Ha emlékezetem nem csal, soha nem írtunk még kritikát számítógépes játékról az Index Veszprém hasábjain. Nemrég viszont olyan tapasztalatokra tettem szert, amelyek arra indítottak, hogy törjem meg ezt a dicső hagyományt. Vizsgálatom tárgya az AGON című, magyar fejlesztésű játék, ahogy a csomagoláson lévő matricáról megtudtam: Pierrot műhelyéből.

Ez utóbbi információ nem valószínű, hogy őrült vásárlási lázat keltett volna bennem - nem mintha bajom lenne Pierrot-val bármilyen szempontból, csak éppen a két információ (P. és a számítógépezés) nem áll össze olyan koherens egésszé elmémben, amitől megjelenne tekintetem előtt a virtuális dollárjel, és kezem automatikusan pénztárcám felé indulna. Ennél sokkal fontosabb volt, hogy először a Műcsarnokban találkoztam a játékkal (lásd a múlt pénteki kultúra-cikket).

Eleve felüdítő volt, amikor ráleltünk arra a "kis zugra", amely felerészben számítógépteremnek volt berendezve, hiszen modern múzeumlátogatóként én már igencsak igénylem az interakció lehetőségét, és az ismeretátadás csatornáinak ilyesfajta bővítését. Igencsak meglepődtem viszont, amikor rájöttem, hogy a gépeken valójában egy kalandjáték fut, de nemsokára már azzal a keserű ténnyel küzdöttem, hogy az már mégsem járja, hogy az embert úgy kell kidobni zárórakor - de nem a festmények elől, hanem mert rákattant az egyik "színesítő elemre".

Kifelé mindenesetre megpróbáltam szert tenni a játék egy példányára a múzeumi trafikban, de ott azt mondták, ez még nem lehetséges, talán majd januárban lesz (lehet, hogy azóta már van). Elszontyolodtam, de valahogy feldolgoztam a tényt. A következő döbbenet már karácsony után ért, cirka egy-másfél héttel később, amikor egyik dicső nagyáruházunkban kóborolva megakadt a szemem egy AGON feliratú dobozon. Kétség sem férhetett hozzá: a TESCO már majdnem a Műcsarnok!

Miért nyűgözött úgy le az AGON? Először is, mert olyan igazi agyalós-szöszmötölős kalandjáték, ami igencsak közel áll a szívemhez (akinek megvolt a Bíbor szoba , tudja, miről beszélek). Másodszor a játék kivitelezése kifejezetten nívós és igényes, öröm vele játszani, látni a valósághűségre való törekvést, a környezeti elemek kidolgozottságát, a hanghatások sokszínűségét. Harmadszor az AGON azon kevés ilyen típusú termék közé tartozik, amelyek teljes mértékben erőszakmentesek (senkit nem kell lelőni, kibelezni, feldarabolni - csak a gógyi számít és a türelem). Végül fontos megemlíteni, hogy magyar fejlesztésű játékról van szó - aminek mindig örülünk, mert külön büszkék vagyunk, hogy honfitársaink voltak ilyen ügyesek, és húztak be bennünket a csőbe, amelyből olyan nehéz kiszabadulni…

Külön érdekes volt rájönni, hogy embertársaink egy csoportja már jó ideje közeli ismeretséget kötött ezzel a játékkal, mivel azt az interneten kezdték először terjeszteni, és egy szintén kifejezetten színvonalas honlapon kaphatok további információkat, vagy éppen segítséget problémáim megoldásához - akár magától Pierrot-tól.

Persze vannak azért hátulütők is (az ember egy-egy feladványba úgy bele tud bonyolódni, hogy aztán napokig se előre, se hátra), de ezek eltörpülnek a játék erényeihez képest. Kicsit furcsa lehet néhányaknak, hogy az AGON alapnyelve az angol, de mindenkit megnyugtathatok, hogy a magyar feliratozás szinte 100%-osan nyújtja ugyanazt az élményt, mint az eredeti szöveg megértése. Ganxta Zolee hümmögésének meg úgyis mindegy a nyelv...

Egy szónoknak is száz a vége: ajánlom az AGON-t mindazoknak, akik szeretik Louis Borgest, Umberto Ecót, A kilencedik kaput, vagy fogalmuk sincs ezek mibenlétéről, de szeretnek furmányos problémákon agyalni, apró kütyüket gyűjtögetni és kombinálni, hogy mire lehetnek azok jók. Azoknak meg aztán különösen, akik hobbiból űrhajót építenek a hátsó kertjükben...

Link: AGON