Szerintem még annak is beugrik az a bizonyos zsemletáncos jelenet, aki azt állítja, hogy sosem látott még Chaplin-filmet. A burleszk feledhetetlen alakja, a gegek királya, a jól ismert csavargó felcsap aranyásónak – vagyis csatlakozik azokhoz a merész optimistákhoz, akik vállalva a kockázatot, szembenéznek a hideggel, az éhezéssel, a magánnyal és a fel-felbukkanó grizzly medvékkel. Egy film, amely bebizonyítja, hogy a tragédia és a komédia nem is áll olyan távol egymástól.

Alaszka hegybe-völgybe omló, sziklahasadékokkal szaggatott hómezőin vándorol Chaplin az Arany, a Boldogság felé. Ijesztő mélységek szélén csoszog meg-megbotló, meg-megcsusszanó lábakkal, de mindig ijedelem és kétség nélkül, vakbizalommal a cél felé. Borzalmas hóvihar tör ki, amely elsodorja az aranyásó magányosan álló kunyhójába. A gazda ki akarja dobni a hívatlan vendéget, de az hamarosan segítőtársat kap. Szélvésztől elragadott vászonsátrának kötelébe fogódzva vetődik – szinte repül – oda az arany harmadik álmodója, Big Jim. Ketten vannak a házigazdával szemben, tehát maradnak. Ez az élet: könyörtelen marakodás, a több és az erősebb győz.

Napok múlnak, és jön a legiszonyúbb, a legállatibb szenvedés: az éhség. És ekkor látjuk, hogy Chaplin főz valamit. Kiemeli villával, és gondosan és figyelmesen szurkálja, vizsgálja, hogy elég puhára főtt-e már az egyik cipője. Gyorsan terít: tányérok, kés, villa, só és bors. A gazdaasszonyok szakértő és ünnepélyes mozdulatával feltálalja az asztal közepére a gőzölgő cipőt. Testvériesen elosztja. Neki jut a talp és a sarok, társának a felsőrésze. És megkezdődik a borzalmas lakoma, amelyen a mozi közönségének mégis sikítva és harsogva kell nevetni. Az evésnek ez a groteszk paródiája olyan iszonyú és mégis olyan mulatságos jelenet, hogy alig akad párja a filmtörténetben, a világ irodalmában és színpadi játékaiban.

A vihar lecsillapodik, Chaplin és Big Jim útnak indulnak. Big Jim megtalál egy új aranymezőt. Új társa nem akar osztozni, leüti Big Jimet, azonban a büntetés eléri, és egy leomló hóhegy eltemeti. Big Jim magához tér, de az ütéstől emlékezetét vesztve kóborol tovább. Chaplin közben beér a városba, és ott egy bárban beleszeret Georgiába, a táncosnőbe – aki csak rossz tréfacsináláshoz és eszköznek használja fel udvarlója bosszantására. Chaplin, a naiv, tisztalelkű és jó Chaplin persze ebből semmit sem vesz észre. Ő azt hiszi, hogy mindenki olyan egyszerű, olyan igazi és őszinte, mint ő. Georgiában éppen olyan vak bizalommal hisz, mint az Aranyban és mint a Boldogságban...

A filmhez két élmény adta az inspirációt: néhány sztereoszkóp (térhatású kép), amely a bányászok nyomorát mutatja be a klondyke-i aranyláz idején (1896-1898), és egy könyv a Donner-csapat katasztrófájáról 1846-ban. Ekkor egy csoport bevándorló a hó fogságába esett Sierra Nevadában, s a végén kénytelenek voltak megenni saját cipőiket és halott társaikat. Ebből a kegyetlen témából Chaplin első osztályú vígjátékot kreált, egyben ez volt pályájának legbonyolultabb alkotása is. Mai szemmel nézve az Aranyláz a legtökéletesebb mozija. Bár saját filmjeiről alkotott véleménye időről időre változott, élete vége felé azt nyilatkozta: szeretné, ha erről a filmjéről emlékeznének rá.

Vetítés: ma este a Művészetek Háza Pincegalériájában 18 órakor.