Az idejét sem tudom, hogy mikor veszítettem el az érdeklődésemet a honi labdarúgás iránt. Régen néha még le-leheveredtem a tv elé egy hétvégi délelőtt, s próbáltam valami focihoz hasonlót keresni egy televíziós közvetítés hazai bajnoki fordulójában, de egy idő után – szinte észre se vettem – lemondtam erről is. Volt időszak, amikor még foglalkoztatott, hogy vajon a zöldek lilára verik-e a kékeket, aztán egy idő után már ez sem. Eltűntek a súlyos 45 percek az életemből.

Nem mintha azóta nem szorult volna össze a gyomrom egy jobbféle focipálya látványától, azonban egészen mostanáig képesnek éreztem magamat arra, hogy semmi jó dolgot ne társítsak eme – egyébként is gyanús színű és állagú – helyekhez. Aztán tessék! Nesze neked gondtalan nemtörődömség, hányaveti lesipuskázások! A magyar foci újra száguld, sőt szebb, mint amilyennek nem is olyan régen még egyáltalán elképzelhettem volna, ha egyáltalán vettem volna a bátorságot, hogy bármit is elképzeljek!

Ma már örülök, hogy vannak, akik mertek helyettem nagyot álmodni, s e hosszú és mély alvás után mintha fociznának is végre valahára ezek az emberek. Rendes, becsületes magyarként minden okom megvan rá, hogy véleményem legyen honi labdarúgásunkról, s nemzeti válogatottunk legutóbbi teljesítményei kapcsán, egyszerűen muszáj, hogy néhány „HAJRÁ MAGYAROK!”-at én magam is megeresszek.

Minden tiszteletem és elismerésem Lothar Matthäusnak! Már csak azért hálásnak kellene lennem neki, hogy érdeklődésemet és figyelmemet újra a magyar foci felé fordította, s nem csak kíváncsivá tett labdarúgásunk sorsával kapcsolatban, hanem egyenesen képes volt belém újra lelkesedést tölteni egy olyan dolog iránt, amiről én magamban kimondva, vagy kimondatlanul, de már réges-régen lemondtam.

Nem tudom, hányan éreztek ezzel kapcsolatban hozzám hasonló módon, a lényeg az, hogy úgy kb. húsz-huszonegynéhány magyar fiú nem így gondolta ezt. Azt hiszem, nagyon-nagyon fontos dolog, hogy elhittek, s mi több, magukévá is tettek valamit abból a felfogásból, gondolkodásból, mentalitásból, amit Európa szebbik feléből hozott el számukra, s így rajtuk keresztül a mi számunkra is valaki.

Jó lenne, ha e derék ember be is fejezhetné nagy magyar futballreformációját, s ha évek múltán nem csak a hölgyek és nyelvészprofesszorok szívében élhetne tovább, hanem egy ország - mit egy ország - egy kontinens - mit egy kontinens - egy egész világ zenghetné dicsőségének és hírnevének érdemét!