Péterfy Ádám 1990-ben érettségizett Veszprémben, négy éve tanul a Képzőművészeti Egyetemen, kezdetben grafikus, jelenleg pedig festő szakon. Az idei Tavaszi Tárlaton Fejek című képével szerepelt, s a díjazottak közé került. A Képzőművészeti Egyetemen beszélgettünk, műterme az Epres-kert lelakott, de annál tekintélyesebb épületében található: a szoba kb. tíz négyzetméter, bútorzata egy fotel, az egyik falon egy nagy kép, mely sakktáblát ábrázol, a másik falon kisebb portrék sakktáblaszerűen elhelyezve - egy portré egy mező.

Index: - Mivel foglalkozol mostanában?

Péterfy Ádám: - Sok mindennel, most leginkább éppen a videózás és a filmvágás érdekel. Szerencsére itt az egyetemen van stúdió, úgyhogy adott a lehetőség, hogy a festés mellett csináljam ezt is. Nemrég portrékat készítettem, nyáron általában sokat utazom és megfestem az élményeimet tájképek formájában, télen pedig csendéletekkel és sakkal foglalkozom.

Index: - Miért pont sakktáblákat festesz?

Péterfy Ádám: - Szeretek sakkozni és foglalkoztat a figurák jelleme. Portréim is összekapcsolódnak ezzel: mindegyik archoz tartozik valamilyen bábu – bár a kettő összekapcsolása lehet, hogy csak utólagos beleképzelés. Először a téma tárgyi része kezdett izgatni. Először az alaphelyzetet festettem, később pedig mozgatni kezdtem a bábukat. Aki ért a sakkhoz, az tudja olvasni ezt a részét is: látja, éppen milyen konfliktusok zajlanak a mezőkön, milyen feszültség van a képeken.

Index: - És aki nem ért hozzá, mit lát benne?

Péterfy Ádám: - Például ami a falon lévő sakkos képpel történt, az nevezhető egy festmény ideális fogadtatásának: egy általános iskolás osztály megnézte az év végi kiállítást, és mikor a tanár néni megkérdezte, melyik kép tetszett a legjobban, egy srác ezt választotta. Én nem voltam itt akkor, de a fiú hagyott nekem egy cetlit, hogy visszajön egy hét múlva, és beszéljünk a képről. Épp ma látogatott meg. Megkérdezte, mennyiért adnám el, mert szeretné a szobájába. Nagyon zavarba jöttem, mert borzasztóan hízelgő, hogy a munkám ennyire megfogott valakit, ráadásul egy tizenévest. Eddig egyetlen képet adtam el, azt is ismerősnek, úgyhogy ez új élmény.

Index: - A Tavaszi Tárlaton miért nem sakkos képpel szerepeltél, ha éppen ez izgat?

Péterfy Ádám: - Idén nem küldtek levelet, csak késve kaptam róla a hírt és telefonon a meghívást. Mivel akkor éppen Kenesén voltam, csak azok közül a festmények közül válogathattam, amik ott voltak. Ezeket "mellékterméknek" hívom, mert amikor festek, sokszor érzem úgy, hogy valami mást is kell csinálnom, mint ami éppen nagyon foglalkoztat. Ilyenkor ösztönösebb képek születnek: csak egy szín, egy folt, egy szimbólum vagy egy forma; főleg absztrakt dolgok. Még azon is elgondolkodtam, felvállaljam-e ezeket a darabokat egyáltalán, de ki tudja, lehet, hogy ezek sokkal fontosabb állomások a pályámon, mint a tudatosabb képek.

Index: - Mindenesetre kaptál díjat értük a tárlaton.

Péterfy Ádám: - Igen, a Kulturális Örökség Minisztériuma díját. Talán az is közrejátszhatott ebben, hogy idén független zsűri döntött, nem az általában jellemző kritériumok alapján. Ha a szereplők és a bírálók jól ismerik egymást (ahogyan ez Veszprémben lenni szokott), sokszor kivárásos alapon működik a díjosztás: "ki az, aki rég nem kapott, vagy nem kapott még, de már régóta itt van" - azaz csak várni kell a sorunkra. Úgyhogy az idei döntésen meg is lepődtem, de természetesen nagyon örültem, mert még soha nem kaptam ilyen elismerést.

Index: - Milyennek láttad az idei tárlatot?

Péterfy Ádám: - Ez vidéki tárlat, azaz a kiállítók között túl sok a dilettáns hobbi-festő. Két éve is ilyen volt, amikor először szerepeltem ott. Színvonalromlásról nem beszélnék az előző évek anyagához képest, de stagnálásról igen. Az érdekességét szerintem az adja a tárlatnak, hogy nyomon követhetjük, hogyan változnak azok az emberek, akik évek óta résztvevői. Nekem nagyon furcsa szembesülni azzal, ki merrefelé megy tovább, mivel már elég régen kimaradtam a veszprémi életből.

folyt. köv.

ka