Néha elegem van a világból. Unom a felesleges vitákat, a kicsinyes tülekedést, a középszer diadalát, a jobbos-balos címkézést. Ilyenkor elhatározom, abbahagyok mindent, kivonulok a világból, el a hegyek közé, be az erdőbe, ahol csak olvasok, barátokkal beszélgetek, eszem, iszom, alszom, szeretkezem. Aztán villan a fény. Jön, egy gondolat írásban, szóban, egy kép, egy jel, egy gesztus – és jól vagyok újból, indulhatunk a barikádra. A mostani fénysugaramat Schilling Árpádnak hívják.

Schilling rendező, filmes, színházas. Dolgozott a méltán híres Katona József Színházban, aztán eljutott Milánóba, Bécsbe, Berlinbe, miközben megálmodta, majd létrehozta a Krétakört. A társulat egy stabil rajongótábort gyűjtött maga köré és hangos külföldi fesztiválsikereket ért el. A szakmai elismerések ellenére nincs biztos pénzügyi hátterük, nincs állandó játszóhelyük. De őt, őket ez nem töri le, mennek előre, alkotnak, gondolatokra sarkalnak minket, nézőket.

Schilling Árpád a HVG legutóbbi számának portré-rovatában nyilatkozott. Egy oldal az interjú, de az telis-tele van energiával, dinamikával. A sorokat olvasva, mögéjük nézve nekem az alábbi bölcsességeket üzente.

Semmiből mindent. Elindulni álmaink megvalósítására üres pénztárcával nehéz, szinte lehetetlen – mondják sokan. Legfontosabb, hogy legyen álmod, aztán, hogy ne mondjál le róla, ne kössél önrontó kompromisszumot. Erősen bízz magadban, legyen hited. Akkor a semmiből is valóra válthatod álmaidat. Csak ötlet, erő és hit kell. Csak? Könnyű e szavakat leírni, de a szürke, embert próbáló hétköznapokon megvalósítani, megtartani őket hősies feladat.

Bátorsággal alkotni. Istentől rendelt feladatod nyomot hagyni a Földön, alkotni – mondják a bölcsek. Hasznos legyen, gondolatokra inspiráljon, nyugtasson, felkavarjon, ez a lényeg. Lehet ez bármi, szék, színház, egy vers, egy cikk, egy újság. Amikor születik a MŰ, akkor nem szabad azon gondolkodni, mit szól hozzá a hatalom. Magunk miatt kell dolgozni, alkotni! Bártan, de tisztelettel kell szembenézni a világunkkal.

Magánéleti boldogság, szakmai elégedetlenség. Ha elégedett vagy, megpihenhetsz – tartja a mondás. Ez lefordítva az alkotó ember halálát jelenti. A szakmájában soha senki nem lehet elégedett, mert akkor vége. Minden nap új kihívást jelent, minden nap újra kell építenünk önmagunkat, minden nap meg kell hódítani a világot, minden nap meg kell küzdeni önmagunkkal a sikerért. A boldogságot, a pihenést a magánélet adhatja meg. A család – anya, apa, társ, gyerek – az a közeg, ahol hátradőlhetünk, lubickolhatunk a boldogságban. A szakmai és magánélet külön, de összefüggő egésze lényünknek.

Aktív közéletiséget pártpolitika nélkül. Vagy jobbos, vagy balos vagy – vonítják a farkasok. Az értelmiségi, az alkotó ember csak önmaga lehet. A politikumból nem vonulhat ki, hiszen ebben a közegben él, alkot. Olvasni kell a napilapokat, hallgatni a vitákat, szemlélni, analizálni az eseményeket. Véleményt kell mondani, politikusnak kell lenni, de nem pártpolitikusnak! Szikáran, kemény gerinccel kell állni a pártviharok rohamát, menni kell a hullámokkal, de a kellő helyen leállni és hagyni, az menjen tovább. Mert önmagunkból nem mehetünk kijjebb, lejjebb!

Megfáradt barátaimnak üzenem, olvassák el a fent említett interjút, s ha ez kevésnek bizonyul, akkor Márait és Faludyt ajánlom. Nekem ők minden helyzetben világítanak.

pethő imre