Mi is az a csapat? Szûkebb értelemben a pályára lépõ játékosok. Tágabb értelemben mindenki beletartozik, aki tesz azért, hogy a játékosok pályára tudjanak lépni. Ez utóbbiról fantáziálok.

Kiről is beszélek konkrétan? Edzőn, ügyvezetőn, elnökön, szponzoron, gyúrón, orvoson, szertároson, sofőrön, hangulatkeltő szpíkeren, technikuson, biztonsági őrön, törlőfiún át egészen a bérletet, jegyet, relikviát megvásárló szurkolóig - mindenkiről.

Hogyan is néz ki álmaim csapata? Kezdjük a játékosokkal, de most hagyjuk a szakmai kérdéseket, hiszen az az edző feladata, maradjunk a nehezebben megfogható – és éppen ezért ritkábban emlegetett – területeken. Az ideális játékosnak mindenek előtt ne csak pénzügyi motivációja legyen, sokkal inkább szakmai, vagy bármilyen más személyes belső hajtóerő. Ne csak alkalmazkodni, de kötődni is tudjon a csapathoz, legyen büszke arra, hogy „a” Veszprémben játszhat.

A mindenkori vezetés célja az, hogy ez a fajta büszkeség kialakuljon, majd terjedjen, átlépve a város, a régió, az ország határát, hogy a jelen és a jövő játékosainak agyában ott munkálkodjon ez a cél. Ezt elérni és fenntartani nem lehet hosszú távú gondolkodás, és a – minden téren – stabil háttér megteremtése nélkül, mindezt úgy, hogy az irányítók felelősségnek és nem hatalomnak tartják a kezükbe adott erőt és bizalmat.

A kép a veszprémi kézilabdacsapatról persze nem csak ezáltal alakul ideálissá, hozzájárul az eddig említettek kapcsolata a médiával és a közönséggel - egy tévéinterjú, vagy egy kép dedikálása éppen úgy, mint egy élménybeszámoló egy iskolában, vagy néhány szó váltása a tartózkodó félelmét legyőző rajongóval a sarki közértben.

Ugyanígy megítélik a csapat címerét, mezét, sálját viselő szurkoló viselkedése alapján az egész egyesületet itthon és külföldön egyaránt. A rajongók legyenek olyanok, akikre nézve az átlagember nem fordítja el undorral gyermeke és saját fejét, vagy rosszabb esetben nem a lehetséges menekülési útvonalakat mérlegeli, hanem irigykedve sóvárog, sőt akár ellenállhatatlan vágyat kezd érezni: Bárcsak velük lehetnék! Élmény legyen a csarnokba menni, úgy, hogy még a rangadókon is nyugodt szívvel jelenhessenek meg kiskorúak!

Az idea megvan mindenki fejében, heteken-hónapokon át bárki tudna még mindig hozzátenni. Sok ezren látjuk valahol messze a távolban ezt a homályos képet, amelynek kontúrjai egyre élesebbek lesznek. Időbe telik, mire odaérünk, de legalább tudjuk, hogy az út helyes. A lépték nem is érdekel. Csak le ne térjünk…