Hadd gonoszkodjam mindjárt az elején. Lehet, hogy Pierrot a Megasztár legnagyobb felfedezettje? Ez a kissé gúnyos gondolat jutott eszembe, amikor tegnap este fél tizenegykor szembesültem a Séd parkjában felgyűlt tömeggel, amely türelmetlenül várta, hogy a színpadon megjelenjen a tehetségkutató tévéműsor oszlopos zsűritagja és producere.

Mert kétségtelen ugyan, hogy Pierrot, polgári nevén Marosi Z. Tamás az elmúlt tizenöt évben sikeres lemezeket jelentetett meg, jó dalokat írt ígéretes projekteknek, ám a nagy lélekszámú érdeklődés valószínűleg legutóbbi televíziós szerepléseiből is fakadt. Ez persze természetesen semmit sem von le az érdemeiből, és akár egy remek marketing friss eredményének is tekinthető.

Nem is élcelődöm tovább, hiszen Pierrot azon hazai popzenészek közé tartozik, akik még képesek élő hangszeres muzsikát és igazi éneklést produkálni, nem is akármilyen színvonalon. Ezt a tényt csak megerősítette, hogy az őt kísérő zenekar a koncert előtt tetemes időt fordított a kifogástalan hangtechnika létrehozására, mígnem aztán megszületett a megfelelő audio-harmónia, és sokak örömére végre feltűnt a színpadon az est főhőse.

Őszintén bevallom, még nem vettem részt Pierrot-koncerten, így aztán cseppet hiányoltam egy gitárt a kezéből, de végül rájöttem, hogy például a világhíres George Michael sem multi-instrumentalista, és általában csak a mikrofont szorongatja. Nem véletlenül épp az angol popsztár neve ötlött fel bennem: Pierrot hangja, mozgása, öltözete és habitusa kísértetiesen emlékeztetett George Michael új korszakának előadói stílusára. Szokták aztán még az ő zenei tevékenységét Ákoséval is párhuzamba állítani, aminek a szerzői talentum tekintetében van is némi alapja, de a legfőbb különbség az, hogy míg Ákos prófétikus ízű, nagyzenekarra hangszerelt számok dalosa, addig Pierrot inkább az édes-bús popballadák kismestere.

A közönség mindenesetre jól fogadta a tehetséges bohóc másfélórás, enyhe szentimentalizmusra építő műsorát, aki új szerzeményei mellett az ismert nótákkal is megörvendeztette rajongóit. Bár a befejezésben ismét elpanaszolta, hogy neki senki sem hegedül, a közben némileg megfogyatkozott közönség azonban – hála dalainak – szerencsére nem maradt kellemes zene nélkül.

Novics János