Egyszer csak érkezik a boríték a nőgyógyásztól. Ott hever az asztalon, a vérnyomásunk meg a plafonról pattan vissza. Kontrollvizsgálaton innen, szűrésen túl jön a lábremegés, amíg kibontjuk a kis drágát. Aztán sápadás, és csüccs. Vissza kell menni. Már megint jön a kacsa, a hurkapálca, meg a csikó. Ember, hol van? Valakit le kéne baltázni…

Tehát kezdjük elölről. A vicces csak az, hogy a sor a váróban most kétszer olyan hosszú, mint szokott lenni. Mintha mindenkinek lenne nyavalyája, mintha mindenki csak ma, csak a mi kedvünkért érkezett volna ide. Persze jön egy ismerős, aki kérdez, mintha muszáj lenne. Nekünk meg ott fityeg a boríték a kezünkben, valami furcsa kifejezéssel, amit nem értünk, de valamit jelent. A válaszunk éppen ezért tömör: receptért jöttem.

Hiszen egy: ezzel nem hazudunk, mert ezeknek a furcsa szavaknak mindig az a vége, kettő: hátha így az ő agyában a fogamzásgátló képe jelenik meg, ami jelen esetben kifejezetten hasznos. Aztán megbeszéljük a „kivelmivant”, és várjuk a sorunkat. Egyszer csak megjelenik a nő, aki embere nélkül ide sem tud eljönni. Már előre sajnálom a szerencsétlen farkast az oroszlánbarlangban, mert szánalmas látvány a nyuszivá alakulása. Pedig alapszabály, hogy ilyenkor otthon kell hagyni őket, hiszen ha valahol nem értik, hogy mi van, az a nőgyógyászat. Belépnek egy rakat nőstény közé, akik unalmukban szétpletykálják az agyukat, és úgy vetik magukat verbálisan a betérő hímtagra, mint tyúkok a kölesre. Elsőször persze csak bámulják, mint Jancsika a szélforgót, aztán sutyorognak egy kört. Agyhalál.

Szegény ember persze rögtön toporogni kezd, jön a „megvárlakakocsiban”, az „addigelugromapostára”, meg az „inkábbvisszajövökérted”, mindezt a többi nőstény néma csendben hallgatja végig. A megértőbb nők ilyenkor bólintanak, de a mufurcabbja megsértődik, és szegény emberét farokbehúzásig alázza a tekintetével. Az meg persze, hogy marad.

Aztán hirtelen kijön az asszisztens a betegkártyákért. Jobb esetben nem kérdezi meg a folyósón, hogy miért jöttünk, de ha pechünk van, igen. Nesze neked recept sztori, az idegen szó már az ismerősnek is gyanús, akiről azonban helyből kiderül, hogy babát vár. Fő a diszkréció, a gyógyszertáras vonalat itt hiába keresi az ember. A dokinak tudnia kell, ki, mennyi időt vesz igénybe, ugyebár.

Aztán sorra kerülünk. Az idegen szó fertőzést takar, a doki okosan megjegyzi, hogy ne aggódjunk, ez elég gyakori. A megelőzés egyszerű: csak semmi idegen vécé, semmi uszoda, semmi kifogás. Mármint amikor megemlítjük, hogy de sosem ülünk rá, azt mondja, az nem segít, az anyag „párolog”, azaz jön, ha kell, ha nem. Puff neki. Irány a gyógyszertár.

Este persze ember fickósabb, mint valaha, nekünk meg marad a hüvelykúp, meg a kompromisszumok. Persze egész eddig mi másztunk rá, most, mikor nem lehet, bezzeg dagad a (nem éppen) mája. De egy a lényeg: attól, hogy nekünk még van bajunk, nem feltétlenül kell, hogy neki is legyen. Mert az örömszerzés – mint tudjuk – nem csak hüvely-ügy. Ilyenkor örüljünk annak, hogy ember örül. Biztosan hálás lesz ezért később…

De ez már egy másik történet…