Kívül lapostetős, szocreál kockaház, belül igazi gyerekvilág: színes, izgalmas, élő iskola, melyben a legidősebb diák is csak negyedikes. A Fehérlófiáról elnevezett intézmény, a nemesvámosi Waldorf-iskola 2003 óta működik. Sajátos szellemiségébe Papné Bali Erzsébet, az iskola intézményvezetője (iskolaképviselője) vezet be minket.

Index: - Mi a legalapvetőbb különbség a Waldorf-iskolák és az általános tantervű iskolák között?

Papné Bali Erzsébet: - A Waldorf-pedagógia tulajdonképpen nem módszer vagy alternatív iskolatípus, hanem egy gondolkodási struktúra, amit Rudolf Steiner alkotott meg a huszadik század elején. Mi ez alapján próbálunk gyerekeinknek olyan körülményeket teremteni – fizikai, lelki és szellemi értelemben egyaránt –, amelyben fejlődve később képesek lesznek megtalálni a helyüket a világban. Egy iskola legfontosabb feladata az embernevelés, és ennek a mai köznapi értelemben vett oktatás csupán nagyon kis morzsája. A gondolatnak, az érzésnek és az akaratnak egységben kell fejlődnie, ám nem minden korosztályban gyarapítható azonos mértékben bármely terület. Bizonyos korban a gondolkodás, a másikban az érzések, s valamelyikben az akarat képes jelentős fejlődésre. Mindig mindháromra oda kell figyelni, de differenciáltan. Az iskoláskorú gyermekek az érzéseiken keresztül értik meg a világot.
Ezért fontos a művészet, a művészi módon való tanulás. A zene, a mozgásművészet vagy a kézművesség azonban nálunk nem különállóan, más tevékenységtől, a „főtárgyaktól” elidegenítetten jelenik meg. A gyerekek az élet többi dolgával egységben élik meg a művészetet, azaz iskolánk azt üzeni, hogy a művészet maga az élet, mindennapjaink része, mindenkié a lehetőség, hogy élje, tanulja. Képes rá. Mindenkor, de kisiskolás korban még inkább, fontos, hogy ne elvont, önmagukban való tartalmakként éljék meg a tantárgyakat: az élet egység.
Ezért tanít lehetőség szerint mindent ugyanaz az osztálytanító: a furulyát, a festést, a kézimunkát, olvasást, számolást, mozgást, zenét, stb. Azt sugalljuk a gyerekeknek, hogy ha megvan bennük az akarat és bátorság, bármit megpróbálhatnak a zenéléstől a festésig: szabadon, ítéletek, félelmek nélkül, magáért a tett öröméért, mert a világ érdekes, és jó azt tanulni. Iskolai életünk művészi, intellektuális és akarati, kétkezi tárgyainak egyensúlyával azt közvetíti a gyermekeknek: a világban bármely hivatásnak, foglalkozásnak helye, szerepe van, és tisztelet illeti meg.

Index: - A Waldorf-iskolákban az osztálytanító szerepe nagyon fontos. Ők hogyan képviselik ezt a sajátos szemléletet?

PBE: - Valóban, ha meg kellene határoznom, mi a módszerünk, azt mondanám, hogy a pedagógus személye, az individuum kutatása. A gyerek és a tanító kapcsolata nagyon mély bizalomra, egyénre szabott odafigyelésre épül, s ez nem nyájas szeretet, hanem felelősségteljes figyelem, emberi leképződése annak a bizalomnak, szeretetnek, amit minden vallás megél az Istennel való kapcsolatban. Természetesen a Waldorf-iskola nem felekezeti iskola, és egyáltalán nem oktat semmiféle világnézeti tantárgyat; hittant a szülők kérésére szervezünk, ha igény van rá. Csak annyit próbálunk sugallni, hogy a világ nem puszta anyag, hanem több ennél. A gyerekek ezt természetüknél fogva úgyis érzik. Az osztálytanító nyolc éven át van együtt a gyerekekkel, tehát végigéli velük minden év életkori nehézségeit, örömeit, s szerepe ezek függvényében változik. Ő az, akire első osztályban felnéznek a gyerekek, aki példakép tud lenni, harmadikban azonban, amikor megtörténik az első „földreszállás”, a gyerekek őt is kérkedőbben nézik. Aztán a kamaszkorban kritikusan megkérdőjelezik a tanító személyét. Mindezt tudnunk kell. Fel kell ismernünk az egyes korok sajátosságainak szükségszerűségét, jelentőségét az emberré válásban, meg kell értenünk igazi kérdéseit, szükségleteit. A Waldorf-tanárnak az a feladata, hogy észrevegye, melyik korban milyen minőségű kapcsolattal tudja segíteni a gyermekeket.

Index: - Mindezek alapján eléggé kötetlennek tűnik a tanítás egy ilyen iskolában.

PBE: - Iskolánk nem liberális. Az általános iskola nyolc évében a gyermekek igazi fejlődéséhez a kulcsszó a tekintély. De nem az öncélú, önmagáért való tekintély, hanem a szeretetben, bizalomban a gyermekek lelkében felépülő, fejlődésüket szolgáló tekintély. Első osztályban például konkrét határokat kell szabnunk, jól működő szokásrendszert kell kiépítenünk. Ebben az életkorban szükséges biztonságérzetet csak így nyújthatjuk diákjainknak. Egy hat-hétéves gyereknek nem szabad túl nagy szabadságot adni, mert nem fog megerősödni serdülőkorára. Ha nem éli át a felnőttel való kapcsolatában, hogyan lehet rábízni magát valaki vezetésére, döntéseire, nem tud majd ébredő énjére rátalálni, biztonsággal építeni arra a serdülőkortól. Ha a gyermek megéli a biztonságot, s megtanulja, hogyan kell másra támaszkodni, akkor felnőve rájön, hogyan támaszkodhat saját magára. Iskolai életünk szervező eleme a ritmus. A napi, a heti, az éves körforgás rendje.

Index: - Ön milyen utat járt be, amíg eljutott a Waldorf-pedagógiáig?

PBE: - Óvónő, tanító, szociálpedagógus, drámapedagógus vagyok. Három éven át tanultam újságírást, később tevékenykedtem is e területen. Huszonkét éven keresztül táncoltam – öt évig klasszikus balettet, majd néptáncot, emellett táncterápiával is foglalkoztam. A főiskola után két évig középiskolában tanítottam, majd a gyermekjóléti szolgálatnál helyezkedtem el, végül egy gyermekotthonban lakásotthon-vezetőként dolgoztam. Reformátusként mély hitem arra indított, hogy gyermekeim születése után Nagykőrösön hittanoktatónak tanuljak. Tanulmányaimat már innen, Veszprémből folytattam.
Szolnokról 2000 januárjában költöztünk ide, családi okok miatt. Különös összefüggésekre ébred rá az ember, amikor életének egy-egy pillanatában tudatosan visszatekint az útra, amit megtett, mielőtt továbblépne… Velem is ez történt, amikor 2001 márciusában „véletlenül” a kezembe akadt egy hánykolódó szórólap Waldorf-előadások címmel. Elmentem… és hihetetlen lendülettel világosodott meg bennem, hogy az a rengeteg kérdés, dilemma, szakmai probléma, emberi útkeresés, ami munkám, hitem, a gyermekekkel való kapcsolatom, egyáltalán eddigi életem során megfogalmazódott, ebben az életszemléletben, gondolkodási struktúrában, önalakításban, folytonos tanulásban nyer értelmet és talál választ.
Bekapcsolódtam az iskola szervezésébe, és a 2002 decemberében városi szinten megszervezett adventi rendezvényünket követően jelentkeztem a BGGYP Főiskola Waldorf-pedagógiai tanárképzésére. Közben létrejött iskolánk, megkezdte működését, s azt a bizalmat kaptam, hogy iskolaképviselőként az intézményvezetői teendőket látom el.
2005 szeptemberében az első osztály osztálytanítója leszek. Nem kérdés számomra, hogy erre a hivatásra készültem. Tudom, hogy sok feladatom van önmagam, életem formálásában, s csak ezen keresztül vihet igaz út a gyermekekhez. Mert az életünkkel, önmagunkkal tanítunk, és a szavaink csak abban tisztulnak meg, lesznek hitelessé. Hálás vagyok a lehetőségért, hogy az a feladatom, amiben hiszek, az a dolgom, amit élni szeretnék, és ahhoz van erőm, ami a lelkemben születik… És hálás vagyok minden gyermeknek, aki útitársamul szegődik, hogy tanuljunk egymástól.

folyt. köv.

Kőváry Ágnes