Jó dolog újságírónak lenni. Sok ember elolvashatja a véleményemet. Nekem ez tetszik. Jó, tudom, egy kissé exhibicionista vagyok, de enélkül a mi szakmánkban nem megy. A munkánk során szimpátiára találunk, bosszankodnak miattunk, néha ellenségeket szerzünk, véleményt formálunk. Ugyanakkor sok veszélyt is rejt magában a foglalkozásunk.

Amióta megváltoztak a dolgok - tizenöt éve -, az újságírásnak megvan az a lehetősége, hogy megfelelően funkcionáljon, szóval éljen, annak a bizonyos véleménynyilvánításnak a szabadságával.

Sajnos nagyon sok esetben nem ez történik. Sok - bocsánat - kolléga elég súlyos szereptévesztésben van, mert összekeveri a véleményformálást a propaganda-csinálással. Az nem baj, ha valakinek egy politikai oldal szimpatikus - de ez nem jelentheti azt, hogy a másikat határtalanul gyalázni kell. A bírálat és a gyalázkodás között jelentős a különbség, nevezetesen az, hogy az előző fogalom érvekkel vagyon alátámasztva. Másrészt el kellene dönteni, hogy az illető személyek újságírók akarnak-e lenni, vagy politikusok.

A legszomorúbb az egészben az, hogy sok írás vagy hangos-képes tudósítás a bíróságon végzi. Nem is olyan régen miniszterelnökünk lefelé mutatott a hüvelykujjával egy polgári körnek egy rendezvényen. Már megszületett a feljelentés azon médiumok felé, amelyek prezentálták a kormányfő kissé alpári kézmozdulatát. Ami megtörtént, az megtörtént, nem kellene megsértődni, hogy mindenki látta.

A múltkor pedig egy újságírót ítéltek felfüggesztett börtönbüntetésre, mert gyalázatos dolgokat állított ötvenhat egyik mai is élő hőséről, amiket persze nem tudott bizonyítani. Bár egy neves jogász azt nyilatkozta, hogy nagyon súlyos rágalmazásért kiszabható szabadságvesztés, ez az ítélet szokatlanul keménynek tűnik.

A baj az, hogy a bírálatot, a jogos kritikát még ma sem tudják sokan megemészteni (működnek a régi reflexek), mások pedig egyszerűen nincsenek a sajtószabadság fogalmával tisztában: amögé bújva köpködnek. Ha ez a két dolog nem így lenne, akkor nem terelődne jogi útra annyi ügy.

Sajtóról akkor beszélhetünk, ha az szabad. Nincsenek határai. Igazat kell írni. Az egyik ezt fogadja el, a másik meg próbálkozzon meg vele.