Ne legyen új görög falu!
Beküldte szerk -
A megyei jogú város önkormányzata az első fél év végéig 44,1 százalékban teljesítette bevételi tervét. Erről a tegnapi közgyűlésen adott számot Dióssy László polgármester a Scher Ágota pénzügyi irodavezető részvételével készült előterjesztés alapján.
A helyi adóknak időarányosan mindössze a 41,7 százalékát sikerült beszedni, de az illetékbevételt például 58,6 százalékra túlteljesítették. A kiadásokat összességében 0,6 százalékkal lépték túl, de például az önkormányzati és a polgármesteri hivatal tevékénységéhez kapcsolódó működési költségek aránya nem érte el az 50 százalékot. Az előterjesztést és az ehhez kapcsolódó költségvetési módosítási javaslatot a közgyűlés 22 igen, három, illetve négy ellenszavazattal elfogadta.
Sokkal jobban megosztotta a képviselőket az az előterjesztés, mely a Qut Ingatlanforgalmazó Kft. Jutasi úti beruházása kapcsán a rendezési terv megváltoztatását igényelte volna. Dióssy László a napirend tárgyalása előtt öszefoglalta a problémát: az érintett Jutasi úti területen a rendezési terv értelmében folytatható lenne kereskedelmi tevékenység, de a Qut Kft. a lehetséges méretű épületnél jóval nagyobbat szeretne. Ezért kevesebb hely maradna lakásépítés- re, és kisebb lenne a zöldterület. A polgármester azt javasolta, a közgyűlés ne módosítsa a Qut Kft. jelenlegi elképzelései miatt a rendezési tervet, de hagyja meg a további egyeztetések lehetőségét a lakosság és a szakmai szervezetek bevonásával. Semmiképpen ne legyen ez a terület veszprémi görög falu - mondta Dióssy László.
Kizárólag a rendezési terv által engedélyezett beépíthetőséghez szabad hozzájárulni, összegezte a fideszes képviselők álláspontját Marosy András frakcióvezető. Hasonló véleményt fogalmazott meg az előterjesztő, Mezei László városfejlesztési irodavezető is, elmondva, hogy a jelenlegi beépíthetőség mindössze egyharmada annak, mint amennyit a Qut Kft. igényelne. A közgyűlés végül is a polgármester javaslatát fogadta el 15 igen szavazattal hat ellenében, két tartózkodással.
Zárt ülésen döntöttek a város-atyák arról, hogy közbeszerzési eljárás keretében a tervezett multifunkciós rendezvénycsarnok megvalósításához telket vásárolnak. Ezért határozatban bízták meg a Veszprém Rt.-t, hogy tegyen ajánlatot a 0213/44 helyrajzi számú, nyolc hektár 754 négyzetméter nagyságú telek megvásárlására. A vételárat 400 millió forintban maximálták, de kikötötték, hogy az ár csökkentésére egyeztető tárgyalásokat kell kezdeményezni. (napló)