Perelnek az orvosok az ügyeleti díjak miatt
Beküldte szerk -
Bírósághoz fordult a megyeszékhelyen praktizáló háziorvosok döntő többsége, mert a jog eszközeivel szeretnék tisztázni a feladat-ellátási és finanszírozási elveket.
Az utóbbi hónapokban az önkormányzat és azon háziorvosok képviselői között, akik felmondták a megállapodásukat, egyeztetések folytak, ami nem vezetett eredményre, így a döntés várhatóan a bíróságra marad. A városi központi ügyeleti rendszer működtetése az önkormányzat feladata, amit megfelelő illetékesség híján a háziorvosok szakmai közreműködésével teljesít. Az önkormányzat szerint az évek során kialakult gyakorlatot kívánják a háziorvosok két alapvető ponton, az ügyeleti rend és a munka díjazása területén módosítani. Utóbbi javaslat elfogadása az önkormányzatnak nagy többletteher lenne: az évi 26 millió forintos támogatás helyett mintegy 75 milliót jelentene.
Az orvosok egyébként a hétköznapi ügyeletre óránként 720 forintot kapnak, míg a pihenő- és munkaszüneti napi ügyelet óradíja 1080 forint. Asztalos István veszprémi alpolgármester szerint a vita jogi útra terelése nem váratlan és nem is kedvezőtlen fordulat.
A szerződést idén május elsejével felmondó háziorvosok jogi képviseletét ellátó ügyvéd elmondta lapunk érdeklődésére, hogy az óradíjak fokozatos emelésére van példa, hiszen Ajkán ezt a utat választották. Dr. Sebestyén Attila ügyvéd szólt arról is, hogy a háziorvosok a szerződés felmondása mellett érvényes és hatályos megállapodás hiányában is biztosítják a feladatok ellátását, a központi ügyelet működésének személyi feltételeit. (napló)