Nem akarok az öntelt sznobizmus csapdájába esni, de minden bizonnyal csak néhány olyan muzsika hallható az Utcazenén, amely – ha bolygónk majdani állapota engedi – kétszáz év múlva is szerepelni fog az utódaink által rendezett fesztiválokon.

A sikeres sztárbandák dalai már rég a médiatárak archívumaiba kerülnek, amikor egy kamarazenekar majd előveszi hangszereit, s ugyanabban a szerény modorban, ahogy tegnap, előadja az évszázadok óta töretlenül friss barokk szerzeményeket.

Nem a Divertimentrio nevezetű pécsi hármas tehet arról, hogy múlt éjszaka mégis ezt a koncertet nézték végig a legkevesebben. Az ismert közhely szerint a klasszikus zene a fiatal közönség körében kevésbé népszerű, így hát nem csoda, hogy amikor Okleveles Uccakutya után felhangzott hegedűn, csellón és nagybőgőn az első Schubert-menüett, észrevétlenül a többi színpadhoz szivárogtak az emberek.

A megmaradt – körülbelül húsz fős – hallgatóság azonban csendes tapssal jutalmazta a lányok sokszínű repertoárját, melyben Mozart és a klasszika mágusai mellett számtalan ismert és ismeretlen barokk szerző kapott helyet. Bár a programban szereplő komponisták műveit én magam sokkal szívesebben hallgatom autentikus hangszerelésben, a lehetőségekhez képest egészen szépen interpretálták a mesterdallamokat.

A műsor csupán egyszer szakadt meg egy fél percre, amikor a színpadra lépett egy némileg sörgőzös úr, és röviden biztosította szimpátiájáról a hősiesen helytálló zenekart. Ez az alig egy órás, szinte észrevétlen előadás látszólag kilógott az utcazenei fellépések sorából, ám azoknak, akik egy kis hangulatos komolyzenére vágytak az éjszakában, biztosan örömet szerzett.

Novics János