Kendertermesztéssel kísérleteztek
Beküldte szerk -
Kendertermesztéssel kísérleteztek azok a barnagi fiatalok, akik ellen most a veszprémi kapitányság vizsgálati osztályán folytatnak büntetőeljárást. Tovább >>>
Az "illetékes" nagyvázsonyi körzeti megbízotti csoport tagjai nemrég több, kábítószer-fogyasztásra, sőt, terjesztésre utaló információt is "felszedtek". A kellő ellenőrzések után úgy döntöttek, figyelni fogják a községben azt az ingatlant, amelyben a feltételezések szerint össze-összejártak a füvező fiatalok. A rajtaütésre szombaton délután jött el az alkalmas pillanat - adta hírül a megyei kapitányság sajtószolgálata.
A házban tartott szemle, majd az onnan előállított három fiú lakásán tartott hátkutatás során előkerült bűnjelek, jelesül az a tíz szál kifejlett, egyébként cserépben nevelt, illetve további tíz szárított indiai kender, a termesztéshez szükséges speciális lámpa, a ventilátor, a kendermagvak, a füves cigaretta sodrásához szükséges kellékek, s nem utolsó sorban a porciózásra alkalmas öntapadós zacskók beigazolták az előzetes feltevéseket. A gyanúsítottak a kihallgatáskor nem is tagadták a kábítószer-fogyasztás tényét, már csak azért sem, mert a vizeletminta alapján készített gyorsteszt is pozitívnak bizonyult. Mint mondták, már évekkel ezelőtt megismerkedtek a marihuánával, ám azt tagadták, hogy a saját célú felhasználáson kívül a terjesztés kedvéért is nevelgették a kenderpalántákat.
Az előzetes vizsgálatok a növények hatóanyag-tartalmát illetően a csekély és a jelentős mennyiség közti értéket mutattak ki. A kábítószer valós mennyiségének megállapításához további szakértői vizsgálatra van szükség. A nyomozás során kiderült: a fiúk egyike külföldről hozta be a magvakat, az ún. HPS-lámpát és a vonatkozó "szakirodalmat", hogy aztán itthon próbálják ki, milyen is a saját termesztésű marihuána. Az őrizetbe vett, ám azóta szabadlábra helyezett, büntetlen előéletű gyanúsítottak egyébként saját bevallásuk szerint más kábítószert nem, kizárólag a füves cigit próbálták ki.
A megyeszékhelyi rendőrkapitány az akciót követően főkapitányi jutalomra terjesztette fel azt a törzsőrmestert, aki meghatározó szerepet játszott a kábítószerrel visszaélő fiúk begyűjtésében. A fiatal rendőr már másnap átvehette a tábornoki elismerést.