Mottóvers:
„van úgy, hogy tévedésből megszeretnek
és átkozódsz az isten tudja mér
van úgy hogy évek óta ezt kerested
de mégse mész be nincs pucádba vér…

van úgy hogy reccs és nincs ki megragassza
kidől a kóla farmerodra szárad
van úgy hogy köpsz az ébredő tavaszra
és otthon ülsz egész nap mint az állat


van úgy hogy sörre gondolsz és perecre
plasztik babácskák szőkesége húz
van úgy hogy több az este mint a lecke
bedobsz egy ötvenest you win you lose


van úgy hogy állsz a könny meg mint a charleston
pereg pereg akár ha film a vásznon”

(Varró Dániel: Mozi)

Van úgy, hogy nem értek valamit. Sajnos egyre sűrűbben kerülök ilyen – számomra elviselhetetlen és kínos – „önmarcangba”. Nem tudom felfogni, hogyan került a Séd Filmszínház épülete ily lehetetlen helyzetbe. Ma már hihetetlennek tűnik, hogy amíg még működgetett, fűtetlen teremben vacogva, medvebőrbundában és prémsapkában néztük meg a gyűrűk fura úra kettőt, foghoz fagyott pattogatott kukorica és jeges kóla társaságában…

Majd lekapcsolták az áramot is. Majd leszedték a Film feliratot, így lett – ideiglenesen színház. Egy jól prosperáló város szíve infarktust kapott… Majd megszavaztunk még egyet. Pontosabban nem szavaztuk meg – mindezt elég drágán –, ezért lett. Csalánba ütött a mennykő, meg a más farka. Lejárt egy jó porció opció. Olajágon sült galambpecsenye repül Noé szájába. Sakk-mattot kapott egy remi. Szépen csomagolt nagyik a befőttespolcon. Nincs píz, nincs píz, mindig ezt hallom, nincs píz, majd lesz píz, Tolnai Ottó verse.

Abban valószínűleg mindenki egyetért, hogy a mozi épülete a város egyik legfrekventáltabb és talán legértékesebb telkén van. Abban is, hogy nem eme építészeti stílus lesz az, amire büszkék lesznek az elkövetkező időkben élő ivadékaink. Mondjuk ki – bűn ronda. Vagy ahogy Kis Manyi mondá a Lenin Mauzóleumban nagy holtunkról: Kicsit szép. És talán abban is, hogy valamilyen megoldást mindenképpen kéne találni. Divatos szóval élve – egy befektetőt. Vagy egy dózert…

A helyére lehetne építeni, például a Magyar Csipkeverők Szövetségének Székházát, ahol naphosszat verhetné a csipkéjét – és amihez még kedve van – az odatévedő magyar vándor. Vagy a Nyugdíjas Bokszolók Ligájának Otthonát, ahol kibokszolhatná magát – és cipőjét – a polgár. De akár a Körömcipőket Gyártók Egyesülete is kaphatna itt házat, ahol a lábápolás szentélyében a magas és repedt sarkak gondozásával múlathatnánk az időt… mely, mint a pelyva. Vagy az Országos Kannás és Tablettás Borok Házát is itt lehetne felemelni, ahol állandó bortabletta- és kanna-vásárt tarthatnának az úri közönségnek. Épülhetne ide még egy Pláza, ha már ekkora a város plázaláza. Vagy Turista-ház vadakat terelő juhászok számára. Vagy Illeték-bélyegmúzeum. Vagy Forgalomszámláló Torony. Vagy Michel Wilde Emlékház. De az is lehet, hogy egyszerűen – mint sok helyütt nyugaton – oda kéne adni a fiataloknak, hogy csináljanak belőle, amit akarnak… És akkor nem számít, hogy nincs píz, nincs píz, mindig ezt hallom, nincs píz, majd lesz píz, Tolnai Ottó verse.

Tóth Loon