"Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással - kérelmére - magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. tv. 19.§ szerinti "Magyar Igazolvánnyal" vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?"

Már régen korbácsolt fel indulatokat annyira egy kérdés, mint ez a fönti. Külhoni magyar papok kampányolnak szerte az országban, hintik az igét, hogy ha nemmel szavazunk, elveszünk, a Gyurcsány gyerek nemre buzdít, mert ha igennel szavazunk, elveszünk, így a normális, egyszerű ember lassan már valóban elveszik az egyre hangosabb ordibálás közepette. Egyre kevésbé vagyunk biztosak abban, miről is szól ez a népszavazás. Hogy ez belpolitika vagy külpolitika? Mi a magyar? Nemzet vagy állampolgárság? Mi az állampolgárság kritériuma? Mi a nemzet kritériuma?

Nem akarok kukacoskodni, de amikor jobb volt az oldal, akkor vezették be a Magyar Igazolványt, ami egy papíros arról, hogy magyar vagy. Bementél egy sok pénzbe kerülő hivatalba, bebizonyítottad, hogy magyar vagy, és kaptál róla papírt, amivel gyakorlatilag kitörölhetted volna, ha puhább. Ez szerintem megalázó. Nekem már akkor is az volt az érzésem, hogy nem lesz rá szükségem, mert mindenki tudja, aki ismer, hogy magyar vagyok. Ha netalántán jómagam nem tudnám, bárkitől megkérdezhetem, megmondja. A látszat-igazolvány helyett helyesebb lett volna megkönnyíteni a magyar állampolgárság elnyerésének lehetőségeit, magyar anyanyelvűek számára. Hogy tudja az a külhoni magyar, hogy ha már nem tudja elviselni a basztatást, van hova mennie, ahol kevés adminisztrációval járó védelmet kap. Mert magyar. Akkor ezt minden következmény nélkül be lehetett volna vezetni, nem voltunk EU, nem Brüsszel, hanem mi csesztük el.

Ami most folyik, az egyrészről a kint rekedtek kétségbeesését lovagolja meg, másrészt a mi érzelmeinket zsarolja. Előválasztást szervezett a politikai elit. Igaz, drágább, mint egy közvélemény-kutató céget megbízni, de pontosabb is. Én kettős állampolgár vagyok. Van egy Jugoszláv (ami, gondolom, időközben szerb lett) és egy magyar állampolgárságom. Az előtt kaptam meg a magyar állampolgárságom, mielőtt az MDF kormány megszigorította a honosítás feltételeit. Anyám jogán kaptam, aki 1945-ben Horthynak köszönhetően magyar állampolgár volt. A barátom, aki bánáti, nem kapta meg, mert Bánát német fennhatóság alá került. Tehát ez a kettős állampolgárság dolog már majdnem működött, régen, csak a menekültektől való félelem behúzta a kéziféket. Méghozzá a jobb oldalon. És az beragadt. Valóban a jobb oldal dolga lenne, hogy kiengedje, és már lehetősége is volt rá...

Anyám Szerbiában él. Én nem követelek anyámnak magyar állampolgárságot. Ő ott él, ott dolgozta le az életét, ott fizetett adót, ott kapja a nyugdíját, ott fog tüntetni, ha nem kapja, és ugyanabba a földbe fogjuk eltemetni, ahová a nagyapámat, és remélem engem is. Anyám magyar, igaz nincs róla papírja. Én csak azt kérem a magyar államtól, hogy ha az én édesanyámat is elűzik a szülőföldjéről, mint engem a háború alatt, akkor az én anyámnak ne kelljen annyi papírológián és kákán-is-csomót-keresésen keresztül mennie, mint anno nekem. Neki momentán nincs szüksége az állampolgárságra, de ha megkapná, mivel járna ez? Szavazhatna az országgyűlési választáson? Kire? Szegénykémnek fogalma sincs, ki kicsoda. Az is lehet, hogy a szomszéd, akivel most többé-kevésbé békében él, azt mondaná neki, mit panaszkodsz Piroska néni, ha nem tetszik itt, húzzál el Magyarországra! Ha nemmel szavazunk, akkor meg azt kapja meg szegénykém, hogy ő itt sem kell. Ha nem megyünk el szavazni, akkor meg úgy érzi, le van szarva. Ami többé-kevésbé fedi is a valóságot.

Rossz kérdés, rosszul időzítve. A legnagyobb problémám az, hogy olyasmiről kell szavaznom, ami nincs lefektetve. Mert ha igen a végeredmény, akkor majd a politikusaink, kikben egyáltalán nem bízom, egyik oldalon sem, eldöntik a szabályokat. Utólag. Úgy kérik, hogy mondjak igent vagy nemet, hogy nem tudom pontosan, mire mondok, mit. A lelkiismeretem azt mondja: IGEN! Az eszem azt mondja, NEM tudok eleget. És akkor még ott a másik kérdés, a kórházak privatizációjáról, amiről még ennyit sem tudok. Szegény Édesanyám, tarts ki. Szeretlek.