyen kórházat vett át?

GI: – Egy kiválóan vezetett, nagyon jó szakmai színvonalon működő, kitűnő dolgozókkal rendelkező osztályt kaptam. A gyermekkórház Török János vezetése alatt igen elismert intézménnyé vált. Rendkívül puritán, korrekt vezetés jellemezte, nagyon könnyű dolgom volt ilyen értelemben.

Index: – Integrációból nem is származott semmi előny?

GI: – Arról volt szó, hogy az új osztályon már a ’80-as évek végén beindul a munka. Az elhúzódó átköltözés nagyon nagy hátrányt jelentett számunkra. Már a minimális felújításokra sem volt lehetőségünk a gyermekkórházban, csupán az épület megóvására kaptunk pénzt. Egyre több minden renoválásra szorult, de mivel költözés előtt álltunk, nem volt lehetőség a munkák elvégzésére. Ez rendkívül megnehezítette az életünket. Az E épületbe való átköltözés legnagyobb előnye az újszülött intenzív ellátás megvalósulása volt – az 1995-ben átadott új részlegnek köszönhetően ezen a téren jelentős eredményeket értünk el. Nagyon sok gyermek életét menthettük meg, hiszen nem kellett a fővárosba szállítani a kritikus állapotú vagy nagyon alacsony születési súlyú újszülötteket. Úgy érzem, ez sokkal nagyobb nyereség, mint az – egyébként nagyon hiányzó – park elvesztése.

Index: – Ha a gyermekkórház megőrzi önállóságát, akkor milyen helyzetben lenne napjainkban?

GI: – Erre nagyon nehéz válaszolni. Az általános gyermekgyógyászati ellátáson túl speciális részlegeket kellett volna kialakítani, ehhez mindenképpen növelni kellett volna az épület területét, hogy többek között az újszülött intenzív ellátást is meg lehessen oldani. Továbbá olyan mértékű személyi és műszeres fejlesztést is igényelt volna, amely a Hóvirág utcában nem lett volna gazdaságos. Ha azonban ez 20 évvel korábban megvalósul, s a gyermekkórház tud fejlődni, akkor elképzelhető, hogy ma is az egykori gyermekmenhely területén működne az osztály.

Index: – A kiköltözéskor volt róla szó, hogy mit kezdenek a felszabadult területtel?

GI: – Alapvetően egy égető hiányt szerettek volna pótolni. Nincs a megyében – sőt a régióban sem nagyon – pszichiátriai gyermekbetegek elhelyezésére szolgáló intézmény. Kidolgozott tervek is voltak erre. Jelenleg járóbetegként kezelik őket, vagy a sümegi felnőtt pszichiátriára küldik a gyermekeket, ami nagyon nem szerencsés megoldás. Az én álmom az volt, hogy egy rehabilitációs intézetet hoznak itt létre, azonban hihetetlen összeget igényelt volna az épület ilyen célra való átalakítása.

Index: – Ön szerint mi a jelenlegi realitás?

GI: – Ha ezt a területet továbbra is egészségügyi célra szeretnék felhasználni, akkor olyan mértékű pénzt kellene beleölni, ami szerintem jelen pillanatban nem megoldható. Ha szakmai szempontok alapján nézzük, a kérdést, akkor az épület talán az amúgy is nagyon hiányzó pszichiátriai, illetve rehabilitációs ellátásra lenne a legalkalmasabb.

Index: – Gyakorlatilag tíz éve áll kihasználatlanul az épület.

GI: – Talán az mozdítja nehezen előre az egykori gyermekkórház épületének jövőjét, hogy az egyetem évtizedek óta szeretné megszerezni a helyet, hiszen beékelődik a többi intézménye közé. Egykor láttam olyan tervet is, amely diákotthonként mutatta az épületet. Úgy vélem, hiba volt, hogy nem hagytunk legalább egy-két szakrendelést a Hóvirág utcai épületben, mert akkor jelenleg is egészségügyi feladatot látna el. Többször javasoltam, hogy legalább a volt konyha-étkező épületét használják fel – pl. az orvosi kamara céljaira, vagy vendégszobák kialakítására stb. – de javaslataim visszhang nélkül maradtak Oda kerülhetett volna például a gyermekpszichiátriai gondozó is – ez az intézmény immár a harmadik átköltözés előtt áll. Miután az elmúlt tíz évben az épületben semmi egészségügyi tevékenység nem folyt, úgy tűnik, a terület és az épület egészségügyi szempontból elveszítette fontosságát, létjogosultságát.