Mi a hasonlóság Franciaország és Magyarország között (az áporodott szagú tejtermékek iránti vonzalmon kívül)? Naná, hogy az oktatási reform! Az a reform, ami francia európafitársainknál részben csak terv marad, hiszen a középiskolás diákok (és szüleik és oktatóik) demonstrációja miatt François Fillon - a helyi Magyar Bálint - néhány kérdésben visszakozni kényszerült. Leginkább az érettségi rendszerrel kapcsolatos pontokban…

A magyar diákok félnek az érettségitől. Ez nem valami nagy újság, hiszen mindig is féltek tőle (én is féltem, amennyire vissza tudok emlékezni). A különbség, hogy idén a tanárok is félnek. A kétszintű érettségi, melyben ráadásul csak emelt- és középszint van (az alapszint nekünk nem pálya…), egyelőre valami félelmetes és meghatározhatatlan rémségnek tűnik – és nem csak a kontrollcsoportként funkcionáló nebulók számára.

Félelmetes az új érettségi rendszer, mivel még ismeretlen és szokatlan. Lehet, hogy rettentően jól beválik és sokkal életképesebb lesz elődjénél, aminek presztízse a nulla felé konvergált, de az is lehet, hogy borzasztó csőd lesz a vége, és derékba töri egy generáció karrierjét. Ezt persze nem tudhatjuk meg, amíg ki nem próbáltuk a gyakorlatban. Ami bizonyos, hogy változásra szükség van, mert az eddigi vizsgamodell a logikátlanság diadala volt, hiszen a felsőoktatásba jelentkező fiatal tudását kétszer mérték meg, két gyökeresen eltérő szempontból. Következtetésképp a középiskola egyetlen dologra volt alkalmatlan: hogy felkészítsen az egyetemi felvételire.

A francia fiatalok hasonló problémával kerültek szembe, meg akarták változtatni a két évszázada többé-kevésbé ugyanúgy működő érettségi (és egyben felvételi) rendszerüket. A kísérlet ugyanúgy kétesélyesnek tűnt, mint a miénk – akár még jól is elsülhetett volna. Reakciójuk viszont kissé más volt, mint magyar sorstársaiké: nemes egyszerűséggel megszállták az utcákat, és finoman a kormány tudomására juttatták, hogy menjenek az p…-ba.

Kétségkívül barbár nép a francia. Volt szerencsém talán az egyetlen magyar középiskolás diáksztrájk résztvevőjének lenni (1991-ben még azt hittük, így működik a demokrácia), és megélni, hogy a felnőtt társadalom körülbelül a sátánistáknak kijáró tisztelettel fordul felénk. Ezért nem lepődöm meg azon, hogy egy magyar diák nem érzi magát tárgyalóképes félnek az őt érintő kérdésekben (teszemazt érettségi).

Félek, hogy félre találnak érteni. Nem azt akarom mondani, hogy örülnék, ha lázongó diákok megbuktatnák a kétszintű érettségit még a kipróbálása előtt. Én a magam részéről sokkal nagyobb perspektívát látok ebben a rendszerben, mint az eddigiben. De attól félek, ha neadjisten nem válna be, akkor sem lennének lázongó diákok (sem tanárok és szülők, akik támogatják, hogy lépjenek fel jogaik védelmében). Emellett bevallom, hogy irigylem kicsit a franciákat. Irigylem őket, mert látom, hogy ők már tinédzser korukban érzik, mi az a demokrácia – és ha másért nem, ezért kijár az érettségi bizonyítvány.