Fenyvesi Ferenc népművelő-könyvtáros, 1973 óta él Veszprémben, 1975-től a Georgi Dimitov Megyei Művelődési Központ igazgatóhelyettese, 1988-tól a Megyei Művelődési Központ igazgatója, 1992 és 1995 között a Megyei Közművelődési Intézet igazgató-helyettese, 1996 áprilisától a Veszprémi Művészetek Házának igazgatója.

Index: – A Művészetek Háza igazgatójaként hogyan látja az Ön által vezetett intézmény szerepét a városban?

FF: – Kilenc és fél éve vagyok az igazgatója ennek az intézménynek. 1993-ban alapította meg az önkormányzat, 1995 szeptemberében megszüntette. A megszüntetést követően elindult egy sajtópolémia, ami részben hozzájárult ahhoz, hogy 1996 áprilisával újraindítsák az intézményt. Ez tulajdonképpen dicséri a veszprémi önkormányzatot – képes volt felülbírálni egy fél évvel korábbi döntését. Az újrainduláskor sem feltétlenül voltak jobbak a körülményeink, mint az intézmény megnyitásakor. Romos környezetben, rendkívül szerény körülmények között működtünk, s az eltelt majdnem tíz év alatt – a várossal és más támogatókkal együttműködve – szinte teljes „várrekonstrukciót” sikerült végrehajtanunk. Jelenleg nyolc épület tartozik hozzánk. Egyik legnagyobb büszkeségünk a Modern Képtár Vass László Gyűjtemény. Úgy ítélem meg, a város elfogadta a Művészetek Házát, mint a kortárs művészeteket bemutató szellemi műhelyt. A képzőművészeteken kívül szépirodalmi szervező tevékenységet is folytatunk, a Vár Ucca 17. kiadványoknak rendszeres megjelenését biztosítottuk, a Vár Ucca Műhely című folyóiratunk kiadásában pedig a hatodik évfolyamnál tartunk. A folyóirat jelenleg negyedévenként jelenik meg, és Fenyvesi Ottó a főszerkesztője. Véleményem szerint a város az irodalmi életet meglehetősen mostohán kezeli, az infrastruktúrát ugyan biztosítja, de ezen kívül több támogatást nem ad.

Index: – Van szerepe a Művészetek Házának a város határain túl?

FF: – Vannak és voltak is úgynevezett régió-tárlataink, testvérvárosi kiállításaink. A helyi alkotókon kívül természetesen megjelennek más művészek is, és a Vass Gyűjtemény létrejötte után a nemzetközi kapcsolataink is erősödtek. Néhány héttel ezelőtt Németországban, Passauban, majd azt követően Kalocsán rendeztünk kiállítást, a nyáron volt az egyik legkiemelkedőbb osztrák festőművész, Alnulf Rainer tárlata – jelenleg a Vass Gyűjteményben Rita Ernst zürichi festőművésznő kiállítása látható.

Index: – Milyen jelentősebb felújítások folynak jelenleg az intézmény területén?

FF: – Idén nyílt meg újra a Várkert Étterem, ezzel egy időben megújult a szabadtéri színpad, jelenleg folyik a Dubniczay-palota rekonstrukciója, melybe László Károly gyűjteménye kerül – a korábbi kortárs művészeti funkció fenntartásával –, és szeretnénk még a Csikász Galériát is felújíttatni. Közművelődési, kortárs művészeti intézményként több művészeti területen kívánunk működni, s ehhez bizony hely kell. A szervezeti és gazdasági feltételek megteremtése természetesen nem egyszerű feladat.

Index: – Hogyan értékeli Veszprém részvételét az Európa Kulturális Fővárosa címéért folyt versenyben?

FF: – Nem érzem tragédiának, hogy nem jutott Veszprém a második körbe – persze a pályázat összeállításakor nagy volt a lelkesedés az emberekben. Részben érthető, hogy az elutasító döntést követően ez jelentősen alábbhagyott, azonban a magam részéről úgy látom, újra elő kellene venni, és végig kellene gondolni, mit is tudnánk a pályázatban megfogalmazottakból megvalósítani. Ezek között van számos olyan ötlet, amelynek kivitelezését vállalhatná a város.

Index: – Hogyan látja a kulturális intézmények jövőjét?

FF: – A rendszerváltozás során kérdéses volt számunkra, hogy az önkormányzatok el tudják-e viselni a kulturális intézmények fenntartásának költségeit. A Kulturális Minisztérium közművelődési szakértőjeként is megállapíthattam, hogy félelmeink egy része nem volt jogos. A települések önkormányzatai kellő érzékkel felismerték, melyek azok a működési formák, melyekkel biztosíthatják kulturális intézményeik további működését. A Művészetek Háza – tevékenységénél fogva – mind a város, mind a megye, s az egész ország kulturális életében jelen van, s ha a nemzetközi kapcsolatainkat is tekintetbe vesszük, még ezeknél is távolabbra tudunk tekinteni. A pályázatok és egyéb lehetőségek elérhetőségével, valamint kollégáim kiváló színvonalú szakmai munkájával az intézmény működési feltételei megteremthetőek. Az igazán nagy problémákat a kistelepülések kulturális intézményeinek a fenntartásával kapcsolatban látom. Mi – veszprémi intézményként – évi 38 millió forintot kapunk a várostól, ezen kívül további 12 milliót kell előteremtenünk, hogy az évi 50 milliós költségeinkhez meglegyen a kellő fedezet. Ezt mi meg tudjuk tenni, hasonló gazdálkodásra azonban – adottságainál fogva – egy kistelepülés egyszerűen képtelen. Nyilvánvaló, hogy e feltételek mellett nem csak a vidék, de a nagyobb városok kulturális szerkezete is át fog alakulni. A nagyobb városokban az egyes intézmények különböző csoportokat vonzanak magukhoz, melyek jelentős mértékben meghatározzák azok működési színvonalát és tevékenységi köreit, s a civil társadalom mindig is kiköveteli a helyben élhető kultúra szervezeti kereteit, közösségi élményt adó lehetőségeit.