Tisztelt Polgármester Úr!

Levelem aktualitását az adja, hogy több mint egy év telt el az ominózus TAPÓ-beli „beszélgetésünk” óta, mi szerint ott és akkor arról tájékoztatott – miután nem sikerült lebeszélnie a hulladéklerakó tervezett helyszíne ellen tiltakozó települések képviseletének ellátásáról –: amennyiben elveszti a három település a pert, úgy gondoskodik róla, hogy nevetség és közutálat tárgya legyek, de ha megnyerjük sem lesz jobb a helyzet, mert ez esetben Veszprém „közellenségévé” fog tenni.

„Eldiskuráltunk” még, hogy ki és mennyire korrupt szűkebb, illetve tágabb környezetünkben, majd elváltunk. Emlékeztem ennél sokkal barátságosabb és konstruktívabb elválásainkra is, de ez a 2004. március 14-i így sikerült.

Érthető, hogy azóta sem hagyott nyugodni a gondolat, mi a fene is történt azon az estén, hiszen akkor még én sehova egy sort le nem írtam, ugyanakkor minden, ami ebben az ügyben lényeges esemény, már mind megtörtént. Mi lehetett akkor a baj?

Azóta már rájöttem. Ön már tudta – de legalábbis sejtette – a történtekre adandó válaszokat, én még nem. De Ön már akkor világosan látta, hogy megtudhatom. S ettől akart megóvni. Ezért fenyegetett. A saját jól felfogott – illetve fel nem fogott – érdekemben! Igen ám, de volt ennél fontosabb szempont is: a szakmai és az emberi tisztesség! Ha ugyanis oktalan a pereskedés, hamar kiderül, s le lehet állítani a három település hevületét, a projekt időveszteség nélkül megvalósítható. De ha a perlekedés nem oktalan…?

Ön legutóbb már óvatosan fogalmazott: „a rendelkezésünkre álló információk és az időbeli behatároltság szorításában döntöttünk”. De hát Ön is tudja, hogy ez nem így van… Az információk megalapozottsága felelősségének kérdése személyre szabott. Az időtényező pedig…?

Na mindjárt itt kezdhetjük is. Királyszentistván lakossága, Ajka képviselőtestülete jogszerűen mondhatott nemet a környezetvédelmi szempontból alkalmas helyszínekre? Miért? Csak azért, mert „időben” tették? Herend, Csehbánya, Városlőd csak azért nem, mert „elkésett” vele? Nem, Polgármester Úr, nem! Ők azért akkor tiltakoztak, amikor, mert annak akkor jött el az ideje! Akkor született döntés Veszprémben, hogy odatelepítik a lerakót, szentgáli helyrajzi számmal, beékelve Csehbánya, Városlőd, Herend háromszögébe. Csak azért, mert a veszprémi helyszínt időközben „levették a napirendről”. Holott a helyszín 2002 őszétől 2003 nyaráig nem esett jogszabályi korlátozás alá. Rendelkezésre állt a jogerős és végrehajtható – tehát bíróság előtt meg nem támadott – környezetvédelmi engedélyező határozat. Előrébb tartott ekkor a veszprémi helyszín, mint most tart a „szentgáli”. De valami oknál fogva a veszprémi önkormányzat döntése elmaradt… Ön is, én is remélem, a képvisel testület tagjai tudják az okát. Ebből az erkölcsi helyzetből „igét hirdetni”, a tiltakozókat lehordani, megbélyegezni, perrel és kártérítéssel fenyegetni nem túl szerencsés.

Persze nézőpont kérdése az egész. Hirosima New Yorkból nézve nem volt olyan nagy tragédia még 1945. augusztus 6-án sem. Mindezt ugyanezen a napon, reggel 8 órakor az „érintett” település piacteréről nézve a „jelenlévők” másképp élték meg. Fontos dolog volt, ami történt? Nagyon is. Meg kellett tenni? Vélhetően igen. De most nincs szükséghelyzet. Csak helyzet van, amit meg lehet – és meg kell – oldani. Csak nem oda, az alkalmatlan helyszínre.

Gondolja el a hely „alkalmasságát”, ha a hely ¼-része a célra alkalmatlan. Ezt nem lehet egy vonallal elválasztani, mint az országhatárt, hogy a vonaltól arra Ausztria, erre pedig Magyarország. A jelen esetben az „alkalmatlan” elkezd átmenetet képezni az alkalmasba. De az így alkalmas sem ideális, optimális helyszín, hiszen tőle pár tíz méterre még átmeneti, pár száz méterre pedig alkalmatlan talajszerkezet található.

Valószínűleg „valami hasonló” megfontolás vezette a veszprémi tiltakozókat, akik szavára Ön meghátrált. Nem keresett ellenségképet, nem kiáltott bűnbakot, nem fenyegetőzött. Egyszerűen meghátrált. És itt a gond. Ez a fránya ellenségkép. Ez köti meg most az Ön kezét, mert hát mégis mit kezdjen Ön egy „ellenséggel”. Higgye el, nem akarok az lenni, és nem is vagyok az. Éppúgy szeretem a városunkat, mint Ön, csak a határait 20 km-rel kibővítve.

