Körülbelül másfél évvel ezelőtt jártam utoljára a Laczkó Dezső Múzeumban, ezért vasárnap délután kíváncsiságból ismét betértem, hogy megnézzem, mennyit változott az elmúlt időben. Komolyabb változást nem tapasztaltam, viszont megtudtam, hogy a múzeum hamarosan átalakítási munkák miatt bezár, s várhatólag csak tavasszal nyit ki újra.

Minden múzeum esetében az a legnagyobb kérdés, hogy a falai közt található kiállítási anyag milyen funkciót tölt be, rendeltetését milyen színvonalon képes beteljesíteni, s az évek haladtával képes-e megújulni. A Laczkó Dezső Múzeum láthatólag Veszprém és környékének kulturális, geológiai, néprajzi és történelmi múltjával foglalkozik. Vannak itt öt évezredes házmaradványok, bronzkori kerámiák, római kori ekehúzó láncok és stukkópárkány-részletek, avar kori ékszerek és sírkőtöredékek, de ugyanitt megtalálhatók tűzfegyverek a 19. századból, szép legyezők, régi székek, hímzésminták és állóórák, avar síremlékek és honfoglalás kori koponyák.

Más jellegű kulturális relikviák tekintetében már sokkal esetlegesebb a helyzet, s én magam nem mindig értem, milyen koncepció szerint folyt a válogatás és az elrendezés. Feltűnik többek közt Csikász Imre néhány szobra, Péti Szilveszter egy Foucault-elmélettel megspékelt fotósorozata, és megyénkhez kötődő írók fényképeit is láthatjuk, valamint Bárdy Margit képzőművésznő, a közegben kissé idegenül ható pop-artos kollázsát. A második emeleten időszaki kiállítás várja az érdeklődőket „A magyar királynék és kancellárjaik, a veszprémi püspökök” címmel.

Egy múzeum esetében azonban az is nagyon fontos, hogy ne váljon önmaga múltjának múzeumává. Ez a szándék, már persze ha létezik, a kiállítási anyag folyamatos frissítésével és bővítésével, új ötletekre épülő tárlatok, időszaki és vendégkiállítások létrehozásával érhető el. Úgy tűnik nekem, a Laczkó Dezső Múzeum esetében mindez csak részben történt meg. Néhány időszaki tárlaton, pár apró módosuláson kívül az intézmény belső képe alig változott az elmúlt évek során. Talán ennek is köszönhető, hogy vasárnap délután teljesen egyedül kóboroltam a kongó épületben, s feltűnésem kisebb meghökkenést keltett az ott tartózkodó alkalmazottak körében. Bár a vendégkönyv lapjain többnyire pozitív hangú feljegyzéseket olvastam, mégis úgy éreztem, mintha a múzeum halott volna. Lehetséges, hogy ez az érzés csak a régészeti leletek túlsúlyának köszönhető. Talán egy véletlenül betévedő turista még el is ámul az archaikus tárgyözön láttán, én azonban, ha éveken át mindig ugyanezt látnám, elegendő izgalom híján nem keresném fel sűrűn az épületet.

Biztos vagyok benne, hogy lenne még mit megmutatni Veszprém és környékének múltjából. Mivel nem vagyok szakember, csak a saját vágyaimat sorolhatom. Az állandó kiállításban lehetne esetleg bővíteni az irodalmi anyagot, fejleszteni a fényképészeti és képzőművészeti vonalat, klasszikus és kortárs veszprémi művészek munkáiból többet bemutatni. Laczkó Dezső szellemiségétől egyik tárgykör sem volna idegen, hiszen az intézmény névadója a geológián és a régészeten kívül még nagyon sok minden mással is foglalkozott.

Miközben ezen töprengtem, megtudtam, hogy a múzeum néhány nap múlva bezár, felújítási munkálatok miatt. Állítólag a kiállítási anyag is megváltozik, de hogy milyen koncepció szerint, azt nem sikerült kiderítenem. Jövő tavasszal visszatérek, abban reménykedve, hogy egy megújult, professzionális intézményt találok majd a mostani, kissé megfáradt múzeum helyén.