KENU mellettünk úszik. Szinte észre sem vesszük, nem zajong, nem keveri fel a vizet, hullámokat sem gerjeszt. Csak jön csendesen, mintha éppen arra lenne dolga. Feleslegesen nem beszél, de ha megszólal, mindenki rá figyel, mert okos. Roppant kedves, a vonaton, buszon átadja a helyét, ha kell, néma udvariassággal. Olyan mérhetetlen nyugalmat áraszt, hogy vállára billentett fejjel nyálcsordulásig lehet alukálni. De attól a pillanattól fogva, hogy hozzáértünk, végünk van. Mert ha meglökjük, a hullám elindul...

KENU kiegyensúlyozott. Ettől elsőre nem, de később annál inkább vonzó. Engem halálra idegesített végtelen nyugalmával, mikor a csoportos hőbőlgés idején csak állt, és nézett. Azzal meg a világból bírt kikergetni, mikor üvöltözés helyett higgadt, mély hangján közölte, hogy menjek a pincsébe. Aznap éjjel, amikor a kellemes nyáresti borozást gyakoroltuk, és éppen megváltottuk volna a világot, KENU benyögte, hogy elméletünk - úgy, ahogy van - kuka. Először néma csend lett, aztán az egész társaság felháborodott, páran felálltak, hogy most megverik, mert szokás szerint igaza volt. Azután egyszer csak hirtelen elindultunk, le a partra. Máig sem tudom hogyan, de KENU meg én valahol elvesztettük a többieket. Valószínűnek tartom, hogy az egymondatos rombolásának okait fejtegettem neki, miszerint ez nála erőfitogtatás, meg aljasság, meg nehogy azt higgye, hogy felsőbbrendű, meg ilyenek… Ha egy nő beszél, és elhiszi, amit mond, és a borocskától biztos abban, hogy a másik nem érti, akkor sokszor megáll, és még többet kalimpál. Minden bizonnyal ezért maradtunk le, mert a többiek megállás nélkül haladtak. Mikor eljutott bódult agyamig, hogy biza’ ketten vagyunk, hülye ötletem támadt.

Kitaláltam, hogy bújjunk el a nádasba rejtett stégen, de gyorsan, amíg a többiek nem veszik észre, hogy hiányzunk. KENU, szokásához híven néma egyetértéssel jött velem. A problémák ott kezdődtek, hogy kint nem beszélhettem, mert akkor hamar megtalálnak minket. Ettől unatkozni kezdtem, mert KENUval ellentétben nekem szövegelhetnékem volt, de nagyon. Majd' szétrobbantam, a hangomtól lüktetett az agyam, a víz is kivert. Lerúgtam a papucsomat. Levettem a pulcsimat. Aztán a pólómat. Aztán a rövidnacit, a melltartót meg a bugyit, és belemásztam a Balcsiba. KENU mindezt mosolyogva végignézte, ő is levetkőzött és vízre szállt, de nem szólt egy szót sem. Jól beúsztam, és alig vártam, hogy KENU odaérjen, mert annyira beszélhetnékem volt. Az sem zavart, hogy a fél világ ott pecázott aznap éjjel, azt meg, hogy a víz meg a hang mit csinál egymással, teljesen elfelejtettem. Így a nagy Ho-ho-hók nagy Hi-hi-hik lettek hirtelen, mikor Kedves Egyedülálló Néma Utastársam odaért. Fél percig beszéltem neki folyamatosan, aztán teljesen kifulladtam, és úgy döntöttem nem úszom tovább, hanem - ha már ott van - beleülök inkább a KENUba. Ahogy az evezőt a kezembe vettem, emberünk megszólalt: Ne húzzál túl nagyokat, mert elsüllyedünk...

Persze nem húztam. Sőt, kábult fejjel kitaláltam, hogy mi lenne, ha. Azaz mi lenne, ha én most lemennék a víz alá, és kipróbálnám, hogy olvad-e a számban az, ami a kezemben nem? Vettem hát egy nagy levegőt, kapaszkodtam az evezőben, majd lebuktam a habokba. Miután hirtelen azt sem tudtam, merre van a le, majd merre van a fel, csak azzal voltam tisztában, hogy a hülyeségem immár határtalan - azaz segg(hülye)nő vagyok és nem sellő -, hogy részegen merülök, ijedtemben odakaptam. Oda, azaz a balatoni uborkához kerestem még két tojást, amiben kapaszkodhatok. KENU reakcióját a fejem felett tornyosuló 20 cm-es vízréteg ellenére is hallottam, sőt éreztem. Önkéntelenül rögtön bocsánatot kértem, persze továbbra is a víz alatt... Így neki hirtelen nem csak a tojásait, hanem engem is mentenie kellett.

A hátán vitt ki a partig. Akkor már én sem szóltam egy szót sem, annyira szégyelltem magamat. Éreztem, hogy bármilyen fura szerzet, azért igenis szeretem, és kicsit sajnálom KENUt. Mikor már leért a lába, szóltam neki, hogy álljunk meg, mert mondani akarok neki valamit. Megállt, én meg elé úsztam, és átkulcsoltam a lábammal a derekát. Éreztem, hogy kitart az álláspontja mellett, úgyhogy megcsókoltam, és hagytam, hogy befolyásoljon.

Mire a többiek odaértek, azaz megtaláltak minket a stégen, felöltözve ültünk egymás mellett, és KENU megállás nélkül beszélt. Megállapították, hogy nagyon részegek lehetünk, mert a szerepek felcserélődtek. A sötétben nem láthatták, hogy a hajunkból csöpög a víz, és azt sem, hogy szerepcserénk oka a döbbenet. Mert nem hittük el, hogy megtettük. A helyzet azóta is változatlan, ha kettesben vagyunk, KENU beszél, én meg hallgatok. De már nem érdekel, mi az álláspontja. Főleg, hogy utána ismertem meg Őrjítő Kalandort, a nagy ŐK-öt, aki hajszál híján a nagy Ő, csak éppen többes számban használjuk.

De ez már egy másik mese...