Elbocsátások várhatók a Videotonnál Veszprémben
Beküldte szerk -
Lehet, hogy rövid időn belül ismét munkába állhat az a 450 dolgozó, akiket most elbocsátanak majd a Videoton veszprémi telephelyén. Az biztos - mondta a Videoton Holding vezérigazgatója -, hogy az Ukrajnába telepítendő gyártóbázistól teljesen független a veszprémi leépítés. Tovább >>>
A Veszprémi Ipari Parkban körülbelül 450-en dolgoznak most, különböző cégeknél. A Videoton által bejelentett létszámleépítés csak egy kft-re, a fele részben Videoton, fele részben egy német szakmai partner tulajdonában lévő VT Euro Sound Kft-re vonatkozik. Ott jelenleg 270-en dolgoznak, hangdobozokat gyártanak. Ez a tevékenység évek óta veszteséges, elsősorban a távol-keleti verseny miatt - mondta Sinkó Ottó, a Videoton Holding Rt. vezérigazgatója, az óriási veszteségtermelést pedig egyik tulajdonos sem kívánja tovább folytatni.
A VT Euro Soundnál tehát folyamatos leépítés várható. Az innen kikerülők azonban - legalábbis a remények szerint - nem biztos, hogy munka nélkül maradnak - hangsúlyozta Sinkó Ottó, ugyanis a Videoton több külföldi céggel is tárgyal, akik új partnerei lehetnek az amúgy most alacsony kihasználtságú, 50 ezer négyzetméteres gyártóterülettel rendelkező ipari parkban. Az egyik ilyen vállalattal már aláírás-közelben van a megállapodás - tudtuk meg -, és ez a cég önmaga is képes lesz a jelenlegi foglalkoztatottsági szintet visszaállítani.
A felvételi interjúk már folynak, a Videoton vezetése az Euro Soundból kikerülők felvételét fogja preferálni - mondta kérdésünkre Sinkó Ottó, aki szerint a következő két év során a telephelyen akár kétszeresére, háromszorosára is megnőhet a foglalkoztatottak száma a betelepülni készülő cégeknek köszönhetően. (magyar rádió online)