Sok sört megittam már, amióta utoljára láttam élőben Magyarország egyik legrégebbi heavy metal formációját, a Pokolgépet. Rémlik, hogy akkor még Joe Hammer, akarom mondani, Kalapács Józsi bömbölt a mikrofonba. Tényleg régen történhetett, mert már másfél évtizede Rudán Joe énekel a bandában.

Viszont tisztán emlékszem a bulijaikon jókora tömegekre, a fanatikus metalfreakekre, akik együtt danolták a fiúkkal a "Vérszívó asszonyt", a "Totális Metalt" vagy "A Jelt". Egyszer az Omega előtt melegítették a hangulatot a megtelt Fotex csarnokban (tudom, akkor még nem így hívták...), és akkora sikerük volt, hogy Kóboréknak bizony nagyon kellett kapaszkodni utánuk. Soha nem voltam Pokolgép rajongó, de el kell ismernem, hogy a banda a nyolcvanas évek második felének egyik legmenőbb rockzenekara volt.

A Padlás egy kis klubhelyiség, nem sokan férnek el a boxok között, de a nézőszám még így is messze van a teltháztól. Két zenekar - a Metal Rain és a Krízis - után lép színpadra Kukovecz Gábor és bandája. Igen, a régiek közül már csak a főnök tartja a zászlót, a többiek messze járnak. Azaz miket beszélek, nincs is színpad! A dobnak tettek valami emelvényt, néha feltűnik valamelyik gitáros is rajta. Rudánt azonban nem látom, mert ott áll középen - szemben a néhány villázóval. Néha a mikrofonállvány a magasba lendül, hogy leverje a szilveszterről itt maradt gömböket, de maga Joe láthatatlan - számunkra. Viszont a hangja még mindig jó. Nem véletlen, hogy két másik bandában - P. Mobil és Coda - is ő a frontember.

Valahogy illúzióromboló, hogy ez az egykor szebb napokat megélt banda ennyi embernek játszik. De a fiatalok - mert elsősorban ők vannak jelen - kívülről fújják a nótákat, legyen az az 1983-as Ki Mit Tud-on elhangzott "Bon Scott emlékére", "A Jel", a "Megátkozott nemzedék" vagy az új album, "A túlélő egy nótája". Még a cucc is egész tűrhetően szól, de nekem valami mégis hiányzik. Talán az, hogy egy ilyen hangos műfaj, mint a heavy metal nem biztos, hogy klubba való muzsika. Kukovecz ugyan énekelteti a népet az "Az a szép, akinek a Pokolgép" kezdetű bravúrdarabbal, ez sem jön át.

Hazafelé menet a zúgó fülemen kívül más nem igazán maradt meg a koncertből. Szép, hogy Kukovecz Gábornak több mint húsz év után is van ereje életben tartani a zenekart, de a Pokolgép tényleg csak Egy túlélő. Legalábbis a pénteki koncert számomra ezt mutatta. Azért egy színpadot rakhattak volna alájuk.