Nem tetszett nekem ez a film. Először is, mert szerintem túlontúl gyengére sikerültek a színészek alakításai, aztán pedig azért, mert a történet sem adott semmi újat, semmi olyasmit, ami miatt el kellene, hogy ájuljak. Krakkó minden bizonnyal szép város. Álmaimban talán már többször is jártam arrafelé, azonban ha az utóbbi nem is, az előző sem feltétlenül elégséges indok, hogy az ember lánya filmet csináljon.

Vagy lehet, hogy mégis? Kár, mert az ötlet mögött valóban ott van a lehetőség a nagy bummra. Hogy sikerüljön, aminek sikerülnie kell, hogy valóban csodát lásson az ember, s ne csak megint egy olyan filmet, amiről úgy magában, szépen csendesen jól megvan a véleménye.

Ha van valami izgatóan szép a zsidó kabbalisztikában, az szerintem épp a megfoghatatlanságában, a mese- és sorsszerűségében rejlik. Nem mintha az alkotók nem tettek volna kísérletet ezeknek az elemeknek a visszaadására, de szerintem ez a kísérlet meglehetősen gyengécskének, és legfőbbképpen erősen kezdeti stádiumúnak bizonyult. Jó-jó, a kísértés valóban nem kicsi, sőt! Mind a lengyel, a magyar, s a zsidó kultúra már magában is érdekfeszítő és izgalmas téma. E három kultúrának a találkozása, egymásra való hatása természeténél fogva még érdekesebbé teszi a bemutatandó dolgot.

A szándékon túl a megfelelő hangnem megtalálása lett volna az alkotók legfőbb feladata. A női főszereplőnek, Eszternek a megformálása talán hangsúlyosabb lehetett volna. A restaurátorlányt alakító Bíró Eszter van annyira izgalmas jelenség önmagában, hogy érvényesülhessen a filmvásznon – a szerep részletesebb kidolgozása talán megkönnyíthette volna az ő dolgát is.

Hasonló problémáim voltak a fiú főszereplővel. Az antikváriumokban felcseperedő gyermek figuráját nehezem tudtam összeegyeztetni a krakkói ékszakai életen kijegecesedett ifjú alakjával. Talán ha a modorosságon kívül még több finomság is jutott volna mindkét figurának, akkor minden bizonnyal valóban elégedettebb lennék. Meg ugye ott van a történet! Illetve a történet hiánya, pontosabban fogalmazva a történet elbeszélésének a hiányosságai.

Csodakönyv ide, csodakönyv oda, nem gondolom, hogy bármilyen történet képes lenne helyettesíteni a történet elmesélésének a módját! S bizony bőven lenne mit, és hogyan mesélnie ennek a történetnek! Az elveszített örökség visszarablásának kegyetlensége csak nehezen összeegyeztethető a szemünk előtt összegabalyodni készülő szerelmi szállal. A szerepek kidolgozatlansága mellett egyes jelenetekkel kapcsolatban is olyan érzéseim voltak, hogy jóval több volt bennük annál, mint amennyit belőlük az alkotók megmutattak.

Krakkó város, a lengyel, a zsidó és a magyar kultúra szerelmesei és titkos imádói mindenképpen nézzék meg ezt a filmet, s nézzék el a film készítőinek, hogy filmjük témájának a bűvöletében finoman szólva megfeledkezetek rólunk – nézőik elvarázslásáról. A filmet április 20-ig megtekinthetik az Expresszó Klubmoziban.

Csoda Krakkóban, magyar-lengyel filmdráma, 94 perc, 2004, rendező: Groó Diana, főbb szerepekben: Franciszek Pieczka, Bíró Eszter, Maciej Adamczyk, Békés Itala.