Újabb lakásotthonokat alakítanak ki Veszprém megyében

Majd 30 családi otthon működik már Veszprém megyében, és számuk gyarapszik, hiszen egyértelműen elfogadja a szakma, hogy az állami nevelőintézetek helyett ez az emberibb megoldás a vér szerinti családból kitaszított fiatalok számára.

A nagy létszámú nevelőintézeteknél jobban érzik magukat az állami gondozott fiatalok a családi légkörű lakásotthonban. Ezért a Veszprém Megyei Önkormányzat a gyermekvédelmi törvénynek megfelelően, tovább gyarapítja a lakásotthonok számát.

Rövidesen Bakonynánán nyílik meg egy 12 személyes lakásotthon, amely a többiekhez hasonlóan jól felszerelt, teljes ellátást nyújtó családi ház. Itt a kisközösségben élők nagyobb önállóságot élveznek, előiskolája ez a társadalmi beilleszkedésnek és persze lehetőség van a szülőkkel való kapcsolattartásra is.

Veszprém megyében jól kiépített városban és kistelepüléseken egyaránt a gyermekvédelmi hálózat. A veszprémi, pápai, Bakony-környéki gyermekvédelmi igazgatóság és a Giczy Gyermekotthon 29 családi ingatlant tart fenn. Ezekben a lakásotthonokban pedagógus végzettségű nevelő és több szakképzett gyermekfelügyelő foglalkozik a fiatalokkal, az állami gondozottakkal, akiknek ellátása 24 éves korig biztosított. (MR)

Rovat: