Németh Ágnes Kyra hátborzongatóan gyönyörű hangú énekesnő, akit eddig – a Megasztárig – jóformán csak a metal szubkultúrában ismert a nagyérdemű. A nagy megmérettetés után a zenéről, a zenekarokról (Csibészke Játszóház, Without Face, Sunseth Sphere, Stonhenge, Belgium), az előzményekről, a jövőbeni tervekről és természetesen a Megasztárról beszélgettünk.

Index: - Most próbálkoztál először a Megasztárnál?

Kyra: - Tavaly is jelentkeztem, csak nem hívtak be. Viszont a barátnőmet, Fésüs Évát – ő énekelte a Message in a bottle-t a Police-tól – igen, így aztán végig kaptam infókat, hogyan zajlik ez az egész. Idén aztán megkerestek, pedig már nem is készültem rá. Húsz éve zenélek, már hatéves korom óta tudom, mi akarok lenni, és bár valóban szélsőséges zenei ízlésem van – ami nem biztos, hogy populáris mezőnyben megállja a helyét –, mégis úgy gondoltam, hogy miért ne próbáljam ki. És megérte. Megérte a kritikákért, a felkészülési időszakért, amiből nagyon sokat tanultam, érdemes volt elmennem, mert iszonyú jó arcokkal ismerkedtem meg, és megérte, mert ki tudja, hogy mi lesz még ebből.

Index: - Hogyan jöttél ki a többi versenyzővel?

Kyra: - Mindenki nagyon jó fej volt, nem úgy fogtuk fel a helyzetet, mintha ellenfelek lennénk. Egy pillanatig sem éreztem azt, hogy produkálnom kellene magam a többi kilenc ember előtt. Nagyon sokat lehetett egymástól tanulni nyilván az előadásmódból és az énektechnikából, – bár ehhez kevés volt a felkészülési idő –, de abból is, hogy ki miként áll a zenéhez és milyen műfajt kedvel.

Index: - Elkeseredett vagy, hogy nem jutottál tovább?

Kyra: - Egyáltalán nem. Szinte biztos volt, hogy nem jutok tovább. Jó, egyértelműnek azért nem nevezem, de nagyon erős volt a mezőny. Azt mondták, hogy ebből a négyes csoportból már egy külön döntőt lehetett volna rendezni. Ez a mondat azért magáért beszél. Nagyon hiszek a sorsszerűségben. Tavaly valamiért nem kellett ott lennem, s most azért mentem el, hogy sokat tanuljak. Ezután nyilván egyre magasabb lépcsőfokokra tudok felmászni, fellépni – ha teszek érte. Bele sem gondoltam, mi lett volna, ha továbbjutok. Lement a forgatás, örültem, hogy túl vagyunk rajta, hogy nem voltam gáz, hogy egyáltalán megmutattam magamnak – és másoknak –: mire vagyok képes. Ennél többre most nem is vágynék.

Index: - El sem játszottál a gondolattal, hogy te nyered meg a Megasztárt?

Kyra: - Nem, mert ez annyira utópisztikus lett volna. Teljesen más dolog bejutni a tízbe és onnantól ismertté válni, és megint más megnyerni! Nem biztos, hogy Magyarország kis kedvencévé szeretnék válni. Ennyire nem vagyok populáris ember. Inkább egy olyan közegben szeretnék szeretett ember lenni vagy kedvelt előadó, ami nekem igazán fontos. És ha ez az underground, akkor ez az underground. Hát akkor most mit csináljak? Akkor kisklubbos előadó leszek továbbra is, Sziget „kisszínpados”, netán hanglemez sátorban. Ebből nem kreálok problémát. Csak éppen az a baj, hogy nem tudok megélni abból, amihez értek. Úgy látszik, vagy várat magára ez a dolog, vagy soha nem fog bekövetkezni. A klubzenélésből biztosan nem tudom magam fenntartani, ezért szeretnék valamilyen zenei diplomát. Már jó pár éve forgatom ezt a tervet a fejemben, csak még egyszerűen nem tudtam eldönteni. Nem biztos, hogy be akarok állni a klasszikus énektanári diplomások sorába, akikből Dunát lehetne rekeszteni, és nem tudnak abból megélni, amiből papírjuk van. A dzsessztanszak megint más szegmense a dolognak, egy fokkal nehezebb, mert a dzsessztanszakos diplomával megint csak nem tudsz hová elhelyezkedni, hacsak nem vagy magántanár. Ez valamilyen szinten egy ördögi kör.

Index: - Akkor még magad sem tudod, hogy mit szeretnél.

Kyra: - Fogalmam sincs. Lehet, hogy az underground felé fordulok, tehát folytatom az atmoszférikus doom metalt, de jó lenne csinálni valami világzenei albumot is, egy-két olyan arccal, akikkel nagyon érdemes elcsinnadrattázni. Egy finom standard dzsesszalbumba is belevágnék – csak a saját szórakoztatásomra. És ez volna a legpopulárisabb, amit ki tudnék magamból csikarni. Mert ilyen „i love you, nem menj el, gyere vissza, ne hagyj el, süt a nap, kék az ég” számokat nem vagyok hajlandó énekelni. Ha van némi ihletem, próbálkozom egyébként otthon – leülök a szintetizátorom mellé. Viszont a Megasztár után egy kicsit úgy éreztem, hogy ki vagyok üresedve. Sok élmény volt ez egyszerre.

Index: - Amikor különféle projektekben vettél részt és együttesekben vendégzenészkedtél, akkor kész anyagot kaptál, vagy beleszólhattál az alkotó folyamatba?

Kyra: - Nem tudom, hogy mikről hallottál.

Index: - Volt egyszer a Stonehenge…

Kyra: - A Stonehenge esetében megkeresett a BZ (Bátky-Valentin Zoltán), és lementem a próbákra. Tulajdonképpen BZ dallamaira kellett némi vokál vagy másoddallam. Ez nem volt nehéz, improvizáltam leginkább, szövegeket nem vállaltam. Nem nagyon készültem rá egyébként, jobb szeretem élőben kipróbálni a dolgokat. Rendszeresen eljártam a próbákra, utána pedig felvettünk pár számot, amiben énekelek. Az Árnyak nevű szolnoki zenekar énekese is felhívott, hogy hallott engem és szeretné, ha vokáloznék nekik. Elmentem Szolnokra, kezembe nyomták a szövegeket, és ott helyben valamit – amit gondoltam, éreztem – ráénekeltem. Nagyon tetszett nekik.

Index: - És az új Stonehenge-nél, ahol már egy japán srác, Fumio, az énekes?

Kyra: - Fumio aranyos fiú, nagyon jó fej. Nemrég próbáltunk, ugyanúgy zajlott, ahogy az eddigiek. Ültünk, fogtuk a szöveget és énekeltünk egymásra. Hol én rá, hol együtt, hol külön… Ahogy mondtam, nem szeretek nagyon rákészülni. Az az igazi, ha a zene kivált belőlem valamit, és ilyenkor csak improvizálok. Ami ebből kisül, azt már utána lehet formálni. Utálok otthon ülve harmóniákon, dallamsorokon szándékoltan gondolkodni. Sokkal jobb, ha az ember elengedi magát, és ami akkor éppen jön, azt énekli. Ha van egy szöveg, arra már nyilván megindul egy dallam is. Pláne, ha hallod közben a zenét. Ha nem jön, akkor baj van – vagy a zenével, vagy egyszerűen nem érzel rá a hangulatára. Ilyen is megesett. Nem egyszer, nem kétszer. És akkor valóban el kell kezdeni egy kicsit gondolkodni, hogy arra a harmóniára mit kellene énekelni. A Stonehenge-dzsel nincs ilyen problémám. Persze a helyzet nem egyszerű, mert a zenekar tagjai Pesten laknak, én Veszprémben, mindenki dolgozik, borzasztóan nehéz egyeztetni. Viszont az a szép benne, hogy amikor néha összeülünk, akkor is flottul, gördülékenyen megy minden. Ez nyilván arra utal, hogy „van dolgunk egymással”.

Index: - Kiegészítitek egymást.

Kyra: - Igen, abszolút így érzem. A Fumiót most ismertem meg, de olyan, mintha ezer éve barátok lennénk. Szerintem én is szimpatikus lehetek neki, mert nyilván hangot adott volna annak, ha nem. Az ilyen szituban jól érzem magam. Ha valami fenntartásom van a másik emberrel, vagy neki velem, az meg tudja ölni a közös zenélést. Így jártam a Without Face-szel annak idején. Onnan el is jöttem, mindenféle okokból kifolyólag. Szerettem a zenekart, de az a része az életemnek már elég komoly teher volt. Egyébként jó tanulópénznek tekintem azt az időszakot.

folyt. köv.

Daoldin