Beiktatták az új igazgatót, megnyílt az évad, útjukra keltek a találgatások a Kabóca Bábszínház jövőjével kapcsolatban. Kovács Gábornak, a bábszínház igazgatójának tettük fel azokat a kérdéseket, melyek a leggyakrabban merülnek fel a városban keringő hírek és álhírek között.

Index: – Hogy áll a bérletezés? Valóban kevesebb nézőre számít idén a bábszínház?

Kovács Gábor: – Erre akkor tudok választ adni, amikor az iskolai kiajánlások megtörténtek, és lezajlottak a szülői értekezletek. Ha reálisan gondolkodunk, elképzelhető, hogy kevesebb bérletesünk lesz, mint korábban. Ez köszönhető a kései igazgatóváltásnak, és az ebből következő csúszásnak. A bábszínháznak nagy szüksége van saját bevételre, mert a kapott támogatások nem fedezik a színház működésének költségeit.

Index: – Honnan tervezi előteremteni ezt az összeget?

KG: – Egyrészt az új bérletkonstrukciókból, melyekkel új közönségrétegek felé nyitunk: ilyen a középiskolás és az Iciri-piciri bérlet. Az előbbi felsősöknek és középiskolásoknak szóló előadásokat tartalmaz, melyeket az alkotókkal való találkozás és beszélgetés követ, az Iciri-piciri bérlet egyszemélyes előadásait pedig a játszóhellyel nem rendelkező helyszínekre szeretnénk elvinni. Ezeken kívül rendezvényeinkből, játszóházainkból és Játéktér című rendezvénysorozatunkból számítunk bevételre. Alapítványt is tervezünk, amely a művészeti munkát támogatná – ez szenved ugyanis leginkább hiányt az anyagiakban, hiszen általában az ilyen jellegű kiadásokat tudjuk megkurtítani.

Index: – Hányan távoztak az igazgatóváltás során a színház dolgozói közül?

KG: – Most 21-en vagyunk. Ellentétben a sajtóban megjelentekkel, nem küldök el senkit. Éppen azt tartom fontosnak, hogy fenntartsam az itteni közösség lelkesedését, ami már sok nehéz helyzetből kimentette a bábszínházat. Ez egy olyan alaptőke, amit meg kell őrizni. Hárman ugyan távoznak, mert új színházat alapítanak, de egyáltalán nem zárkózom el a velük való további együttműködéstől. Sarkadi Nagy Lászlót fel is kértem egy darab megrendezésére, ő pedig elvállalta. Kovács Norbertnek és Végh Zsoltnak is felajánlottuk, hogy amennyiben a nálunk dolgozó vendégrendezők velük szeretnének dolgozni, szeretettel várjuk őket.

Index: – Mégis hallhattunk és olvashattunk ezzel ellentétes információkat.

KG: – Ha jóindulatú vagyok, azt feltételezem, hogy félreértésről van szó. A távozókkal többször is beszéltünk az esetleges közös munkákról, és annak anyagi feltételeiről is. Ezek után nehezen tudom elképzelni magamról, hogy elzárkóztam volna a bármelyikükkel való együttműködés elől.

Index: – Sikerül megvalósítania a pályázatában szereplő terveket?

KG: – Igen. Ezekhez tartom magam. A változás csak annyi, hogy közben született még egy-két megvalósítandó ötlet. Ilyenek például a kritikai-szakmai délutánok.

Index: – Szakmai központtá szeretné tenni a bábszínházat. Ebből milyen tőkét kovácsolhat?

KG: – Ennek hosszútávon van nagy jelentősége. Kell a visszajelzés, ugyanakkor nem csak itt, hanem az egész országban hiányzik az értő kritika. Nincs múltja a bábszínész képzésnek, nincs bábrendező képzés, kevés a profi tervező. Nincs bábos folyóirat és kritika. Ezt minden bábszínház érzi, és ha mi kezdjük el a szakmai munkát, akkor érdeklődni fognak irántunk a többiek. Már most – a tervezés időszakában – kaptunk olyan jelzéseket, hogy a bábdramaturgia-konferencia sok színházat komolyan érdekel. Annak fejében, hogy részt vehetnek a konferencia work-shopjain, ingyen elhoznák hozzánk előadásaikat, ami az anyagiakat tekintve gyakran felér egy szponzori támogatással.

