Múlt hét csütörtökön a holokauszt hatvanadik, a veszprémi hitközség újjászervezésének tizedik évfordulóján szimpóziumot rendeztek az Akadémia veszprémi székházában. A rendezvényen Dióssy László a város tiszteletbeli polgárává avatta Dr. Schweitzer József nyugalmazott főrabbit. A bejelentés "hatására" a hitközség egyik elöljárója székével együtt hanyattvágódott a pulpituson. Személyi sérülés nem történt.

A méltató szavakra ezek után nehéz volt odafigyelni, lassan helyreállt a rend, és a főrabbi köszönő szavai a fojtott röhögést csendes mosolygássá szelídítették. Aztán a mosoly egyre tűnt az arcokról, a szemek le-lecsukódtak, és Schweitzer Gábor előadásának közepén már csaknem mindenki aludt, beleértve a katedrán fia mellett helyet foglaló Schweitzer professzort is. A magyar ortodox és neológ zsidóság huszadik századi dilemmáinak jótékony zümmögésére nyugodott a terem.

Aztán vagy a kávészünet, vagy a soron következő előadók felrázták az egybegyűlteket. Popper Péter provokatív felvetései a zsidóság önképének hibáit feszegették, Jáger Ida pedig sanzonénekesnőket megszégyenítő szuggesztivitással vetette magát a hallgatóság sorai közé, és adta elő filozófiai vallomását.

Vajon nem elhibázott-e a magyarországi zsidók önreprezentációja? A főváros nyolcvanezres zsidósága miért nem lép fel erélyesen az antiszemita tüntetőkkel szemben? A Budapest utcáin megjelenő nyilasplakátok miért csak a bágyadt Szomorú Kiáltvány megfogalmazására ösztönzi őket? Nem kellene-e a több szempontból hasonló helyzetben lévő cigányokkal szövetségbe lépni, levetve a velük szembeni rasszizmust? Minden rendben van-e a filoszemiták zsidóképével? Magyarok a hazai zsidók? A zsidóság vallási vagy származási kérdés? Szabad-e elviselni az igazságtalanságot, csak azért, hogy mi igazak maradhassunk? Furcsa előadások voltak ezek: a megszólaló tudósok vetettek fel megválaszolhatatlan kérdéseket, amelyekre lassan mégiscsak ideje volna felelni.

A főrabbi is megélénkült az elmélkedések hatására, s amikor Popper Péter azt mondta: "Ha mi, zsidók betesszük a lábunkat valahova, maximum 100 év elteltével mindenhol üldözni kezdenek bennünket. Valahogy mindig az derül ki, hogy a zsidók elviselhetetlenek.", Schweitzer József közbekiabált: "Már amelyik!"