Polgármester Úr!
20 km-rel arrébb is Veszprém van. A veszprémi határ. A tágabb veszprémi határ. A környezetünk.

Gond még továbbá, hogy „kapcsolatunkat” más ügyek is terhelték. Legalábbis az Ön értelmezésében. Én ugyanis ezekben az ügyekben nem személyekben, hanem megoldandó feladatokban gondolkodtam, a képviseletem nem személyek ellen, hanem feladatok megoldására irányult.

Vegyük a kórházi parkoló ügyét.
Ma már a felek közötti megállapodás rögzíti, hogy a város tiszteletben tartja és biztosítja a kórház-parkoló használati jogát. Azt a jogot, amelynek meglétét, tényét bírósági ítélet állapítja meg. Naponta korlátozott időtartamra szólóan ugyan, de kizárólagos használati jogot biztosító megállapodás jött létre 1992-től, az önkormányzat tulajdonszerzésétől a felek közötti ráutaló magatartással. Ebből adódóan nem volt megállapítható a kórház terhére birtokháborító magatartás elkövetése sem – az őrbódé és a sorompó létesítésével.

Tessék ezzel szembeállítani a közgyűlési jegyzőkönyv tanúsága szerint elhangzott képviselői véleményeket és az újságban megjelent önkormányzati nyilatkozatokat, a „mindenféle jogalapot nélkülözve”, „a parkolót jogszerűtlenül, s önkényesen használók”, „a kirívóan agresszív militáns csoport visszatetsző stílusban”, „Európából kiiratkozott utcai hadak” kitételeket.

Szükség volt erre a nyilatkozatháborúra? A nyilatkozatok által gerjesztett indulatra? Nyilvánvaló, ezek is „azon ismeretek birtokában születtek, amelyek akkor a testület rendelkezésére álltak”. Ezért fordulhatott elő, hogy egy nyilvánvalóan provokációs szándéktól vezérelt névtelen levél egyáltalán felolvasható volt a közgyűlésen, tovább gerjesztve a kedélyeket.

A mozi előtti terület eladása.
Szintén a feleslegesen gerjesztett indulatokról szólt. Még okát is adták, hogy miért létfontosságú az eladás. „Ez az előfeltétele a multifunkcionális sportcsarnoknak”. Ma már nyilvánvaló, hogy nincs ilyen szükségesség. Ma már ez az érv idejétmúlt. De akkor elhangzott, mozgósítandó a sportrajongó lakosságot.
A népszavazás eredménye ismert, felesleges pénzkidobás volt. Döntés a semmiről. Arról, ami egyébként is a testület kompetenciája. Akkor indokát kaptuk, hogy miért kell megszüntetni a parkot. Ma már tudjuk, hogy nem kell megszüntetni a parkot.

Mindez nem volt elég. Még jött a leporelló is. Abban aztán sikerült olyan „ellenségképet” felvázolni, aminek eredményeként a bíróság jogerős ítélete kártérítésre és nyilatkozat adásra kötelezte az önkormányzatot. Ez Veszprém érdeke? Ezek az ügyek? Biztos Ön ebben Polgármester úr?

Tudnám folytatni a felsorolást, de nem teszem.
A hulladék ügyében tiltakozó három települést rákényszerítették arra, hogy a kialakult helyzetben a kormánnyal, Brüsszellel, a konzorcium 160 tagtelepülését képviselő polgármesterekkel levelezzenek, hiszen a fenyegetettség Damoklész kardját Ön tovább lebegteti felettük, milliárdos nagyságú kártérítéssel, személyi felelősséggel, perekkel fenyegetve, kitiltva őket a veszprémi hulladéklerakó használatából – annak ellenére, hogy oda a Veszprémi Kommunális Rt. és a közöttük érvényesen fennálló közszolgáltatási szerződés alapján történt a szállítás.

Ez egy újabb per, újabb ütközés. Kényszerpályát jelöl ki számukra, hiszen igazukat bizonyítani kell. Harcra kényszeríti őket a béke helyett, holott Ők is, én is békét szeretnék. Én még mindig arra kérem, fogadja el a baráti jobbot, találjunk közösen megoldást, kivezető utat a „gödörből”. Hiszem, hogy nem késő. Ha Ön is úgy gondolja, értesítsen.
A TAPÓ-beli 2004. március 14-i este pedig egy felejtendő emlék, talán még az sem, csak egy rossz álom marad, mert követi az ébredés.
A kijózanító ébredés.

Veszprém, 2005. május 24.

Tisztelettel:
dr. Bősze Ferenc
Veszprém, Úrkút u. 10.