Az ITTMOST egyesület szervezésében múlt csütörtökön második alkalommal került sor a „Szellemi környezetünk állapota” című rendezvényre a Megyei Könyvtárban. A három előadó dr. M. Tóth Antal, Debreczeny Zoltán és Bakács Tibor Settenkedő volt, az ő 20-20 perces eszmefuttatásuk szándékozott felvezetni a résztvevők közötti kötetlen beszélgetést – nem meglepő módon szellemi környezetünk állapotáról.

A dolgok lassan indultak – ez nyilván természetükből fakad. Megérkezésünkkor Debreczeny Zoltán már a jelenlévőkkel ismerkedett, de még bőven voltak üres székek a teremben. Ez az állapot hamar megszűnt, öt órára (a meghirdetett kezdési időpontra) már pótszékeket is kellett keríteni, ami igencsak nagy szó egy civil szervezet rendezvényével kapcsolatban – hogy ez az érdeklődés a lenyűgöző marketingnek vagy BTS közönségvonzó erejének köszönhető-e, azt nem a mi tisztünk eldönteni, de jó lenne tudni. Mindenesetre a megszokott arcokon kívül jócskán voltak jelen fiatalok is, ami különösen melengette keblünket.

Bakács késett (talán a várpalotai tüntetők tartóztatták fel), így két helyet csúszott az előadói listán. Dr. Praznovszky Mihály keresetlen szavait követően dr. M. Tóth Antal, a Megyei Vérellátó frissen nyugalmazott vezetője, műkedvelő zenetudor fogott a húrok pengetésihez (hogy stílszerűek legyünk). Az ő előadása leginkább irodalmi idézetek felolvasásából és heveny elemzéséből állt, ami először kicsit fárasztónak tűnt, de egy idő után összeállt – a maga komótos módján – valami értelmessé, így végső soron nem panaszkodhatunk. A lényegi elem kicsit ambivalens módon az ember volt, aki öntudatos individuum, de ugyanakkor valami nagyobb egység kicsiny része is. A „ti mindnyájan legyetek egyéniségek” felszólításra az egyetértés csöndje volt a válasz, csak magam mellől hallottam egy halvány „én nem”-szerű nyögést…

Debreczeny Zoltán festőművész (saját bevallása szerint festőművésznek látszó objektum) következett. Időközben Bakács Tibor is besettenkedett a terembe (olcsó poénnak...), de ez csak kicsit volt zavaró. Debreczeny arról beszélt, hogy a művészeteket le kellene már szedni arról a piedesztálról, ahová még a klasszicizmus idején suvasztották őket, mivel az emberek többsége számára a művészet az, amit nem értünk. Igen jó gondolat volt ez igen rosszul kifejtve: az előadó rengeteg példát sorolt fel (jó hosszan), majd két mondatban levonta a következtetést, ami a lényeg lett volna, és lehetett volna kicsit bővebben is beszélni róla. Az sem tett jót az előadásnak, hogy minden második mentegetőzés volt, miszerint a beszélő valójában nem is művész, csak úgy tűnik.

Bakács Tibor Settenkedő prezentációja volt a leginformatívabb – értékét némileg csökkenti, hogy gondolatmenete a követhetőség határait súrolta – és egyben a legpesszimistább. Gyakorlatilag arról beszélt, hogy a média szép lassan csupaszra égeti az agyunkat, és közeleg a szellemi apokalipszis. Lassan elfelejtünk olvasni (legalábbis a „hagyományos” módon), mindent elhiszünk, amit elénk tálalnak, és csak a jelenben élünk, ráadásul valamiféle virtuális jelenidőben (nem baj, ha nem értik, ott is kábé ennyire állt össze).

Az előadások közötti szünetekben az Egyetemi Színpad tagjai szórakoztattak bennünket magvas írásokkal, amik lazán kapcsolódtak a témához: szorosan nem is tudtak volna, mivel - mint kiderült - a rendezők sem azt nem tudták, hogy az előadók mivel készülnek, sem azt, hogy a felolvasások miről szólnak majd. Ennek ellenére egész pofásan összeállt valamiféle kép a rendezvény végére a fejünkben. Sokkal zavaróbb volt viszont, hogy a terem legcsupaszabb része az előadók mögötti falfelület volt, ami miatt egy kissé minimalistaszínház-szerű lett az egész rendezvény hangulata. Később az a régi bölcsesség is igazolást nyert, hogy tizenöt fősnél nagyobb körben lehetetlen oldottan beszélgetni, de legalább néhányan kiélhették szereplési hajlamukat.

Átgondolva a két óra eseményeit, azért azt mondom, mindenképpen érdemes volt elmenni, sok érdekes véleményt hallhattunk, még ha nem is mindennel tudtunk azonosulni. Jó, hogy ilyen sok érdeklődő volt jelen – mindig öröm látni, hogy másokat is érdekel a szellemi környezetük, meg hogy van-e neki állapota. Kíváncsian várjuk a folytatást.