Egy jó irodalmi beszélgetés kivitelezése komoly feladat, amelyben a körülményeknek, a beszélgetőtársnak és a közönségnek legalább akkora szerepe lehet, mint a meghívott alkotónak. Péntek este a tökéletes egyensúly megteremtése sajnos nem sikerült a VMK pódiumán.

Az irodalmi felolvasóest vagy beszélgetés valaha fontos kulturális eseménynek számított. A népszerű költő-vátesz fizikai jelenléte sok-sok irodalmárt csalt a kisvárosi kultúrházba, mára azonban egyre kevesebb embert vonz az ilyesféle rendezvény. Az okok kivizsgálására most a terjedelmi keretek miatt nem vállalkozom, de annyi biztos, hogy néhány megszállott olvasón és a helyi kultúra képviselőin kívül általában nemigen várható pótszékes részvétel.

Péntek este a VMK-ban is csak maroknyi közönség gyűlt össze napjaink egyik legfontosabb író- és költőnőjének estjére, ez viszont a bensőséges hangulatnak kedvezett. Az ízlésesen berendezett színpad, a mértékletes felvezetés is remek irodalmi estet ígért, mégis csalódtam, mint általában a legtöbb helyi irodalmi beszélgetésben.

Léteznek közlékeny művészek (pl. Esterházy), akiknek szinte nincs is szükségük beszélgetőpartnerre, folyamatosan képesek ébren tartani a hallgatóság figyelmét. Van azonban olyan alkotó, mint például Rakovszky Zsuzsa, akinek lírikus alkata, csöndes, rezignációra hajlamos hangvétele önmagában kevésbé alkalmas a művészi PR megteremtésére. Ez az igazi kihívás, ilyenkor van nagy szükség egy, az íróval csaknem egyenrangú partner közreműködésére, akinek segítségével a nehezen megnyíló szerző szóra bírható. Többnyire azonban az a tapasztalatom, hogy ritkán sikerül megfelelő társat találni egy izgalmas beszélgetéshez.

Dallos Zsuzsa, a péntek esti esemény házigazdája kétségkívül felkészült az írónő életrajzából és műveiből, mégsem tudta felszínre hozni mindazt a szellemiséget, amely az írónő alkotásaiból közvetlenül felfedezhető a kíváncsi olvasó számára. A beszélgetés gyakran elakadt, rossz kérdésekre rövid válaszok érkeztek, és csak az a néhány kedves téma mentette meg a társalgást, melyeknek – nagy szerencsével – mégis sikerült feltörniük Rakovszky hermetikus világát.

Ennél nagyobb bajnak tartottam viszont, hogy egy kortárs író jelenlétében szinte semmit sem tudtunk meg a mai magyar regény és poétika mibenlétéről. Megrendítőnek találom, hogy napjaink irodalmának jeles képviselőjét az alkotáslélektan és más fontos témakörök kapcsán olyan naiv és rég meghaladott kérdésekkel lehet faggatni, amelyekkel nyolcvanas évekbeli sematikus irodalom-tankönyveink jeleskednek. Körülbelül ugyanilyen téttelennek éreztem Rábai Zsanett klasszikusan patetikus, modoros szavalatait és felolvasását is.

Csak egyetlen megoldást látok arra, hogy végre igényes irodalmi estek szülessenek: el kellene felejteni a régi kultúrházak nyugdíjas klubra emlékeztető áporodott atmoszféráját, és jó kommunikációs képességekkel rendelkező, profi irodalmárokat kellene a beszélgetés irányítóinak megtenni. Az irodalom ugyanis korunkban egyre izgalmasabb találmánynak számít, s egy kongeniális (hasonló gondolkodású és képességű) beszélgetőtárs a leghalkabb szavú alkotót is a jelenlévő közönség kedvencévé tehetné.

Mert péntek este Rakovszky Zsuzsa sajnos csak szimpatikus jellemére, megfontolt szavaira, illetve tehetségről és tudásról árulkodó szellemi aurájára támaszkodhatott.