Reggel hét óra, a part még szinte üres, esetleg egy-két csónak ring a tengeren. A víz friss, még nem ébresztették fel a hullámok... kékebb már nem is lehetne... már ez is túlzás. A levegő üde, a fények még alig melegítik a bőrünket. Mi is vízre szállunk, néhány öböllel arrébb feltűnik a város, a hajnal utolsó árnyalatai is átadják helyüket a nappali nyüzsgésnek.

A halpiac igazi élmény: kagylók, rákok, scampik, polipok… valóban a tenger legízesebb gyümölcsei a maguk halszagú valóságában. A bazárok is éledeznek, csodálatos mennyiségű használhatatlan tarkabarka szuvenír kerül elő a pultokra, nos igen, a turista költi a pénzét - bármire. Ez így van rendjén: két hét lazulás, két hét nyaralás, két hét nemérdekel.

Persze a reggel hét óra kivételes alkalom volt. Az igazi kempingező addig alszik, amíg a lakókocsi belső hőmérséklete nem súrolja a 45 fokot. Akkor aztán egy lendülettel beveti magát a hullámok közé, jobb esetben nem akad fenn egy sziklán sem.

Ezután természetesen megiszik egy frissítő mismas-t a legközelebbi parti kocsmában (a kétszínű csodakoktél: vörösbor fantával). Ha már dél felé jár az idő, az igazi kempingező fogja a törölközőjét/nyugágyát/gumimatracát és a következő három-négy órában ropogóssá sütteti magát a napon (persze a négy faktoros UV-szűrős szuperkenőcs nem maradhat el félóránként, minden csobbanás előtt és után). Délután négy, a nap kezd ártalmatlanná válni, így hát ideje visszatérni a kempingbe, és kirámolni a hűtőt. Kis rejtvényfejtés, sör, csoki, szundi és hasonló desszertek.

Na jó, azért vannak aktívabb példányok is (bár én ezt a fajta nyaralótípust soha nem fogom megérteni). Ők naponta többször bebicikliznek a városba, kora reggel és délután teniszeznek, vagy futnak, úsznak, kirándulnak, és ha még ez sem elég, elvégeznek egy hat napos búvárkurzust. Apropó búvárkodás: nem lehet kihagyni azt a csodálatos élményt, amikor az ember egy szemüveggel és egy pipával körbejárja a sziklás partot (úgy értem, a vízben úszva...), körülötte milliónyi színes hal, kagylók, sünök, uborkák, szivacsok és lebegő növények. Az ember a lélegzetén kívül csak a tenger nyugtató mormolását hallja - esetleg még szóba jöhet egy épp felénk tartó csónakmotor propellerje, akkor érdemes felidézni a gyorsúszást...

Igen, van ebben a mediterrán világban valami varázs… a kikötők, a halászhajók, a délutáni szieszta, esti séták a macskaköves sikátorokban, ahol a fejünk felett szinte összeérnek az ablakok… Horvátország pedig különösen hangulatos - érdekes hogy a legtöbb turista éppen olasz - talán a sziklás tengerpart, vagy az alacsonyabb árak miatt. De az a benyomásom, hogy mostanra talán eloszlottak azok az előítéletek, hogy "ez a balkán totál lepukkant, inkább megyek olaszba vagy spanyolba"...

És valóban, a horvátok meg is tesznek mindent, hogy kielégítsék a nyaralni vágyót: a gyarapodó autópályáktól kezdve a szolgáltatásokig. Bárcsak a Balaton-parti kempingek is feltalálnák magukat, szerveznének egy saját animátor-csapatot, szerződtetnének néhány zenekart, naponta szerveznének sportprogramokat, vetélkedőket, táncos esteket… na meg nem ártana frissíteni azokat a borzalmas szocreál épületeket a strand WC-ktől a büféken át egészen az apartmanokig - lehet hogy dobna a hangulaton...

Végszóként csak annyit: szép a mi Balatonunk is, de egyszer tényleg látni kell a tengert. Isztrián - vagy akárhol...