Eljött hát a nagy pillanat, beüzemelhetjük a mi saját, veszprémi mini-amfiteátrumunkat! A kedves olvasó számára egyelőre még talán érthetetlennek tűnő lelkesedésem annak szól, hogy a mai napon (estén) a Megyei Könyvtár lépcsőzetes előtere „kvázimoziként” debütál. A Színházkertben úgyis ezer éve nem volt már kertmozi, ezért most nyilván mindenki önfeledten lelkendezik, hogy „dejó”, hát újra…

A vetítésre a Gizella Napok, azon belül is a Civil Nap kapcsán kerül sor, nem mintha a filmnek bármi köze is lenne mindehhez. Azaz, talán mégis. A Csapd le csacsi! ugyanis a rendszerváltás környékén játszódik, amely időponthoz civil öntudatunk megújulása is kötődik. Szóval érintőlegesen érintett a téma. Na, beszélek inkább a filmről, mert ez egy ajánló.

Mindenkinek ajánlom megtekintésre Tímár Péter „Csapd le csacsi!” című filmjét! A rendező neve után ilyenkor illenők felsorolni hatalmas közönségsikert aratott filmjeit, ezzel is némi (bár enyhén gusztustalan) ingyenreklámot kerekítve a kérdéses műnek. Mivel mozilátogatói emlékezetünk véges, csak annyit mondok, Le a fejjel, nohát! Oké, a Csinibaba még sokaknál bejátszik, de ha már Egészséges erotika vagy (személyes kedvencem) Moziklip, akkor a legtöbben inkább megijednének, mint nem. „Szerintem…” A Zimmer Feriről inkább ne beszéljünk!

Postásos-címtévesztős, munkásőrös-undorgrundos, rendőrös-napszemüveges, mézes-töltöttkáposztás… Szerinted? Szerinted elég gusztustalan így első blikkre. Nos, ebben van valami. A Csapd le csacsi! ugyanis úgynevezett filmszatíra, ami kedvelt kelet-európai műfaj, csak már nem annyira… Azért a Tanút még megnézzük, ha bőrkabátos emberek erőteljesen felszólítanak rá…

A filmszatírában általában kevés az akció. A Csapd le csacsi!-ra ez nem igaz, komoly kommandós jelenetek vannak benne (földalatti munkásőrmozgalom, kicsit). Szex már több szokott benne lenni. Ez a Csapdlecsacsira is igaz, bár kifejezetten szoftos változatban, egy kis mézzel megbolondítva.

De végül is miről szól a film? Azt hiszem, a szerelem erejéről – vagy éppen erőtlenségéről. Meddig bízunk meg a másikban, és ha már nem bízunk benne, miért ragaszkodunk hozzá mégis foggal-körömmel? Mi tart egyben egy családot? Működik-e a jóléti társadalom a kisközösségek szintjén, vagy probléma kell az összetartozás érzéséhez? A kérdésfelvetések teljesen aktuálisak, a stílus egyedi, a megvalósítás kiváló.

Akit ez eddig nem győzött meg, a nevek (újabb olcsó trükk): Gáspár Sándor, Pap Vera, Eperjes Károly, Eszenyi Enikő, Koltai Róbert, Törőcsik Mari. Mit mondhatnánk még? Találkozunk este kilenckor a könyvtár előtt, mindenki hozzon kispárnát és nagykabátot, eső esetén vizesek leszünk (de a film nem, mert a vetítés akkor elmarad)! Zárszó nincs?
Dehogynem: „b***d meg, Géza, a záradat!”