Tavasz van, tavasz van – a ravasz meg a kezünkben. Mert ember jön, fegyverét ránk szegezi, kezünkbe adja, mi meg elsüthetjük, ha akarjuk. Alapesetben persze mindig akarjuk, de ilyenkor, a tavasz hormontúltengéses napjain nem annyira. Ellenben a farkasokkal történik valami varázslatos, hihetetlen csoda, ami lepipál minden petrezselyem- meg Viagra-izét, mi meg embert. Közben nézünk, mint Manci az új pasira.

Embernek elég, ha beleszagol a levegőbe, és megállapítja, hogy tavaszillat van. Én nem tudom, mi lónyavalyát érezhetnek ilyenkor a férfiemberek - kitágult orrlyukaikon keresztül -, de biztos, hogy fél percen belül vigyorgó, fújtató bikává válnak. Mi meg legszívesebben köddé válnánk, hiszen mindegy, hol vagyunk éppen, a farkasunk azonnal akarja, itt és most és most és itt. Kérőn körbenézünk, és meglepő módon ilyenkor legalább egy sorstársunk szánakozó tekintete megtalál minket.

Mennyire jó lenne, ha az ember azt a sok illatot meg szagot meg bűzt, meg mindent tudatosan tehetné a helyére az agyában. Nem ám úgy, hogy megy a nedvi-szervei után, mint akit madzagon cibálnak. Megteszi, amit tennie kell, aztán marad magának. Meg nekünk.

Ilyenkor a farkasok kicserélődnek, és furcsa szokásokat vesznek fel. Például szükségszerűnek érzik, hogy fejüket lehetőleg balról jobbra és jobbról balra is teljes egészében forgassák, főleg, ha autóban ülnek, s egy szoknyás hölgy halad el mellettünk. Arról nem is beszélve, hogy hátizmaik felettébb kiváló működésre bírhatók, ha egy nőtársunk vidáman mosolyogva szemükbe néz. Sokkal segítőkészebbek, simulósabbak és kanosabbak. Az utóbbi hihetetlen helyzetbe hozhat mindenkit, bárhol. Ilyenkor nem árt, ha embert segítjük azzal, hogy előtte haladunk, inkább minket szúrjon, mint a többi nőstény szemét. Nem simogatjuk, csak megérintjük, bár néha ez is sokkoló lehet. Valamint megcselekedjük, amit megkövetel a haza, azaz csináljuk itt meg ott, nem csak hébe meg hó után, hanem ott és akkor és azonnal. Beszállunk a rügyező világ lázas bimbózásába, és folyamatosan hagyjuk, hogy farkasunk ellenőrizze testhőmérsékletünket – ahogy szeretné. Mi szeretjük úgyis, így is, meg csak azért is.

Fontos, hogy ilyenkor ne rágjunk be azért, mert a többi nőtársunkat emberünk szemügyre veszi, és némelyiket a szájára is venné. Erről nem tehetnek, hiszen az a mélyről eredő valami, amit ilyenkor ont magából a föld és a szél is visz, nekünk mindig érthetetlen marad. Ilyenkor jobb, ha be- és elfogadjuk az érzést, hogy a férfi szaporodni, mi sokasodni szeretnénk.

Engedjük szabadjára az érzéseinket, mosolyogjuk a világra, és főleg a gyerekekre! Gyönyörködjünk a virágokban, a füvekben, a fákban, engedjük el, ami rossz, újuljunk meg a tavasszal!

Így biztosan más szemmel látjuk majd a világot, sokkal könnyebb lesz minden még akkor is, ha emberből néha előjön a „szaporaság”, azaz az állat. Mert a farkasok már csak ilyenek…
De ez már egy másik történet…