Nem is itt vagyok... Az arca amúgy nem érdekel. Csak ömlenek a szavak. Igyunk egy teát. De ezt a teát nem is MI isszuk. ő iszik egyet és én iszom egyet. De mégis jó ez így... Nem mentem bulizni egy hete. Pontosan azóta, mióta bekötötték a lakásba az internetet...

Egyszer hallottam egy kísérletről, miszerint bezártak két informatikust egy olyan lakásba, ahol az egyetlen tárgy egy számítógép volt - internetkapcsolattal. Semmiben nem szenvedtek hiányt: berendezték az egész helyiséget, ettek-ittak, ismerkedtek, naprakészek voltak minden téren - anélkül, hogy kimozdultak volna. Nos, a világháló mindent megold. Persze.

Én már nem is a klubba megyek este; hazaviszek két sört és teljesen egyedül - pizsamában - élek társasági életet. Találkozókat beszélünk meg láthatatlan baráti körömmel (úristen, a találkozókon nem találkozni szoktak???)... Tényleg nem hittem volna, hogy ennyire kóros lehet ez az online-parádé! Klikk és klikk, ha megunok egy cd-t, már töltöm is le a következő albumot.

Az egész világgal beszélgethetek a kulturális különbségekről (is akár); ha nem tudok spanyolul - semmi gond! - az online szótár csak két kattintás! A múltkor egy arab pasas keresett meg, elküldte a Pesten készült fotóit... de minek? A lakótársam hazajön, én meg csak nyomkodom a billentyűket és véreres szemekkel zoomolok a képernyőre. Ez tényleg rémes.

Állítólag pár hét és elmúlik. De szerintem egyre súlyosabb. Alig várom, hogy hazaérjek és bezárkózzak: csak én és a világ... Közben meg nem érdekel, mi történik a félméterre ülő barátnőmmel... A gépet már ki sem kapcsolom, ha (esetleg) elmegyek otthonról. Folyamatos kontakt többmillió szerverrel - varázslatos!

Smileykkal még nem álmodtam, állítólag az már tényleg beteges. De hát mennyivel könnyebb így? A chaten nem kell kiöltözni, udvariasnak lenni, szépen fogalmazni, egyáltalán MEGMOZDULNI sem kell! Ha unom a beszélgetést, csak bezárok egy ablakot, nincs harag, legalábbis nem kell tudnom róla...

A mellékhatások viszont egyre aggasztóbbak. A természetes fénytől kifolyik a szemem, a gerincem teljesen amorf, a jobb vállam bemerevedett az egértől, a térdeim kezdenek elhalni... De én nem adom fel!