Szombaton este autóval szinte képtelenség volt bevenni a völgyet. Mindenhol gyalogosok, biciklisek, ki sörrel, ki borral, ki gyerekkel. Mikor éppen álltunk - mert valaki kiengedett egy hintót az útra -, valami galambszürke hajú, öregarcú férfi bepislantott az autóba. Kb. egy órán keresztül gondolkodtam, ki volt az. A második sör után üvöltöttem fel: a Pálffy így néz ki élőben?! Egyáltalán mit keres itt? Gyerekek, benne leszünk a Híradóban...

Anno, 1995-ben imádtam ezt az egészet. Kicsi volt, de erős, komoly kikapcsolódásnak számított, semmi tömeghatás. Akkor reggel arra ébredtünk, hogy a tehén a fülünk mellett legel, ma inkább arra, hogy a szomszéd sátorban lakók nem fizettek a helyért, és most a néne hisztizik. No sebaj, a személyek, a törzstagok nem változtak, bár csak egymás kedvéért mozdulnak meg. Így találkozhattam középiskolás éveim emlékezetére a "mag"-unk hírhedt rablójával, aki azóta pandúr lett.

Index: - Vannak még csodák. Soha nem hittem volna, hogy rendőr leszel.
Sz.G.: - Hidd el, én sem. (röhögés) Miért a legdrágább helyen isztok?
Index: - Mert nem tudtuk, hogy ez az.
Sz.G.: - Hülye vagy? Ez a Mátra Pista háza…
Index: - Nem is tudtam. Szerintem sokkal rosszabb, hogy nem lehet parkolóhelyet találni.
Sz.G.: - Szerintem jó ez így. Legalább szűrődik a sok nép.
Index: - Emlékszel mennyire más volt régen?
Sz.G.: - Ja. Most minden évben ugyanaz van. Komolyan, ugyanazok a programok. Mégis egyre több a nép. Szerintem ez már divatozás. Nézz körül!

A mellettünk lévő asztalnál a csajszi fennhangon mobilozik, energiaital van a kezében, nyakában neonszínű nyakbigyó. A többiek kis tablettákon osztoznak, a magnójuk a pad mellett hever a fűben.

Index: - Szerinted az ott drog?
Sz.G.: - Ááááá, fejfájáscsillapító. (röhögés)
Index: - Vállalnál szolgálatot itt?
Sz.G.: - Nem, ha nem muszáj. Elég nekem a másnap. A völgynyitás után, reggel, az öcsémmel dobáltuk egymásnak a kocsikulcsot, egyikünk sem akart vezetni. Az jó volt, akkor még kevesen voltak.

Ebben a pillanatban megcsördült a telefonja. Mennie kellett.

Index: - Baj van?
Sz.G.: - Nem, csak mennem kell. Dolgom van. (mosolyog)

Sz.G. puszit ad, szalutál és lelép. Páran hosszasan néznek utána, aztán hamarosan jellegzetes illat csapja meg az orromat. Mintha pipadohány lenne, de mégsem. Lehet, van benne az is. A szőlőlugas, amiben ülünk, narancs-vöröses színt vesz fel a lampionoktól, a spárgával felkötözött hangfalakból duruzsol a zöld-sárga-piros zene.

A háttérben egy mentőautó halad szirénázva Taliándörögd felé.