Mióta bezárt az Expresszó Klubmozi, kénytelen vagyok ínyenckedő filméhségemet kizárólag házimozizással csillapítani. Legutóbb éppen az Amadeus ragyogó DVD-változatát néztem meg, ami nemsokára különösen aktuálissá válik: 2006 ugyanis Mozart éve lesz.

Nem kétséges, hogy Mozart neve sokak számára a komolyzene szinonimája. Így van ez még akkor is, ha sokan csak a „Kis éji zene” bevezető taktusait ismerik. Wolfgang Amadeus Mozart valóban a zeneművészet korán meghalt géniusza volt, akinek jövőre 250. születésnapját ünnepeljük. Ennek kapcsán világszerte különféle megemlékezéseket tartanak majd, például vándorkoncert-sorozatot szerveznek minden olyan európai városban, ahol annak idején a salzburgi zseni fellépett.

Mint fanatikus Mozart-rajongó, már a napokban elkezdtem készülni az évforduló eseményeire, s immár harmadszor megtekintettem Forman legendás klasszikusát. A DVD-kiadás különbözik a valamikori moziverziótól, legalább húsz perccel hosszabb, s rendezői változatként tálalva néhány eddig ismeretlen jelenetet tartalmaz. Ennek következménye, hogy belekerültek egykoron jogos megfontolásból kivágott részletek, ám a film így is újra bizonyítja Mozart és Forman gyümölcsöző együttműködését.

Milos Forman – aki a hatvanas években a cseh újhullám legmarkánsabb széllel szemben vitorlázó hőseként megteremtette a kelet-európai rendszerkritikával elegy abszurd dokumentarizmust, „Tűz van babám!” című alkotásával pedig megalkotta minden idők legkegyetlenebb szatíráját – Amerikában a hetvenes évek közepétől új Hollywood egyik fenegyerekévé vált. Az újvilági témák után azonban (Hair, Ragtime, Száll a kakukk) a nyolcvanas évek közepén megfilmesítette Peter Shaffer fergeteges színdarabját, amelyben ismét visszatért európai gyökereihez.

Összejött neki a bravúr, mert nem a tankönyvek Mozartját vitte színre, mint annyi más unalmas életrajzi film. Forman művében Mozart egy infantilis kölyök, idétlen vihogásával szinte önmaga paródiája, akit az alkotók szándékoltan belevetnek a hírhedt Salieri-affér hamis mítoszába. Forman tudta, hogy hiába próbálkozik a vásznon megrajzolni az igazi Mozartot, lehetetlen vállalkozás volna. Éppen ezért teremtett magának egy saját Mozart-képet. Nem komolykodik, hanem viccel vele, és a maga bohémikus, tragikomikumra hajló humorával többet mond el Mozartról – lényegében játékos zenéjének titkát fedi fel ebben a komédiában – mint bármely feldolgozás.

A DVD tartalmaz egy remek riportfilmet, amely a film készítését mutatja be, s megszólalnak benne a kitűnő szereplők is. F. Murray Abraham (Salieri) Oscarral díjazott irigy grimaszai ma is ugyanazt üzenik: nehéz megérteni, hogyan lehet valaki ennyire felfoghatatlanul tehetséges. Egyetlen magyarázat csak Mozart gyönyörű zenéje marad – és Forman mesteri filmje.