Index: Sok új tervvel kezdett neki az évadnak. Milyen új szerepet szán a bábszínháznak a gyerekek életében?

KG: Pótolhatatlannak kell lennünk. Ezen nem azt értem, hogy az emberek hozzászoknak az előadásainkhoz, megszokják, hogy jelen vagyunk. Annyi mindent kell kínálnunk, hogy ha a város azt szeretné, hogy a gyerekekhez is eljusson a kultúra, megkerülhetetlenek legyünk. Olyan színvonalon kell teljesítenünk, amivel felvehetjük a versenyt azzal a hihetetlen vizuális dömpinggel, ami a gyerekeket mostanában éri. Sőt, nemcsak a gyerekekről van szó, hanem a fiatalokról is. Ha valaki foglalkozott mostanában ifjúsági előadások kritikáival, akkor láthatja, hogy nagyon vészes a helyzet. A fiataloknak szóló előadások egyfajta rossz operettstílust kezdenek felvenni. Nekünk korszerű bábszínházat kell csinálnunk. A gyerekeink nem az 50 évvel ezelőtti ízlésvilágot igénylik, hanem a következő korszakét. Meg kell őrizni a régi bábelőadások elhíresült előnyeit, de tudomásul kell venni, hogy a gyerekek fantáziája sokkal élénkebb és sokkal gyorsabb tempókat bír annál, mint amit az átlag, mai bábszínház kínál. Amíg ezt nem tanuljuk meg, addig hiába kiabálunk, hogy a fiatalok nem jönnek bábszínházba. Igyekszünk olyan élményhez juttatni őket itt, amit máshol nem kaphatnak meg. A bábszínháznak együtt kell élnie a várossal ahhoz, hogy betölthesse szerepét. Egy városnak szüksége van olyan állandó helyekre és eseményekre, amelyek össze tudják tartani a közösségeket. Ez igényesség kérdése: akarjuk-e, hogy a gyerekeinkkel azok foglalkozzanak, akik tudják, milyenek is ők, és nem csak lejátszanak egy haknit, aztán hazamennek. A bábszínház részben fel tudja vállalni egy gyermekek háza vagy egy ifjúsági ház szerepét is. Ezen dolgozom. És nemcsak a kicsikről beszélek, hanem a középiskolásokról, vagy egyetemistákról is. Köztük is vannak olyanok, akiknek szükségük van egy ilyen intézményre.

Index: – Fel tud vállalni ennyi mindent a Kabóca?

KG: – Meg kell találni a kapcsolatot a többi intézménnyel. Él a városban három színház, és egyik sem használja ki például, hogy az egyetemen színháztörténeti tanszék működik. Ők arról gondolkodnak, amit mi a gyakorlatban csinálunk: együtt kellene dolgozni velük, ugyanúgy, ahogy más intézményekkel is. Nem szabad állandóan csak arra számítani, hogy pénzt kapunk valahonnan, meg kell találni a nem pénzben kifejezhető segítséget. Ha mondjuk, nekem van egy jó előadásom, másnak pedig egy jó terme, vagy ha nekem van egy programom, másnak meg jó közönsége hozzá, akkor miért ne segítenénk egymást.

Index: – A bábszínház mindig is a sanyarú anyagi helyzetről panaszkodott, a kultúrára pedig nálunk kevés pénz jut. Nem fél attól, amiről a rémhírek beszélnek, hogy ez esetleg az intézmény megszűnéséhez vezethet?

KG: – Azért dolgozom, hogy a bábszínház létezzen. Rengeteg olyan lehetőség rejlik ebben az intézményben, amit még nem használt ki a város. A bábszínház elviheti a világba Veszprém hírét, s ha jól működik, és izgalmas dolgok zajlanak körülötte, akkor ki lehet használni az idegenforgalomban is. A város reprezentációjában nagy szerepe lehet: ide tud hozni olyan embereket, akik más miatt talán nem jönnének. A gyerekeknek is szükségük van ránk, mert mi vagyunk a felelősek azért, milyen színvonalon kapják a színházat, a kultúrát.