Oláh Miklós szociológussal, a „Nyilvánosságért és a Civil Társadalomért Alapítvány” kuratóriumának elnökével a magyarországi régiók múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettünk. A szakember – kérdéseinkre felelve – többek között elmondta, véleménye szerint a jelenlegi igazgatási rendszer várhatóan nem fog változni a jövőben, mert nem lesz meg hozzá a szükséges politikai konszenzus.

Oláh Miklós: – Mivel a rendszerváltás arról szólt, hogy a létező szocialista struktúrákat lebontsuk és újakat hozunk létre, a megyék súlya 1990-ben jelentős mértékben csökkent. A rendszerváltó politikai elit úgy gondolta, ha új, piacgazdaságon és a politikai pluralizmuson alapuló rendszereket akar építeni, akkor ezeket a korábbi érdekviszonyokat megtestesítő intézményeket – amelyek jelentős részben a megyei intézményekben strukturálódtak – valahogy le kell rombolni. Ezért fogták vissza a megyei feladatokat és hatásköröket, bár magát a megyét – mint térkategóriát és intézményi elemet – nem szüntették meg. Korábban a területfejlesztés is alapvetően a centralizált, központból irányított ágazati szférában valósult meg, a térségi problémák kezelésében a megyei tanácsok játszották az alapvető szerepet. 1990 után ezek a megyei kompetenciák megszűntek, a megyék ma többnyire intézményfenntartókként működnek.

Index: – Mikor esett szó először a régiókról?

OM: – 1996-ban megszületett a XXI-es törvény, amely a területfejlesztésről és a területrendezésről szólt – többször módosították, de az alapvető iránymutatók megmaradtak. Ez a törvény említi, hogy – az ágazatok, országos főhatóságok szerepe mellett – a területfejlesztési célok megvalósítását a jövőben a régiókra kell bízni – illetve a megyékre, a kistérségekre és a települési önkormányzatokra. A törvény értelmében létrejöttek a megyei területfejlesztési tanácsok – tehát a törvényhozók nem bízták a megyei területfejlesztés problémáit, a regionális feladatellátást a választott megyei önkormányzatokra. Ez a törvény rendelkezik a régiókról is, viszont ezeket a régiókat kifejezetten statisztikai és területrendezési céllal hozták létre. Igazgatási elemmel nem nagyon bírnak, de telepítettek hatósági feladatokat ellátó intézményeket erre a szintre.

Index: – Sokáig bizonytalan volt, hogy Veszprém megye melyik régióhoz tartozzon.

OM: – Veszprém megye esetében lezajlott egy nagyon érdekes közjáték. Az utolsó pillanatig megyénk a nyugat-dunántúli régióhoz gravitált, a regionális fejlesztési stratégia első változata is így készült el. Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, (esetleg Komárom-Esztergom), illetve Veszprém megye alkotott volna sokak elképzelésében egy egységet. A törvény a megyei területfejlesztési tanácsok döntési kompetenciájába utalta a régiók létrehozását. Végül a nyugati határszéllel rendelkező megyék a határon átnyúló kapcsolatok előnyeinek reményében hozták létre a nyugat-dunántúli régiót, Baranya, Tolna, Somogy a dél-dunántúlit, Veszprém megyének pedig nem maradt más, mint Fejér és Komárom-Esztergom megye – így jött létre a közép-dunántúli régió.

Index: – Az uniós tagságunk igényli a régiók létrejöttét?

OM: – Sokan hivatkoznak arra, hogy az EU-s tagság követeli meg a régiók létrehozását. Az unió gyakorlatilag nem köti ki, hogy egy ország mit tart régiónak, a tagállamokat csupán arra kötelezi, hogy a területfejlesztési statisztikai intézményrendszerük (NUTS) kompatibilis legyen az EU-s követelményekkel.

Index: – Mi az előzménye annak, hogy Veszprém és Székesfehérvár együtt látja el a közép-dunántúli régió vezető szerepét?

OM: – Magyarország Budapest-centrikus, a lakosság 20 százaléka a fővárosban lakik, itt termelik a nemzeti össztermék több mint kétötödét. Azzal gyakorlatilag mindenki egyetért, hogy ez a túlzott Budapest központúság ellensúlyozásra szorul – azaz néhány nagyobb várost alkalmassá kell tenni arra, hogy úgynevezett növekedési pólusként működjön, jelentős vonzást gyakoroljon a környezetére. A kormány ezeket a pólusokat az öt legnagyobb városban szándékozta kijelölni: Győr, Pécs, Szeged, Debrecen és Miskolc. Később szakmai vitákon felmerült, szerencsés volna, ha Székesfehérvár hatodiknak bekerülne ebbe a körbe. Az ötletet először elvetették, mert Fehérvár túlságosan közel van a fővároshoz. Később szóba került, hogy szakmailag indokolt volna Székesfehérvárt Veszprémmel együtt bevonni ebbe az ötös fogatba – hatodikként párban. Ami hiányzik Székesfehérvárból, az megvan Veszprémben (pl. egyetem), Veszprémnek viszont nincs akkora ipari potenciálja.
Ezt az egész hatodik pólus elképzelést a Fejlesztéspolitikai Tárcaközi Bizottság egy nyári ülésen lesöpörte az asztalról. Mind az öt településnek 100–100 millió forintot szánt a kormány a feladatok ellátására. Nem túlságosan régen egy kormányülésen jelentették be, hogy ez az öt innovációs fejlesztési pólus mégis kiegészül egy hatodikkal, amit Székesfehérvár és Veszprém együtt lát el, ennek megfelelően a támogatás is megoszlik.

Index: – A megyei közigazgatás szempontjából ez jelent változást?

OM: – Az országos fejlesztéspolitikai koncepció (OFK), illetve az országos területfejlesztési koncepció (OTK) távlati terveiben szerepel, hogy a jelenlegi statisztikai, fejlesztési régiók a jövőben területi önkormányzatisággal bírjanak majd, és társuljon hozzájuk igazgatási intézményrendszer is. Azt látni kell, hogy nem lehet ezeket a törvényeket könnyen mozgatni, ugyanis 2/3-os többséget igényelnek. Így elmondható, hogy a közigazgatás – ami a területi feladatellátást illeti – változatlan marad.

Index: – Ön szerint mikor lesz elfogadott a régió fogalma hazánkban?

OM: – A magyarországi régiók mesterséges térkategóriák – az emberek nem érzik magukat régiós polgároknak. Ha bárkit megkérdezünk, hova valósi, soha nem fog eszébe jutni, hogy ő a közép-dunántúli régió lakója. Nincs – és szerintem nem is alakul ki egyhamar – ilyen identitás. Ilyen, megyehatárokat átszelő, identitás-elemmel is rendelkező regionális kohézió csak a Balaton körül mutatható ki, ennek viszont sajnos nem kedveznek az intézményi elemek, vagyis a politikai igazgatási területi szétdaraboltság.