Citológia. Ez az ismeretlen izé, ami kacsát jelent, meg vattacsomós hurkapálcát, meg csikót. Tisztára, mint az oviban, amikor még szabadidőnket ütöttük el ilyenekkel "játszásiból". A különbség csak annyi, hogy most a nőgyógyásznál találkozunk velük. Aztán két hétig izgulunk - miattuk.

Szóval Állam bácsi meg az Egészségügy néni bekeményítettek. Az ember leánya ártatlan arccal megy be az SZTK rendelésre, higgadtan ledobja magát a többi nőstény közé. Hallgatja a híreket, reménykedik egy ismerős arc feltűnésében, akit egy „csakgyógyszerértjöttem” mondattal leszerelhet. Aztán - remélhetőleg - meghallgathatjuk az ismerős izékáit meg bigyókáit, aztán jól elmondhatjuk itt meg ott. Betegkártya lead, asszisztencia szólít, a nő be, csüccs, aztán mosoly. Mint egy jó kocsmában, jöhet a kérés: a szokásost.

A doki azonban csak néz, és mosolyog. Gyanús. Kérdez: citológia mikor volt?
Egészségére, doki… Hogy mi a szösznyavajaizé? Az a szűrésmicsoda? Ööööööö…
Mire az ember kidadogná, hogy pontosan azt sem tudja, mi az, már jó magyarleány módjára csikóra fel! Lábakat szét, kacsa be, vattacsomós hurkapálca elő! Fél pillanat az egész. Mégis, váratlanul éri az embert, na.

Főleg, mikor hazaérünk. Mert érezzük a kacsát, a hurkapálcát, a fertőtlenítőszagot és a haragot ember iránt. Ugyebár ha nem lenne az „antipasi” bogyó, amit a bébi ellen és az „antigumi” érdekében, és így az ő nagyobb élvezetéért szedünk, nem lenne ez az izé. Legalábbis addig nem, amíg betévednénk egy ilyen SzéTalábaKat-helyre. Ilyenkor két dolgot szoktunk tenni: háborgunk, mint a tenger és osztjuk az észt, vagy nagy, boci szemekkel sajnáltatjuk magunkat. Ez a nőgyógyász-szindróma. Az benne a jó, hogy nem járunk sokszor ilyen helyre, úgyhogy esetenként meg belefér.

Az már kevésbé, hogy részletesen elmeséljük, ez hogyan történik. Mert miközben magunkat halálra sajnáljuk a hülye folyosói tyúkok miatt, meg a hideg kacsa, meg a fadarab, meg a gonosz doki miatt, a férfi mást gondol. A hülye folyosói tyúkoktól zúg a feje, a hideg kacsa punciról puncira jár, a hurkapálca benyomul az ő „szent jobb”-jának garázsába és leszedi a váladékot, a doki meg ezt csinálja nap-nap után. Brrr… undorító.

Tehát jobban tesszük, ha inkább átmegyünk a barátnőnkhöz - bár ez a folyosói tyúk alapján kétségesen jó ötlet - vagy anyukánkhoz… Embert hagyjuk ki belőle.

Abból viszont már ne, ha két hét múlva - az eredmény megérkezése után - valami kiderül. Ilyenkor is legyünk kemények, ne érdekeljen bennünket az a kis füzet, amiben a nevek sorakoznak, és a „selejtesek” mellett nagy piros betűkkel virít a nyavalya. Nem lényeg, hogy a Zsuzsinak gombája van, a Gizinek meg… Hát könnyűvérű, az igaz, de… legyen elég a magunk baja - ha van.
Mert bizony előfordul, hogy utolér a kín.

De ez már egy másik történet…