Nagy kritikaolvasónak tartja magát, és szervezőként ő maga is gyakran kap kritikát. Mészáros Zoltán véleménye szerint hiányzik az újságírókból a felkészülés, a pontosság. Ha jó kritikát szeretne olvasni, az országos lapokat nyitja ki.

Index: – Melyik nehezebb, elfogadni egy kritikát, vagy megírni?

Mészáros Zoltán: – Rosszat mondani mindig könnyebb, és nehezebb méltató kritikát írni, még műfajilag is. A sajtó perverz természete, hogy az újságírók attól érzik jól magukat, ha valamiről rosszat írhatnak. Magam is írtam kritikákat, és nagy kritikaolvasó vagyok, de inkább országos lapokat veszek a kezembe. Például a Magyar Narancs, az ÉS kritikáit mindig elolvasom azokban a témákban, amelyek érdekelnek, illetve a Népszabadságot is sokszor fellapozom, az étteremkritika az egyik kedvencem, de a Magyar Nemzet is elém kerül. Meg kell jegyeznem, hogy a publicisztika a jobboldal vezérlapjában – szakmailag, érvrendszerét, stílusát tekintve – mérföldekkel gyengébb, mint a baloldalon.

Index: – Milyen tapasztalatai vannak a kritika területén?

MZ: – Az egyik nagy probléma, hogy tájékozatlanok az újságírók. Például az egyik helyi sajtóban egy olyan ember akart kritikát írni Bobby McFerrinről, aki korábban felhívott, hogy segítsek neki felkészülni. A forrásokat megadtam, azonban nagy részük angolul íródott, és nyelvtudás hiányában ezeket nem tudta feldolgozni. Az újságírók egy része nem érti meg, hogy magunkat égetjük azzal, ha nem vagyunk felkészültek. Óriási főszerkesztői felelőtlenség azt megengedni, hogy bizonyos nívó alatt jelennek meg kritikák.

Index: – Milyen egy jó kritika?

MZ: – Egy kritikára jellemző a felépítettség. Napjaink kritikái állításokat sorakoztatnak fel, azonban ritkán látom, hogy a megjegyzéseket alátámasztanák érvekkel. Nagyon felületes, csapkodó állítások olvashatók a sajtóban, amelyek hihetetlenül gyenge érvrendszerre épülnek. Szerintem egy szubjektív benyomás leirata kevés a kritikához.
A kritika esetében rendkívül fontos még a pontosság. Miért gondoljam megbízható kritikának azt, ahol rosszul írják le a fellépő nevét, vagy nem azt a személyt írják, aki abban az együttesben játszik?
Senki sem ért mindenhez. A jazzben például nagyon jól meg tudom ítélni, hogy egy adott produkció milyen színvonalat jelent országosan vagy nemzetközileg, mert ebben viszonylag tájékozottnak gondolom magam. A komolyzene vagy éppen az opera esetében olyan emberekre támaszkodom, akikben maximálisan megbízom, mert szakmai felkészültségük, ismeretük ebben a témában mérvadó, és jelentős tapasztalat áll mögöttük. Nálam kevesebben tudják, milyen hibák jellemzik a rendezvényeinket. Több mint 150 problémát jegyeztem fel az elmúlt napokban, de még egy újságíró sem találta el őket. Ebből is látom, hogy felületesek.

Index: – Nagy különbség van egy országos, és egy helyi lap kritikája között?

MZ: – Sajnos igen, de nem kellene, hogy így legyen. Szerintem a borjú bécsinek ugyanolyannak kell lennie az én éttermemben és az Andrássy úton is. Sajnos azonban ez a sajtó tekintetében nem így van, ezért sem olvassa a helyi értelmiség jelentős része a vidéki lapokat – gyengének találja a benne megjelenő publicisztikát és a kritikát. Sajnálom, hogy nincs a helyi sajtóban fóruma az igényes kritikának. Meg kellene keresni azokat az embereket, akik ilyeneket tudnak írni, s publikálási lehetőséget kellene adni számukra.

Index: – Lenne rá igény az olvasók részéről?

MZ: – A szerkesztők részéről van egy kis félreértés, abban a tekintetben, hogy miként kell bánni a vidéki értelmiséggel. Erőteljesebben kellene nyitni e réteg olvasóigényének kiszolgálása felé, így jelentősen növekedne a presztízsük a helyi lapoknak az értelmiségi döntéshozóknál.

Index: – Szükségünk van a kritikára?

MZ: – Természetesen. A kritikának a sajtó éltető erejének kellene lennie. A sajtószabadságnak vannak prímér megjelenő elemei, ilyen a kritika, publicisztika. A kritika szerintem egy reflexiós kérdés, és a demokráciában a reflexió és az önreflexió a legfontosabb ügyek egyike.

Index: – Mi a helyzet a befogadással? Sokan nehezen viselik el mások véleményét.

MZ: – Ezzel nem kell foglalkoznia a kritikusnak. Az a dolga, hogy kielégítse az előbb felsorolt szakmai kritériumokat, a szerkesztőségnek pedig meg kell védenie a kritikusokat az esetleges csapásoktól.

Index: – Mennyi pozitív kritikával találkozik?

MZ: – Nem gondolnám azt, hogy az országos sajtóban felborultak az arányok, szerintem 50-50 százalék. Viszont nagyon könnyen sommás ítéleteket mondanak kritikusok, nincsenek tisztában ennek felelősségével – tudniillik a véleményük azokhoz is elér, akik nem látták az adott produkciót, és ők ez alapján ítélnek. Én például sokszor a kritika elolvasása utána megyek csak el megnézni egy filmet.

Index: – Egyetért ilyenkor az olvasott kritikával?

MZ: – Sokszor nem. Például elolvastam az összes kritikát, ami a Sorstalansággal foglalkozott. Az ÉS-ben megjelent hasonlított az én véleményemhez. Egy jó kritika egyben intellektuális csata is; izgalom végigverekedni magad rajta.