St. C.W.E.M. védett állat. Nemes céllal teremtetett, az Istenek jókedvükben adták a halandóknak, vigasztalásukra. Szent, és sérthetetlen, minden évben újra életre kél, aztán a lenyugvó nappal halódik, a dombok közül elcsúszva nedves-csendesen. Esztendőről esztendőre dagad, zsírosodik, világrajövetele fájdalmas vajúdás. Már előre szörnyen éhes a drága, tápját, házát a Márta lassan "Euróra" váltja.

Mikor St. C.W.E.M. először csúszott a völgybe, parányi volt, de erős. Adott, amit az Istenektől kapott. A művésznek itt sört csapolt a pór, majdan koccintottak s vigasztalódtak, csendes udvaron, fapadon. Illatos mezők, kolbászok zsírjának pattogása, cipók kérgének ropogása, szénapadlások sóhaja, muzsikák, korsókban a borok kotyogása, hagyma-könnyek. Csillagos ég, múzsák, szerelmek, parolák - és csiganyugalommal múlt az idő.

Mikor St. C.W.E.M. hízásnak indult, mert halandók táplálták, hiszen nékik az ő nyugalma volt az Istenektől lopott ambrózia, minden megváltozott. Kedves völgye nem nőtt vele, a pór megérezte a pénzszagot, a halandó az ambróziától kapott vérszemet. Isten akart lenni mind, az Istenit! St. C.W.E.M. nem volt elég divatos, masnit kötöttek a szemére, Eurót a hátára, mert ez így járja. A nép, az istenadta nép csak jött, látott, költött. Vitte hírét haza, hogy látta a csigát, ette az ambróziát, adta a dellát a pórnak, s nézd, hozta a glóriát!

A művész, az igazi, bár kiürült a söröskriglije, nem ment a völgybe, nem fért be a kövér csigától. Tudta, mit kapna: benzingőzös mezőt, autósok pattogását, cipők sarkának kopogását, sátorhely-kiadók sóhaját, pénzzenét, zacskókban drogok potyogását, drága Mamók könnyét. Fényszórós eget, dudát, szexet, jogvitát - és elcseszett időt. Alkotott inkább, ivott tehetség-ambróziát, és nem bántotta a csigát. A szent állatot.

A fiatal tanárnő elmerengve ül a széken. Kezdetektől fogva felcsigázza a völgy. Minden évben ott van. Idén is.
- Megfogadtam, ez volt az utolsó. Soha többet.

Hunyorítva kérdezi:
- Szerinted mikor fordul meg ez a folyamat? Meddig lesz ennyire divatos? Mikor lesz ez az egész újra az, ami volt? Lehet, hogy soha?!

Megint elbambul:
- Na mindegy, hagyjuk. Ez az egész szent és sérthetetlen... Isteni...