Almodóvar legújabb filmjét már vetítik Magyarországon, s a közeljövőben talán Veszprémben is találkozhatunk vele, ha máshol nem, az Expresszóban biztos. A gyönyörű színek, a történet hirtelen fordulatai, a szálak kavarása, a ferde hajlamok és a szexuális vágy nem túl szégyenlős tálalása erre a filmjére is jellemző. És természetesen, egyik szereplő sem normális.

A transzvesztita Ignaciót tanára rontotta meg a katolikus kollégiumban; öccse Juan/Angel csaló és gyilkos; a báty iskolai szerelme, Enrique pedig alkotói válságban szenvedő filmrendező. Ők - kiegészülve régi jó paptanárukkal - a szerelmi négyszög szereplői. A gyerekkori élmények, az első tapogatózások és azok következményei három szálon bomlanak ki: egyrészt Ignació írásából ismerhetjük meg, mi is zajlott a kollégium falai között, majd a novellából film készül, és a harmadik szál ennek létrejöttét mutatja be.

A Rossz nevelésben Almodóvar szokatlan leplezetlenséggel ábrázolja a homoszexuális szerelmet. Bár nem látunk többet, mint egy esti film szokásos ágyjelenetében, a tény, hogy a szereplők férfiak, újszerűvé teszi az élményt. De vajon elég-e ez ahhoz, hogy értékessé is tegye ezeket a jeleneteket?

Ebben a férfivilágban sosem problémamentes a szerelem, a szexualitás sohasem szép, a vágy sohasem kölcsönös, az öröm nem bűntelen. Hol az egyik fél nem az, akiknek a másik gondolja, hol a másik öntudatlan, hol pedig halálos bűntudat, csalás, érdek árnyékolja be a kapcsolatot. A kontraszt a testek szépsége, a tekintetek tisztasága és a kapcsolatok borzadálya között nagyon éles, s ez segít abban, hogy Almodóvar nagy témája, a szenvedély újra teljes skálán jelenhessen meg.

A különböző idősíkok történései kölcsönösen magyarázzák és homályosítják egymást, míg a végére minden kiderül, ám az eredmény nem túl izgalmas. A történet lapos melodráma olcsó bűnügyi elemekkel, és sajnos nincs semmi a filmben, ami kihúzná a sztorit a bajból. A zárt terek, szobák képi világa sem segít, a szereplőket - a bűntudattól és vágytól egyszerre remegő papot, a drogos transzvesztitát, az érzékeny filmrendezőt tiszta gallérral - ezerszer láttuk már. Talán csak a fiúk és férfiak szépsége tudja elnyomni néha a nézőtéri unalmat. De elég ez egy egész estére?