Hisztéria, megszállottság, boszorkányperek, extázis, egy nő naplója saját testéről, tanulmányok, dokumentumok, fotók, festmények. A test teátruma című sorozat első kötete – melynek kiemelt szempontja a testről való beszéd történeti vizsgálata – a női test témáját járja körül. A sorozat szerkesztője Tóth G. Péter, néprajzkutató, a Lackó Dezső Múzeum muzeológusa.

Index: - A könyv alapjául egy kiállítás – az Ember bőrbe kötve – szolgált. Mi volt a tárlat koncepciója?

Tóth G. Péter: - A múzeumban a test – ha egyáltalán jelen van – mindig a látogatóé, a mi tárlatunknak viszont éppen ez alkotta a középpontját. Az alapötletet McLuhantól kölcsönöztük, aki az 1960-as években fogalmazta meg, hogy minden dolog, ami a civilizációban körbevesz bennünket, az emberi mikrovilágot nagyítja föl. Egy toll, egy kanál vagy egy szék jól példázza, hogy dolgaink hozzánk idomulnak: a mi testünk meghosszabbításaiként, s nem pedig valamiféle elvonatkoztatásokként léteznek. McLuhani teret akartunk létrehozni, s ehhez mindennapi használati eszközöket emeltünk be a kiállító helyiségbe. De nemcsak kifelé koncentráltunk, hanem azt is szerettük volna, ha a belső világ is képviselteti magát: az, amit csak akkor látunk, ha a technika segítségével a bőr alá hatolunk, azaz megbontjuk a test felületét. Ezt a gondolatot hordozták a kiállításon az orvostechnikai eszközök, fegyverek és az agresszió világa. Nem megismerni szerettük volna a testet, hanem bemutatni azt a kulturális jelenséget, hogy a világ magán viseli az ember nyomát. Tulajdonképpen a 2002-es kiállítást értelmezhetjük tükörként is: nézzünk szembe a mediatizált világgal, és csodálkozzunk rá… a mindennapira!

Index: - Mi szervezi az első kötetet?

TGP: - Fontos kiemelni, hogy mindaz, amit fizikai valónkról képzelünk, leginkább az adott korban uralkodó „nagy elbeszélések” alapján alakul ki bennünk. Testünket empirikusan kevéssé tapasztaljuk meg, inkább valamiféle koncepciók szerint gondoljuk el, s minden korszak mást és máshogy beszél a testről.

Index: - Éppen a könyv által kiemelt témákban húzható meg a legnehezebben a határ test és a lélek között. A hisztéria, a megszállottság vagy az extázis fogalmai összekapcsolják a fizikai és a lelki történéseket. Miért ezekkel foglalkozik a test könyve?

TGP: - Könyvünkben a beszédmódok a lényegesek, és nem a köznapi értelemben vett test-fogalom. Egy középkori, misztikus szenttel kapcsolatban például azt tartjuk érdekesnek, hogyan fogalmazza meg nagyon erőteljes testi képekben lelki vágyódását. A mai ember számára mindez különös lehet. Miért ragaszkodik valaki elragadtatásában olyan valós, fizikai dolgokhoz, mint az ereklyecsontok, és miért szeretne melléjük feküdni a sírba? Ha a maguk valóságában próbáljuk megragadni a misztikusok szövegeit, akkor akár bizarrnak is minősíthetjük gondolkodásukat, hiszen a korabeli beszédmód annyira különbözik a maitól. Mi éppen a paradigmák különbségét és párhuzamait tartjuk fontosnak: a szövegek között szerepel középkori, kora-újkori, XIX.-XX. századi és mai témájú is. A kötet műfajilag sem egységes, a tanulmányok mellett tartalmaz naplószerű mélyvallomást, képzőművészeti alkotásokat, dokumentumfotókat. Lazítani akartuk a kötet erős tudományos jellegét, hogy éreztessük, milyen sokféleképpen lehet beszélni a testről.

Index: - Kórházi dokumentumok, boszorkányperek, ördögűzés – a könyv szövegei és képei erősnek hatnak.

TGP: - A provokáció szándéka távol áll tőlünk. Ha az ember elolvassa egy boszorkányper szövegét, egy misztikus szent elbeszélését, vagy kórházi szövegekkel ismerkedik, érezheti őket durvának, de mi ezekben a történeti dokumentumot látjuk. Minket a szövegek közvetítő szintje érdekel, s így az írások nem sokkolnak, hanem szóra bírják a kor emberét, és feltárják előttünk belső világukat.

Index: - Mi határozza meg ma, hogy mit lehet mondani és gondolni a női testről?

TGP: - A társadalmi nyilvánosság és a hatalmi szintek, mint mindig. A mai ember ugyanolyan sérülékeny, mint a korábbi századokban: ha saját testéről beszél, sok mindennek teszi ki magát, s mondatainak súlya igencsak megnövekszik. Egy XVIII. századi szövegben döbbenetes idézetet találtam. Egy nőt azért fognak perbe, mert a vád szerint testét egy bizonyos eszközzel „mívelte”. Gondolhatnánk, hogy ebben a korban egy ilyen vád természetes, hiszen akkoriban valóban más számított bűnnek, mint ma. A per szövege mégis nagyon érdekes, mert a megvádolt nő a következőkkel védekezik: „Miért ne mívelném? Az én testem.” Ha ezt a XXI. században mondja valaki, fel sem tűnik, de egy felvilágosodás előtti paraszti közösség nőtagjától nagyon mellbevágó mondat. Nem is hinnénk, de a testről szólva a régi kor embere hasonlíthat hozzánk. A kötetben idézett szövegek nagyon is emberivé válhatnak számunkra, ha rálelünk ezekre a közös pontokra.

kági