Identify yourself – azaz ismerd meg, azonosítsd önmagad. Ezzel a címmel nyílt markáns posztmodern tárlat péntek délután Albert Ádám munkáiból a Csikász Galériában.

Egy ember életében a legizgalmasabb feladat önmaga megismerése, talán nincs is ennél fontosabb elfoglaltság törékeny földi pályafutásunk néhány évtizede alatt. Valójában egy egész emberöltőre elegendő gond önmagunk meghatározása és megértése. Ennek ellenére korunkat inkább az uniformizált tudat jellemzi, az identitás kérdése legfeljebb politikai kontextusban jelenik meg. Albert Ádám kiállítása viszont éppen arra szólít fel, hogy ismerjük meg önmagunkat, ám ehhez meglehetősen különös kapaszkodókat szolgáltat.

A kortárs képzőművészet egyik fő sajátossága, hogy keveri a különféle műfajokat, beledolgozza anyagába a tömegkultúra és hétköznapjaink jellegzetes elemeit, valamint elbizonytalanít. A szimpatikus fiatal alkotó munkái tökéletesen megfelelnek ezeknek a közismert jegyeknek. A tárlaton fiktív utcatáblák, furcsa rajzokkal díszített edényfedők és minimalista festmények láthatók. A pénteki vernisszázs alkalmával Bordács Andrea esztéta próbálta megvilágítani a műveket, szerintem sikerrel.

E szerint Albert munkái speciális vizuális nyelven szólalnak meg, s a digitális médiára, napjaink képi világára, piktogram-dömpingjére reflektálnak, geometrikus ábrák, szimbolikus szövegek és jelek segítségével. Ilyesféle képekkel valójában naponta találkozhatunk, akár az utcán, szupermarketben, weboldalakon, televízióban. A különbség most csak annyi, hogy ezúttal teljesen új környezetben, más nézőpontokban és különböző ábrák, furcsa képi megoldások társaságában, azokkal összekombinálva tűnnek fel.

Láttam például egy narancssárga vásznat, melynek sarkában a Safety szó sötétlett. Aztán láttam egy fedőt, amelyen a növényi ornamentika átvezet egy ismert történelmi figura portréjába. Vagy itt vannak a pszeudo-utcatáblák, amelyeken különféle tárgyak szerepelnek egyszerre négy, mérnöki precizitású perspektívában. Nem beszélve azokról az egyszínű képekről, melyeken csupán egy-egy szó vagy szöveg látható többféle betűtípussal, úgy mint monománia, himmel blau, vagy éppen albertádám.

A legfőbb kérdés, hogy mindezek vajon mit jelentenek, s vajon képesek-e segíteni önmagunk megismerésében. Ha közvetlenül nem is, úgy hiszem, Albert elbizonytalanító „mintha-művei” a körülöttünk lévő valóságra kérdeznek rá. Arra, hogy az új évezred jelvilága mennyire reális közeg, s ebben a virtuális térben mi magunk hol vagyunk, mi ebben a szerepünk, s megtaláljuk-e önmagunkat benne. Ilyen értelemben a kiállításon látható képek saját identitásunk keresésére buzdítanak. Napjaink kulturális óceánja megbízhatatlan, kaotikus labirintus, ahol számtalan képi és nyelvi effektus akadályozza az eligazodást, indít támadást önazonosságunk ellen. Ha szeretnénk tisztán látni, akár Albert Ádám műveinek megfejtésével is kezdhetjük tulajdon énünk felépítését.