A Magyar Festészet Napjának szentelt riportsorozatunkban ma Jokesz Antal fotóművésszel (magyarul Yokes-szel) készült intrejúnkat olvashatják. Hogy miről? A képi jelekről, az új képalkotó stratégiákról, az elit- és tömegkultúráról, a nemzedékek közötti kommunikációs szakadékról, a friss vízről és új pohárról, a valóságról és a virtuális világról, az orruknál fogva vezetett fogyasztókról.

Index: – A festészet élő művészeti ágnak tekinthető, avagy sem?

Yokes: – A festészet a fényképezés feltalálása óta – több mint másfél évszázada – folyamatosan "haldoklik". Ennek az agóniának azonban soha nem látott gyönyörű pillanatai voltak és vannak, sőt, újra és újra képes akár tömegeket is megmozgatni némely festészeti kiállítás! A vászon könnyen válik a világ izgalmas problémáinak hátterévé, a festékkel pedig a mögöttes, a sohasem látható is megjeleníthető. Kétségtelen azonban, hogy ma már egyáltalán nem a kézügyesség kifejtése, vagy az ábrázolás hűsége a festészet célja, hanem itt is egyre inkább különböző képi jelek hordozzák az üzenetet. A képi jeleket pedig gyakran a "festők" is kamerával vagy számítógéppel állítják elő.

Index: – Működnek még egyáltalán a hagyományos vizuális jelrendszerek?

Yokes: – Azok a jelrendszerek mindig működnek, amelyek képesek emóciókat közvetíteni vagy intellektuális teljesítményeket megjeleníteni, hiszen ezek alapvetően nem attól függnek, milyen eljárással készül egy kép. A képkészítés technológiai fejlődése egészen máshol fejti ki hatását: új képalkotó stratégiák és jelrendszerek születnek, amelyek egész generációk vizuális anyanyelvévé válva a képekhez, a médiumokhoz és a kommunikációhoz való viszonyt változtatják meg. A különféle tulajdonságú médiumokon keresztül látni a világ dolgait pedig azt jelenti, hogy ezáltal másként is látjuk a világot, és mi magunk is máshogy viselkedünk benne…

Index: – Amellett, hogy minden vizualizálódik (azaz itt is megfigyelhető egyfajta globalizáció), beszélhetünk-e különálló, igényes vizuális kultúráról?

Yokes: – A globális léptékben gondolkodó művészt is egy konkrét anya szülte, és egy konkrét, valóságos családban vagy közösségben nevelkedett, az így szerzett élmények és tanult dolgok pedig kitörölhetetlenül ott lesznek a munkáiban is. Ilyen szinten tehát a globalizált világ képisége nem a nemzeti vagy közösségi kultúrák ellen dolgozik. Tény azonban, hogy az egyre globálisabb szemléletű reklám és média ma már olyan szorosan kötődik a hétköznapokhoz, hogy gyakran a kortárs művészet is előbb reflektál a médiumok és reklámok által sugallt fogyasztói világra, mint magára a hétköznapi valóságra. Más szempontból viszont: a média által sugárzott kép is a valóság sajátos része… Amiben az úgynevezett globális kultúra jeleskedik, az talán az egyetemes léptékű gondolkodás és az új technológiák természetes, görcs nélküli megjelenése és alkalmazása a kommunikációban és a művészetben is.

Index: – A festészet mellett/helyett milyen művészeti ágak jelennek meg a vizuális kultúra területén?

Yokes: – Az újabbnál újabb képrögzítési technikák lehetővé teszik, hogy ugyanazt a világot más és más szemüvegen át nézzük. Az internetes blogok elszaporodásával például – az egyéni szemléletű írások vagy intim vallomások mellett – gyakran a valóság legeldugottabb bugyraiban készült, mobiltelefonok által rögzített képeket is találunk. A fiatal művészek is gátlás nélkül emelik át a művészet szférájába a leghétköznapibb technológiákat és képeket, de a reklám is azonnal lecsap minden szokatlanra és újdonságra. Ilyen értelemben a reklámipar is hasonló vizuális eszközökkel és eljárásokkal dolgozik, mint a kortárs képalkotó művészek. Noha az elit- és tömegkultúra szociológiai szempontból ma is távol esik egymástól, eszközeiben és megjelenésében egyre több az átfedés.

Index: – Szerinted hogyan változott a vizuális kultúrához való viszony az értelmiség és az átlagember szintjén?

Yokes: – Szomorú, de a vizualitás színvonala vagy a képek értelmezési képessége egyáltalán nincs szinkronban a kultúra vagy az élet más területein való jártassággal. Sokszor megdöbbentő ellentmondás van a gondolati szándékok és azok formai, vizuális megjelenése között. Nem egy eredeti ötlet vagy törekvés siklik ki azért, mert a megjelenítés, megvalósítás eszközeiben már lesüllyed a sekélyesen értelmezett trendiség vagy a gagyiság szintjére. Erre a politikában és a gazdasági szférában is számos példát találunk. Ugyanakkor elképesztő, hogy a legfiatalabbak mennyire fogékonyak az új vizualitásra, ami sajnos a nemzedékek közötti kommunikációs szakadékot mélyíti.

Index: – A vizualitás (vizuális kultúra) hogyan formálja át a mindennapjainkat?

Yokes: – A képkészítés módszereinek változásával nemcsak a képek, de a képről, vizualitásról alkotott fogalmaink is folyamatosan változnak. A képelőállítás technikája egyfajta időbeliséggel, korélménnyel, aurával – mint értelmezési közeggel – is körülveszi a képeket. Ennek pedig már akkor metaforateremtő és sugárzó ereje van, mikor még fel sem fogtuk, hogy valójában mit is látunk egy képen! Az érzékelés, a kódolás mélysége persze a vizuális kultúra állapotától, a befogadó ösztönös vagy tanult képességeitől is függ.

Index: – Mondanál gyakorlati példákat is?

Yokes: – Egy város vagy egy cég például hiába próbálja a kor színvonalán megjeleníteni és eladni magát, ha a prospektusaiban, reklámjaiban vagy vizuális retorikájában három-négy évtizeddel korábbi ízlést – ezzel együtt gondolkodást – idéz. A képi médiumok sokkal előbb és gyorsabban hatnak, mint a szavak, ezért bármennyire is nem szeretnénk róla tudomást venni, a megjelenítés módja mindig dominánsabb és árulkodóbb, mint maga a verbális üzenet, vagy az azt létrehozó szándék. A vizuális kommunikációban nem elég friss vizet önteni a pohárba, a poharat is ki kell mosni vagy cserélni, hogy legyen bizalmunk magunkhoz venni annak üdítő tartalmát.

Index: – Hol tartunk és mit tehetünk?

Yokes: – Az objektívek által leképezett álló és mozgóképek, a média vagy az internet virtuális felülete olyan mértékben szövik már át az életünket, hogy hajlamosak vagyunk összemosni a valóságot annak különböző médiumokban megjelenő másával, a reklámokkal vagy a virtuális világgal. A látást is tanulni kell, éppen ezért kellene alaposabban megismerni már iskoláskorban a képiség és a vizualitás alaptörvényeit, hogy ne vizuális analfabétákká, orruknál fogva vezetett fogyasztókká váljanak a gyerekeink, hanem a környezetükhöz és az azt közvetítő médiumokhoz is autonóm módon viszonyuló felnőttekké. Végül, a kérdésedre válaszolva: sehol sem tartunk, de nagyon sokat tehetünk!

(A képillusztációk Bakos Gábor, Eperjesi Ágnes, Erdei Krisztina, Gerhes Gábor és Orbán György képzőművészek munkái.)