A bábszínház gátlástalan forma: el akarja hitetni velem, hogy a színpadra hordott élettelen holmik mozognak, gondolkodnak, beszélnek, ráadásul én éppen azért ülök be a nézőtérre, hogy jól átvághassanak. A tárgyak megelevenednek, átváltoznak, s én elhiszek mindent, mert a bábszínháztól nem kevesebbet, csodát várok. A Kabóca Ludas Matyija pedig egy csoda – egy kicsi.

A magyar színházi gyakorlatot uralja a szószínház és a realizmus, s itt, Veszprémben különösen ritkán akad alkalom olyan előadást látni, ahol kreatív színházi ötletekkel találkozhatunk, s ahol a szó mellett más is jelentéssel bír. Ha ilyesmit akarunk látni a városban, vagy meg kell várnunk a táncfesztivált, vagy egy egészen speciális helyre kell mennünk, a Kabócába.

A Kabóca Ludas Matyijának kerete egy vásár, ahol a kofák mesélni kezdik a történetet, s a mese megelevenedik. Így indul a veszprémi csodácska, s születik színház a szemünk előtt. A díszlet és a kellékek kreatív használata nyomán a kosarak asszonyságokká válnak, a díszlet faoszlopai katonákká, azok pedig erdővé vagy várrá, a mozdulatlan bábarcokat nevetni vagy sírni látom. Egyik pillanatról a másikra lényegülnek át sorra a tárgyak újra meg újra, és mégis felépül egy kerek és egész világ.

A Ludas Matyi meséje hihetetlenül egyszerű, talán ezért olyan népszerű. Egy tángálás, aztán vissza három, a módszer mindig ugyanaz. Döbrögi nemcsak gonosz, hanem hülye is, így alakjában mindenki jól kinevetheti saját zsebzsarnokait – tanárnéniket, apukákat, főnököket. Matyi jó, Döbrögi rossz. A jónak győzni kell, a rossznak bűnhődni, és ami a legszebb: ez így is történik. A gyerekek tudnak rajongani ezért a kölökért, és egyáltalán nem sajnálják szegény Döbrögit – a bábszínházban ülve bennem se merült föl semmiféle morális aggály a páholások jogosságával kapcsolatban. Mit nekem „dobd vissza kenyérrel”, meg efféle marhaságok! Az emberi lélek őszinte és romlatlan reakciója az igazságtalanságra - ez elevenedik meg a színpadon.

A vásári játékok stílusával és a falusias hangulatú képi világgal izgalmasan keveredik a játékmód. A színészek néhol átadják egymásnak szerepeiket – vagy kibújnak egy kicsit a belőlük –, az alakok át-át csúsznak a színészre, majd onnan vissza a bábra. Mindez nagyon könnyednek tűnik, s ez akkor igazán szórakoztató, ha nem látszik, milyen pontos és kemény munka rejlik ezekben az aprónak tűnő részletekben.

A gyerekek számára nem jelentenek problémát a különböző színházi kifejezésmódok közötti váltások, vagy a dolgok folytonos átlényegülései. A szabad fantázia – amire a jó bábszínház épül – a gyerekek sajátja, s ezt a Ludas Matyi ügyesen használja. De a Kabóca előadása nemcsak a gyerekeknek élmény, hanem azoknak is, akik szeretik, ha néha kellemes meglepetések érik őket a színházban.